2020. július 8. // Ellák névnap

A szurkolóink az égig emelnek minket! – Nenadics

A két együttesnek nincsenek titkai egymás előtt, újat mutatni a másik félnek szinte lehetetlen. Egyetlen dolog fog dönteni hétvégén: mégpedig a fegyelmezettség! – hangsúlyozta a Telekom Veszprém szerb irányítója, Petar Nenadics a lengyel bajnok Kielce elleni szombat esti (17.30) hazai BL-rangadó előtt.

A férfi kézilabda Bajnokok Ligájának soron következő körében kétségkívül az idei kiírás egyik legkeményebb rangadója vár az ismét hazai terepen harcba szálló Telekom Veszprémre.

Ugyanis a spanyol David Davis – a B jelű csoport harmadik helyén tíz ponttal jeleskedő – együttese a kilencedik fordulóban azt a bajnok és kupagyőztes gárdát látja vendégül, amely ellen anno talán történelme legfájóbb vereségét szenvedte el a legrangosabb sorozat 2016-os fináléjában.

Bizony, szombaton kora este (17.30) a csoport negyedik helyét elfoglaló, egyaránt tízpontos lengyel Kielce érkezik a Veszprém Arénába, amely ellen az odavágón szintén szomorú érzéseket keltő, egygólos vereséget (34-33) szenvedett a bakonyi alakulat. Viszont nehogy azt gondolják, hogy a pozitívumokról megfeledkeztünk. Máig itt motoszkál a gondolatainkban az a csodás teljesítmény,

az a tizenkét káprázatos gól, amit a tavalyi BL-elődöntőben az akkor még a lengyelek soraiban védő, mára már Veszprém-játékos Vladimir Cupara kapujába zúdított szerb irányítónk, Petar Nenadics.

Nem félek elárulni, hogy ha úgy szükségeltetik majd, akkor ezúttal is bátran felvállalom a vezérszerepet. Azt viszont szeretném leszögezni, hogy ahogyan anno nekem sikerült, éppúgy sikerül máskor a csapattársaimnak. Egyedül kevés valaki a sikerhez, csakis együtt érhetünk el valódi eredményeket!

– kezdte a beszélgetést a vehir.hu-val az Európa-bajnoki ezüstérmes szerb válogatott irányító Petar Nenadics.

Aki kérdésünkre, hogy mire számít a hétvégi rangadó kapcsán, egyértelmű, határozott válasszal felelt: fegyelmezettségre. Fegyelmezettségre a kapuban, a védő- és a támadósorban egyaránt, ugyanis véleménye szerint a két fél úgy ismeri egymást, akár saját magát.

A két együttesnek nincsenek titkai egymás előtt. Újat mutatni a másik félnek? Szinte lehetetlen... Olyannyira ismerjük egymást a másik fél játékosaival, hogy valójában csakis egyetlen egy dolog fog dönteni hétvégén: mégpedig a fegyelmezettség! 

– hangsúlyozta. Majd hozzátette: törleszteni valójuk bizony van a spanyol Talant Dujsebajev vezetőedző együttese ellen, amelynek szerinte az válhat előnyére, hogy szinte minden kézilabdázója egészséges.

A magyar rekordbajnok lehetőségei ugyanakkor szűkültek irányító poszton, ugyanis a csapatkapitány Lékai Máté mellett – a korábbi hírekkel ellentétben – a francia válogatott Kentin Mahé sem egészséges. S bár a dán Rasmus Lauge is kiváló teljesítményre képes ebben a szerepkörben, Nenadicsra az eddigieknél is nagyobb teher hárulhat.

Mindezekre emlékeztetve Petart, a tőle megszokott „lazasággal” csak annyit felelt, hogy:

„Nincs ebben semmi különleges, anno még a Berlin színeiben négy éven át sikerült egyedül megoldanom ezt a feladatot."

Búcsúzásképp hangsúlyozta, hogy mindez természetesen nem sikerülhetne a valódi érzelmek nélkül, amiket a vérvörös tábortól kapnak minden hazai BL-mérkőzés közben. Nenadics szó szerint úgy fogalmazott, hogy 

Veszprémben, a bakonyi közönség előtt játszani a világ legjobb érzése. Legyen szó akár egy szép gólról, egy parádés védésről, vagy egy massziv védekezésről, amit a szurkolóinktól kapunk utána, az valósággal az égig repít. Szárnyakat ad! De szerintem ez látszódni is szokott a gólörömöm közben...

