Mielőtt azonban rátérnénk a forradalmi mozzanatokra, idézzük fel, hogy mi jellemezte a korabeli magyar néplelket, politikai helyzetet, és mely tényezők és döntések vezettek el addig, hogy Szegedtől Budapesten át Veszprémig – és még tovább az országban – tüntetéseket szervezzenek és fegyvert ragadjanak az emberek!
A II. világháború után kialakult törékeny demokrácia lényegében 1948-ban szűnt meg a kierőszakolt pártegyesüléssel, ekkor a Magyar Dolgozók Pártja maradt az egyetlen politikai erő, miután az összes ellenzéki szerveződést felszámolták a megfélemlítés, a kirakatperek és börtönbüntetések eszközeivel. A Parlament szerepe formálissá vált, a döntéseket a párt vezetése hozta Rákosi Mátyással az élen, aki magát Sztálin legjobb tanítványának tartotta, ezáltal minden téren próbálta is másolni tanítóját.
Rákosi Mátyás
Bár Sztálin 1953-ban meghalt, Rákosi befolyása pedig meggyengült, a korábbi megfélemlítő politikája és intézkedései – amelynek során 1950-53 között közel egymillió embert vontak ügyészi eljárás alá – a magyarokban kitörölhetetlen sebeket ejtett.
Köztük a veszprémiekben is, ahol a város korántsem azt az arcát mutatta, mint ma.
A mai városhatár is jóval szűkebb volt akkoriban. A Dózsaváros falusias jellege mellett a mai Jutasi út (akkoriban Felszabadulás útja) az Őrház utcáig tartott, dél felé pedig a Stadion utca és Wartha Vince utca voltak a város határai. A lakásokat, középületeket fával, vagy szénnel fűtötték, vezetékes meleg víz nem volt, ahogy csatorna és közvilágítás is csupán elvétve a poros és sáros utak mentén.
A veszprémi Vár és az Érseki Palota 1956-ban (fotó: Fortepan)
Így érkeztünk el az 1956-os évhez Veszprémben is.
Azon belül is a Veszprémi Vegyipari Egyetemre, ahol október 15-én a Hazafias Népfront az „E” épület kamarájában ankétot szervezett, amelyen Brusznyai Árpád is felszólalt. Ekkor már az ország több pontján - elsőként Szegeden - életre hívták a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségét (MEFESZ), amely politikamentesen, a diákok érdekvédelmi szervezeteként hivatott kezdetben működni.
Október 21.
Az egyetemi menzán az egyetemista hallgatók is elkezdték szervezni veszprémi MEFESZ-t a Szabad Ifjúság friss száma alapján, amelyben a szegedi és budapesti egyetemisták felhívása is olvasható volt.
Október 22.
Megfogalmazták a veszprémi MEFESZ legfontosabb követeléseit: a választások demokratizálása, külföldi tanulmányutak és munkavállalás lehetősége úgy keletre, mint nyugatra. Egyetemi autonómia, a mérnökök fizetésének rendezése, magasabb ösztöndíj biztosítása a végzős diákoknak.
A szegedi MEFESZ megalakulása
Október 23.
A Petőfi Színházban délután 3 órakor nagygyűlés kezdődött 300-350 fő részvételével (a résztvevők kb. 10%-a megfigyelő volt). A hallgatók két ellenszavazattal úgy döntöttek, hogy hivatalosan is megalakítják a MEFESZ-t. A gyűlés után éjfél körül a fiatalok egy csoportja elkezdte a vörös csillagok lebontását a középületekről, elsőnek a mai Óváros téren.
A Tűztoronyról a veszprémi forradalmárok leverik a vörös csillagot
Október 24.
Az egyetemisták a környező településeken is terjesztették a röplapokat. Útba ejtették Herendet, Várpalotát, Pétet, Balatonfűzfőt és Zircet is. Ugyanakkor a katonák közötti terjesztést a veszprémi laktanyaparancsnok nem engedélyezte. Ugyanezen a napon az egyetem tantestülete egyhangúlag kimondta, hogy mostantól fogva az egyetem autonóm. Néhány hallgató már 24-én fegyvert követelt az Aulában, sikertelenül. 18 órakor a veszprémi MEFESZ a Magyar Rádióhoz a következő táviratot küldte: „Üdvözöljük Nagy Imre elvtársat, elítéljük a vérontást, Gerő Ernő rádióbeszédével nem értünk egyet, követeljük a visszahívását, a statárium eltörlését, a közönséges bűnözők kivételével mindenkinek amnesztiát.”
Október 25.
A veszprémi fiatalok folyamatosan fegyvert követeltek, hogy harcolni menjenek Pestre, az ottani „egyetemista testvérek megsegítésére”. Ezen a napon kezdte meg adását a Szabad Veszprém Rádió az egyetemen. A rádió november 3-ig adott rendszeresen adást a 43 m-es hullámhosszon magyar, német, angol, orosz nyelven, egyszer pedig olaszul is. Az egyetemisták a volt zsinagóga tetejére felszereltek egy hangszórót is, hogy a város lakóihoz még inkább eljusson az üzenetük.
