Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Davis egy harcos, tudja, mi kell egy BL-győzelemhez – Rogerio Moraes

2019. október 18. 7:53
Komoly érzelmek gyúlnak bennem, kétségkívül különleges lesz az egykori családom, barátaim ellen küzdeni – fogalmazott a Telekom Veszprém brazil beállósa hajdani együttese, az északmacedón címvédő Vardar Szkopje elleni szombat esti (17.30) hazai BL-rangadó előtt.

Vakuemlékezet – így nevezi a szakirodalom azt az „önkéntelen emlékezeti momentumot”, amely beindítja az érzelmi és hangulati elemekkel átszőtt, történetté formált szándékos visszaemlékezést. Elsősorban olyan körülményekre vonatkozó emlékezet, amelyben rögzítjük az

érzelmileg megrázó eseményeinket.

Egy Telekom-szimpatizáns életében pedig bizonyára ilyesfajta emlékképként ragadtak meg azok a tavaly idényvégi mozzanatok, amikor a legenda Sterbik Árpád sérülése után az északmacedón Vardar Szkopje elleni kölni BL-döntőben egy hatalmas termetű beállós egymás után többször is megbabonázta, pontosabban átejtette a sorozatban egyébként addig kiválóan teljesítő exveszprémi Mikler Rolandot.

Moraes: Veszprém a szülővárosomat juttatja eszembeMoraes: Veszprém a szülővárosomat juttatja eszembe

Más kérdés, hogy a múltban nem igazán illik császkálni,

hiszen illúzió, akár a jövő.

S, ha a tavalyi BL-finálé végül „el is ment a levesbe”, a szánk íze attól még maradhatott édes, ugyanis az a brazil tetovált óriás, akit az imént emlegettem, immár vérvörösben, a királynék városát szolgálja.

Igaz, egyelőre még csak két hónapot töltöttem itt, a Bakony szívében, azonban hangsúlyoznom kell, hogy hihetetlen boldog vagyok, s jól érzem magam, ugyanis olyan, mintha otthon lennék. Veszprém egy nyugodt, családias város képét rejti, ahol mindenki számíthat a másikra... Ezért is emlékeztet a dél-amerikai szülővárosomra

– kezdte a beszélgetést egy visszaemlékezéssel a brazil beállós Rogerio Moraes.

Rogerio szemében Davis vezetőedző egy valódi harcosRogerio szemében Davis vezetőedző egy valódi harcos

Kérdésünkre, hogy milyen érzés volt első brazilként csatlakozni, s nemzetét egy emberként képviselni egy európai topcsapatban, Moraes hangsúlyozta, számára ez korántsem volt szokatlan. 

Minden eddigi európai klubnál ahol jártam, a német Kielnél, az északmacedón Vardarnál is első brazil játékosként fordultam meg. Amit viszont igazán lényegesnek tartok az az, hogy nemcsak első brazilként szeretnék kiemelkedni Veszprémben, hanem az első brazilként, aki BL-győzelmet ünnepelhetett!

– vallotta az újdonsült veszprémi tizenhármas Moraes, mielőtt elárulta volna, hogy egyébként a magyar ízekért is él-hal; kedvence a gulyás és roppantmód szereti, hogy nálunk limonádét nemcsak citromos változatban lehet fogyasztani.

Első brazilként hódítaná el a Telekommal a BL-trófeátElső brazilként hódítaná el a Telekommal a BL-trófeát

Mint ismert, a magyar rekordbajnok a legrangosabb sorozat ötödik körében azt a Vardar Szkopjét fogadja szombaton este (17.30) a Veszprém Aréna közönsége előtt, amellyel a brazil légiós 2017 után 2019-ben is BL-győzelmet ünnepelhetett. Érdekesség, hogy utóbbi sikerét éppen a Telekom Veszprém ellen érte el, az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) mégsem aposztrofálta a forduló mérkőzéseként az összecsapást.