Férfi kézilabda BL, B csoport 2019/2020
M GY D V LG KG GK P
1. THW Kiel 14 9 2 3 437 398 39 20
2. TELEKOM VESZPRÉM 14 10 0 4 448 386 62 20
3. Kielce 14 8 2 4 421 389 32 18
4. Montpellier 14 8 1 5 386 375 11 17
5. Porto 14 6 2 6 400 410 -10 14
6. Vardar Szkopje 14 5 1 8 396 444 -48 11
7. Meskov Breszt 14 4 0 10 401 431 -30 8
8. Zaporizzsja 14 1 2 11 406 462 -56 4
Utolsó módosítás: 2020. március 1. 11:19
Férfi kézilabda NB I, 2019/2020
M GY D V LG KG GK P
1. Szeged 20 19 0 1 733 485 248 38
2. Veszprém 19 19 0 0 686 477 209 38
3. Gyöngyös 18 12 1 5 541 496 45 25
4. FTC 18 11 1 6 518 454 34 23
5. Tatabánya 18 11 0 7 511 479 32 22
6. Balatonfüred 18 10 1 7 525 496 29 21
7. Csurgó 18 9 1 8 450 457 -7 19
8. Komló 18 8 2 8 470 478 -8 18
9. Eger 18 6 2 10 482 546 -64 14
10. Dabas 19 6 1 12 487 556 -69 13
11. Orosháza 18 4 2 12 451 520 -69 10
12. Mezőkövesd 18 2 5 11 451 552 -101 9
13. Budakalász 20 2 1 17 492 590 -98 5
14. Vác 18 1 1 16 417 598 -181 3
Utolsó módosítás: 2020. március 10. 21:46
Férfi kézilabda SEHA-liga, 2019/2020
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 10 8 0 2 306 265 41 24
2. PPD Zagreb 10 7 0 3 289 259 30 21
3. Meskov Breszt 10 6 0 4 307 279 28 18
4. Eurofarm 10 4 0 6 279 275 4 12
5. Metaloplasztika 10 4 0 6 272 302 -30 12
6. Szpartak Moszkva 10 1 0 9 254 327 -73 3
Utolsó módosítás: 2019. december 21. 14:30
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
kézilabda férfi kézilabda SEHA-liga, 2019/2020 1/4 2020. március 14. 19:00 Veszprém, Veszprém Aréna Telekom Veszprém Vojvodina ELHALASZTVA
kézilabda férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2019/2020 15. 2020. március 10. 18:30 Tatabánya, Földi Imre Sportcsarnok Tatabánya Telekom Veszprém 26-33
kézilabda férfi kézilabda SEHA-liga, 2019/2020 1/4 2020. március 8. 13:00 Szerbia, Újvidék Vojvodina Telekom Veszprém 26-31
Simon Dani
Kovács Bálint

További cikkek

Negatív eredményű vírusteszt a belépő a hétfői edzésre
Negatív eredményű vírusteszt a belépő a hétfői edzésre
Az elővigyázatosság magától értődő: csak azok a játékosok vehetnek részt a Telekom Veszprém jövő hétfői edzésén, akik már ezen a héten koronavírus-teszten vesznek részt és az negatív eredményt mutat.
Bosnyák válogatott átlövőt igazolt a Balatonfüred
Bosnyák válogatott átlövőt igazolt a Balatonfüred
Dejan Malinovic személyében bosnyák válogatott átlövőt igazolt a férfi kézilabda NB I-ben szereplő Balatonfüredi KSE kézilabdacsapata.
„Menj és harcolj, meglátod, a közönség melletted lesz”
„Menj és harcolj, meglátod, a közönség melletted lesz”
A fenti útravalóval a veszprémi szurkolók korábbi kedvence, Jevgenyij Lusnyikov látta el honfitársát, a Telekom Veszprémbe igazoló kétszeres BL-győztes Danyiil Siskarjovot.
A Nantes vendégeként kezd a Veszprém
A Nantes vendégeként kezd a Veszprém
Októberben a Barcelona, decemberben a Kiel látogat a Telekom Veszprémhez a férfi kézilabda Bajnokok Ligája B-jelű csoportjában.
Két veszprémi a legértékesebb magyar sportolók között
Két veszprémi a legértékesebb magyar sportolók között
A Telekom Veszprém csapatkapitánya, Lékai Máté és a Balaton Úszó Klub világ- és Európa-bajnok nyílt vízi úszója, Rasovszky Kristóf is felkerült a Forbes magazin magyar kiadásának listájára, melyen a legértékesebb honi sportolók szerepelnek.
2020. július 8. // Ellák névnap