Este újabb tüntetés vette kezdetét. A városi polgárok az egyetem előtt találkoztak, követelték, hogy az egyetemisták is vonuljanak fel velük együtt, amit az Egyetemi Tanács engedélyezett. A résztvevők száma kb. 9-10 ezer lehetett.
Elkezdődött a szovjet mintára megalkotott „Rákosi-címer” kivágása a nemzeti zászlók közepéből. A tüntetések tovább folytatódtak az egész megyében, még több résztvevővel. Várpalotán tűzharc kezdődött a szovjetekkel, de Veszprémben békésen zajlottak az események, ez annak is köszönhető volt, hogy a népszerűtlen pártvezetők meglepően gyorsan lemondtak. A helyi MDP-szervezetek nagy része gyorsan csatlakozott a tüntetőkhöz, valamint a rendőrség és a katonaság néhány vezetője is támogatta őket. Megalakult Veszprém Város Forradalmi Nemzeti Tanácsa, amely később átalakult Veszprém Megyei Nemzeti Forradalmi Tanáccsá.
Kampós Klára a rádióban (fotó: Az 1956-os forradalom és szabadságharc nyomában c. kiadvány)
Október 26.
A Veszprém Megyei Népújságban jelent meg a Veszprémi Vegyipari Egyetem Tanácsának és ifjúságának közös kiáltványa. Reggel újabb tüntetés kezdődött, az egyetemtől az 1848-as emlékműhöz vonultak. Az egyetem „A” épületében tartott küldöttgyűlésen kb. 300 küldött vett részt, köztük az ÁVH képviselői is. A küldöttek nagy szótöbbséggel elfogadták a megye lakosságának 6 pontos, tűzszünetet, amnesztiát, a szovjet csapatok visszavonását követelő, nyomatékul sztrájkra felszólító, és a városi és a Megyei Nemzeti Forradalmi Tanács létrehozását deklaráló követelését.
Október 27.
A Székesfehérvárról olyan hírek érkeztek, miszerint a szomszédos megyeszékhelyen a szovjetek a tüntetőkre lőttek. Attól tartva, hogy a közeli, szentkirályszabadjai repülőtéren állomásozó szovjetek megtámadják a várost, küldöttséget küldtek tárgyalni.
Október 28.
Megkezdődött a pártfunkcionáriusoknál lévő fegyverek összegyűjtése és a budapesti élelmiszerellátás szervezése.
Budapesti utcakép a forradalom idején (fotó: INTERCONTINENTALE/AFP)
Október 29.
Eltemették az Alsóvárosi temetőben, több ezer gyászoló jelenlétében az október 26-i mosonmagyaróvári ÁVH-s sortűz veszprémi áldozatát, Szalai Istvánt. A Megyei Forradalmi Tanács felvetette, hogy Veszprém legyen a dunántúli katonai erők összpontosítási helye, valamint a parlamenti képviselők visszahívhatóságát is javasolta.
Október 30.
A MEFESZ felhívásban követelte, hogy a megszálló szovjet hadsereg azonnal kezdje meg hazánkból a kivonulást. Megkezdődött a nemzetőrség szervezése. Mintegy 80 fő másnap fegyvert és katonaruhát kapott. (A járőr összetétele: 1 rendőr, 1 munkás, 1 katona, 1 diák).
Október 31.
Az egyetem diákjai folyamatos vitában álltak a Megyei Forradalmi Tanáccsal, amely elutasította a diákok fegyverköveteléseit. Szerintük a katonaság, a rendőrség és az eddig megalakult nemzetőregységek is elegendőek a rend fenntartására. Veszprémben ezért fegyveres harc nem alakult ki. Az ÁVH egyes vezetőit védőőrizetbe vették és a várbörtönbe zárták őket, további intézkedésig.
November 1.
Ekkor választották meg a Forradalmi Tanács elnökének, a lemondott Lóránd Imre helyére, dr. Brusznyai Árpádot. Brusznyai továbbra sem volt hajlandó fegyvert adni az egyetemistáknak, ami miatt nyilvánosan heves szóváltásba került a diákok szószólóival.
Az egyetemisták orosz nyelvű röpcédulákat készítettek, és terjesztették a szovjet csapatok között. Szövege a következő volt: „Szovjet katonák! Ne lőjetek! Nem vagyunk fasiszták, nem vagyunk ellenforradalmárok! Mi csak független, semleges, szocialista Magyarországot akarunk!”
November 2.
A MEFESZ a munka felvételére felszólító röplapot adott ki, és intézkedtek egyes utcanevek megváltoztatásáról is. Délután 5 órakor Badalik Bertalan megyés püspök gyászmisét celebrált a budapesti harcokban elesett hősi halottakért.