Komoly érzelmek gyúlnak bennem, kétségkívül különleges lesz az egykori családom, barátaim ellen küzdeni. Lenyűgöző, tanulás szempontjából utánozhatatlan három évet tölthettem el Szkopjéban. Gonzalez és Parrondo is remek szakember, ahogy David Davis is, akivel megtiszteltetés ismét együtt dolgozni, s aki higgyék el, egy vérbeli harcos: pontosan tudja, hogy mi kell egy BL-győzelemhez

– nyomatékosította a kétszeres BL-győztes, aki még hozzátette: 

Davis kiemelkedő emberi tulajdonsági, s személyisége minden nap új motivációval szolgál a csapat tagjainak számára.

Moraes: csalódni fog a Vardar!Moraes: csalódni fog a Vardar!

Ahogy arról a tegnapi nap folyamán portálunk, a vehir.hu be is számolt, kényszer szülte intézkedésként a Kiel ellen a negyedik fordulóban elszenvedett fájó 31-20-as vereség után a spanyol David Pisonero vezetőedző helyét a Vardar sportigazgatójaként és az orosz válogatott szövetségi kapitányaként is tevékenykedő orosz Eduard Koksarov vette át.

Érdekesség, hogy Rogerio épp' a német THW Kiel együtteséből igazolt előbb az északmacedón bajnok Vardarhoz, majd pedig a magyar bajnok Telekom Veszprémhez. 

A Kiel nemcsak a lengrangosabb sorozatban, hanem a Bundesligában is hihetetlen kemény idénykezdést produkált. Éhesek a németek a sikerre, a Vardarnak esélye sem volt kieli henger ellen... Épp ezért biztos vagyok benne, hogy az északmacedónok győzni érkeznek majd hozzánk, de el kell, hogy mondjam, csalódni fognak...

Simon Dani
Kovács Bálint
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. One Veszprém HC 23 22 0 1 925 603 322 44
2. OTP Bank-PICK Szeged 22 18 0 4 789 630 159 36
3. FTC-Green Collect 22 17 1 4 767 692 75 35
4. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 708 679 29 28
5. ETO University Handball Team 22 13 1 8 702 673 29 27
6. Balatonfüredi KSE 22 10 5 7 658 668 -10 25
7. Csurgói KK 22 8 5 9 625 657 -32 21
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 22 7 4 11 630 685 -55 18
9. Carbonex-Komló 22 6 4 12 578 640 -62 16
10. NEKA 23 7 2 14 659 730 -71 16
11. PLER-Budapest 22 6 2 14 623 699 -76 14
12. CYEB–Budakalász 22 5 1 16 611 697 -86 11
13. Eger 22 4 2 16 601 729 -128 10
14. Dabas KC 22 2 5 15 587 681 -94 9
Utolsó módosítás: 2025. április 21. 22:26
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Orlen Wisla Plock
Időpont
2024. november 21. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna 
Eredmény
30-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
NEKA
Időpont
2024. november 23. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
52-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
HC Eurofarm Pelister
Időpont
2024. november 28. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna 
Eredmény
33-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 1. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
29-44
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Fredericia Handboldklub
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 4. 18:45
Helyszín
Kolding, Sydbank Arena
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2024. december 7. 15:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 11. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
21-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Dabas KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 7. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
24-48
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 13. 18:45
Helyszín
Sala Polivalenta (Bukarest)
Eredmény
26-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. február 16. 19:15
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
2025. február 20. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
CYEB–Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 23. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
22-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Paris Saint-Germain Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 27. 20:45
Helyszín
Stade Pierre de Coubertin (Párizs)
Eredmény
33-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Eger
Időpont
2025. március 1. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. március 6. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 9. 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
29-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. március 19. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University Handball Team
Időpont
2025. március 22. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
44-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 25. 18:00
Helyszín
Siófok, Kiss Szilárd Sportcsarnok
Eredmény
29-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 29. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
20-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 4. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok
Eredmény
25-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. április 12. 15:45
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Csarnok
Eredmény
40-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2025. április 13. 19:30
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Csarnok
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2025. április 18. 20:15
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2024/25
Hazai
SC Magdeburg
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 23. 18:45
Helyszín
Magdeburg (Németország)
Eredmény
26-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2025. május 1. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
27-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. május 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
ma 17:30
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. május 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.