Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A labdarúgás azt jelenti, család

2019. október 23. 18:03
Az előttünk álló hétvégén immár nyolcadik alkalommal fogadja megyeszékhelyünk testvérvárosainak utánpótláskorú futsalosait az 1. Futsal Club Veszprém egyesülete a Március 15. utcai sportcsarnokban.

A kisiskolások őszi szünetének felvezető hétvégéjén, október 26-án szombaton, valamint másnap a futsalé lesz a főszerep a Március 15. utcai sportcsarnok falai közt.

Ugyanis városunk élvonalbeli alakulata, az 1. Futsal Club Veszprém karöltve a városvezetéssel és az MLSZ Veszprém Megyei Igazgatóságával immár nyolcadik alkalommal „várja haza” testvérvárosainak utánpótlás futsalgárdáit egy igazán családias tornára.

Az 1. FC Veszprém csöppségei tavaly az előkelő második helyen végeztek (archív fotó)Az 1. FC Veszprém csöppségei tavaly az előkelő második helyen végeztek (archív fotó)

A mezőnyben a királynék városának több alakulata is megmutatkozik majd: nemcsak az 1. FC Veszprém, hanem a VFC USE palántáinak is esélyük adatik, hogy nemzetközi szinten bizonyíthassanak. Ugyanúgy, mint barátaiknak, a lengyel Tarnów és az erdélyi Sepsiszentgyörgy csöppségeinek.

A Testvárosok Futsaltornájának célja a sportág népszerűsítése, a reménységek versenyeztetése, valamint a sportbarátság elmélyítése. Mint tudjuk, megyeszékhelyünk 2023-ban Európa Kulturális Fővárosa lesz, ezért végképp nem szabad megfeledkeznünk a kulturális és testvérvárosi kapcsolatok ápolásáról, s a hagyományőrzésről sem !

– foglalta össze a rendezvény küldetését Rajki Tamás, az 1. FC Veszprém ügyvezetője portálunk megkeresésére.

Rajki szerint elengedhetetlen a testvérvárosi kapcsolatok ápolása (archív fotó)Rajki szerint elengedhetetlen a testvérvárosi kapcsolatok ápolása (archív fotó)

Az igazgató ezenkívül még hozzátette:

Szívből szeretnénk, hogy az idelátogatók ne csak megismerjék, hanem meg is szeressék Veszprém városát, hogy a későbbiekben akár családtagjaikkal, barátaikkal is örömmel térjenek vissza hozzánk.

Éppen ezért a sporteseményeken kívül további izgalmas programokkal is kedveskednek a szervezők a gyermekeknek, akiknek városnézésre, állatkerti kirándulásra, valamint aréna látogatásra is lehetőségük nyílik majd.

Finta Péter, az MLSZ Veszprém megyei  igazgatója a vehir.hu kérdésére úgy fogalmazott,

legyen szó nagypályás, vagy teremlabdarúgásról, mindkét szó jelenthetné akár azt is, hogy család.

A foci szeretete összehoz kicsiket, s nagyokat egyaránt. Egy feltörekvő palánta karrierében higgyék el, hatalmas jelentőséggel szolgál, ha már ilyen fiatalon is úgymond nemzetközi szintet bizonyíthat. Arról nem is beszélve, hogy az évek során barátságok is alakultak ki a kicsik között, amelyeket bizony ápolni kell.

Finta Péter immár nem edzőként veszi ki a részét az eseményből (archív fotó)Finta Péter immár nem edzőként veszi ki a részét az eseményből (archív fotó)

A vezető még hozzátette, szeretnének a tehetségek versenyeztetésével és a futsalkupa rendszeres megszervezésével

a jövő generációjának stabil alapot nyújtani.

A gyermekek körmérkőzéses rendszerben, a futsal szabályainak eleget téve mérhetik majd össze tudásukat a játéktéren. A torna valamennyi gárdája serleg, valamint oklevél díjazásban részesül, a dobogósoknak pedig még érmet is helyeznek majd a nyakukba a szervezők. Ugyanakkor különdíj illeti majd a viadal legügyesebb kapusát, s ráadásként megválasztják a legjobb játékost és trénert is.

Az ünnepélyes megnyitóra szombaton 10.30-kor kerül sor a Március 15. úti sportcsarnokban, ahová – ahogyan az eseményre is – szeretettel várnak mindenkit a rendezők.

Akár életre szóló barátságok születhetnek (archív fotó)Akár életre szóló barátságok születhetnek (archív fotó)


VIII. Testvérvárosok Futsaltornája Veszprém

A tornán résztvevő csapatok:

1. Futsal Club Veszprém
Veszprém USE
Tarnów (Lengyelország)
Sepsiszentgyörgy (Románia, Erdély)

A torna helyszíne

Veszprém, Március 15. úti sportcsarnok

A torna résztvevői

A meghívott csapatok 2007. január 1-én, s utána született sportolói.

A torna programja:

Október 26. (szombat)
09.00–13.20 Futsal mérkőzések (1. játéknap)
10.30 Ünnepélyes megnyitó

Október 27. (vasárnap)
09.30–12.55 Futsal mérkőzések (2. játéknap)
13.00 Eredményhirdetés, ünnepélyes díjátadás

Simon Dani
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 10 8 0 2 49 22 27 28
2. SG KECSKEMÉT FUTSAL 10 6 1 3 30 26 4 24
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 10 6 2 2 29 20 9 22
4. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 10 5 1 4 36 31 5 19
5. HALADÁS VSE 9 0 2 7 12 43 -31 9
6. ÚJPEST FC 9 1 0 8 38 52 -14 4
Utolsó módosítás: 2025. május 26. 20:32
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. január 17. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. január 24. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Á Studió Futsal Nyíregyháza
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. január 27. 20:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
2-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. február 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. február 17. 20:45
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Haladás VSE
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. február 27. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2025. március 17. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. március 21. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Újpest FC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. április 4. 18:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
6-10
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2025. április 21. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. április 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. április 28. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
5-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2024/25
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 3. 15:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
5-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2025. május 4. 19:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 8. 18:00
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. május 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 26. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. május 31. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
SG Kecskemét
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. június 4. 20:45
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.