November 3.
Az egyre feszültebb helyzet miatt felmerült a szovjet csapatmozgások felderítésének szükségessége. A város lakossága félt a szovjet támadástól, melynek számos előjele volt. A zárolt fegyverek utcai felkelők kezébe kerültek és ezt a Megyei Forradalmi Tanács is tudomásul vette. Brusznyai Árpád ugyanakkor minden fegyveres ellenállást ellenzett. A szovjet csapatok felvonultak a katonai művelet megkezdéséhez, teljesen körbezárták Veszprémet.
A veszprémi Szabadság tér a forradalom idején (fotó: Az 1956-os forradalom és szabadságharc nyomában c. kiadvány)
November 4.
Budapesten kívül a legnagyobb utcai harcokra Veszprémben került sor. A szovjetek földön és levegőben egyszerre több irányból támadtak. A város megbízható védelmét – elméletileg – a honvédség városban állomásozó alakulatai, valamint a kiképzetlen, hiányosan felszerelt egyetemi század biztosította. A szovjet csapatok rövid idő alatt lefegyverezték a honvédség alakulatait, ezután harcok már csak a felkelők és a megszállók között folytak. A Veszprém elleni első szovjet támadás a légvédelmi tüzér laktanya ellen történt, majd a Jutasi úti laktanya következett. Végül magának a városnak az elfoglalása volt a cél. A különböző irányokból támadó szovjetek olykor egymást lőtték. A városban több ponton erős tűzharc bontakozott ki: Károly-templom előtt a Rákóczi téren, a Nagyposta előtt, a Toborzó és Jókai utcában, az Egyetem környékén, a Megyeháza előtt, valamint a Várban.
November 5.
A felkelők már csak a Várban, a Vár bejáratánál és az északi oldali mellvédnél harcoltak. A Várba szorult egyetemisták és társaik nagy része, látva az ellenállás értelmetlenségét, az éj leple alatt rejtekutakon elhagyta a barikádot. A Vár ostroma hajnali 4 órakor kezdődött újra. Ekkor már a támadó szovjetek nem ütköztek komolyabb ellenállásba.
November 6.
A szovjetek teljesen felszámolták a fegyveres ellenállást Veszprémben.
November 7.
Az összecsapásokban civilek, honvédek és orosz katonák is áldozatul estek. A magyar elesetteket a család az általuk választott helyszíneken, az orosz katonákat a szabadi reptéren temették el.
A forradalom leverését követő időszakot nem kell részletesebben bemutatni, hiszen számos kordokumentum és elbeszélés őrzi ennek az időszaknak a szörnyűségeit, de ami talán ezeknél is fontosabb, a mai napig élnek még olyan emberek, akik elszenvedői voltak a kommunista megtorlásnak. Bírósági perek ezrei, meghurcolások, bebörtönzések, kivégzések és megfigyelések jellemezték az '56 utáni évtizedeket. Veszprém, de akár az ország szempontjából is kiemelkedik Brusznyai Árpád esete.
Dr. Brusznyai Árpád
Brusznyai Árpád 1924-ben született, a Lovassy Gimnáziumban volt középiskolai tanár, a forradalom idején mindössze 32 éves volt, amikor a Forradalmi Tanács elnökének választották. Határozottan lépett fel a forradalom idején, nem engedte, hogy az egyetemisták fegyverhez jussanak, akár konfliktusokat felvállalva is óvta az emberéleteket. A megtorlás viszont őt sem kerülte el. A forradalom leverése után a népi demokratikus államrend erőszakos megdöntésére irányuló fegyveres összeesküvés szervezésével és népellenes bűncselekmények elkövetésével vádolták, majd bebörtönözték és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Az „enyhe” ítélettel elégedetlen Pap János, az MSZMP helyi vezetője azonban személyesen közbelépett, ennek nyomán Brusznyait a Legfelsőbb Bíróság Tanácsa kötél általi halálra ítélte. Megmentése érdekében több ismert magyar értelmiségi, köztük Kodály Zoltán is közbenjárt a Kádár-kormányzatnál, de sikertelenül. Brusznyait 1958. január 9-én kivégezték, testét jeltelen sírba temették. A sors iróniája, hogy Pap János még megélte a rendszerváltást, sőt akkoriban felmerült a volt pártvezér büntetőjogi felelősségre vonása is Brusznyai kivégzése okán. Pap 1994-ben öngyilkosságba menekült.
A cikk megírásához segítséget nyújtott a „Sétál a család Veszprémben, Az 1956-os forradalom és szabadságharc nyomában” c. kiadvány, ami az 1956-os Emlékbizottság támogatásával „A magyar szabadság éve” elnevezésű programsorozat keretében valósult meg.
Nyitókép: Nagy Gyula/Fortepan
