Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Négy csapat, de egy család

2019. november 22. 9:53
Ovádi Péter országgyűlési képviselő kezdeményezésére városunk négy kiemelt sportegyesülete – a Telekom Veszprém mellett az 1. FCV, a HOYA-PE, valamint a VLS – összefogott egy nemes célért, hogy szeretett szurkolóikkal karöltve támogassák a Fenyveserdő Otthon gyermekeit.

Kétségkívül hatalmas öröm Veszprém országgyűlési képviselőjének lenni, hiszen a kezdeményezésben feltétel nélkül, első szóra mellém állt városunk négy kiemelt sportcsapata

– fogalmazott köszöntőjében Ovádi Péter csütörtök délután az adományozás apropóján tartott hivatalos sajtótájékoztatón.

A politikus kiemelte, hogy az összefogás országos szinten is egyedi, ugyanis amíg

más városokban a klubok rivalizálnak egymással, a királynék városában inkább összefognak, azonnal mozdulnak egy nemes ügyért.

A fotó jobb oldalán Ovádi Péter országgyűlési képviselőA fotó jobb oldalán Ovádi Péter országgyűlési képviselő

Ovádi beszédéből továbbá az is kiderült, hogy a felajánlások jobb helyre aligha kerülhetnének, ugyanis a Fenyveserdő Otthon többéves hűséges munkásságával, amellyel súlyosan fogyatékos gyermekek mindennapjait varázsolják szebbé megszolgálta a támogatást.

– Magam is többször jártam már az évek során az otthonban... Valósággal emberfeletti az a munka, amelyet az ott dolgozók végeznek – emlékezett vissza országgyűlési képviselőnk.

Maga a kezdeményezés egyébként arról szól, hogy városunk négy kiemelt sportcsapata soron következő idei hazai mérkőzéseire egy-egy gyűjtődobozt helyez majd ki, amelyekben a szurkolók adományokat helyezhetnek el az alapítvány részére. 

Igen ám, de mindezért cserébe a klubok – a Telekom Veszprém, az 1. Futsal Club Veszprém, a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém, valamint a VLS Veszprém – vezetői a segítőszándékú drukkerek között hálájuk jeléül értékes ereklyéket, mezeket, valamint mérkőzésjegyeket sorsolnak majd ki.

Rajki Tamás, az 1. FCV ügyvezetője kiemelte, hogy a futsalcsapat kötelességének tartja minden esztendőben azt, hogy egy jó ügy mellé álljon. Köszönetét fejezte ki Ovádi Péter irányába, hogy ezúttal közös erőkkel, a veszprémi egyesületek mindezt együtt tehetik meg. 

Végül pedig hozzátette: a magyar férfi futsalválogatott december másodikán (hétfő, 18.00) és harmadikán (kedd, 18.00) a Március 15. utcai sportcsarnokban fogadja majd barátságos mérkőzésre Oroszország nemzeti együttesét, amelyre – ahogy bajnoki csatáikra is – ingyenes lesz a belépés, s természetesen a gyűjtődoboz is ki lesz helyezve.

Rajki Tamás, az 1. Futsal Club Veszprém ügyvezetőjeRajki Tamás, az 1. Futsal Club Veszprém ügyvezetője

Sevinger Zsolt, a Veszprém Handball Team Zrt. cégvezetője már elöljáróban 50 darab mérkőzésjegyet is felajánlott a sorsolásra a SEHA-liga negyeddöntő mérkőzésére. 

Előbbi vezetők mellett pedig Naményi Miklós, a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém férfi kosárlabdacsapatát üzemeltető gazdasági társáság vezetője, illetve Szabó Péter, a VLS sportigazgatója is hangsúlyozta, hogy 

egy jó ügy érdekében, akár egy családon belül, a segítség, s a támogatás mágától értetődő.

A beérkezett adományokat a Fenyveserdő Otthon karácsonyi rendezvényén, december 20-án kívánják majd átadni a klubok vezetői.

Simon Dániel
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HBC Nantes
Időpont
2025. szeptember 18. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
30-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2025. szeptember 20. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-21
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Gyirmót FC Győr
Időpont
2025. szeptember 21. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 24. 18:45
Helyszín
Dinamo Hall (Bukarest, Románia)
Eredmény
27-30
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Újbuda MAFC
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. szeptember 27. 17:30
Helyszín
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Eredmény
91-77
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
Sydney Uni
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 27. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
15-51
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Opus Tigáz Tatabánya
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 28. 16:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
al-Ahli
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 28. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
31-22
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2025. szeptember 30. 16:15
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
23-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FC Barcelona
Időpont
2025. október 2. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
TF-BP
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-53
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Balatonfüredi FC
Időpont
2025. október 5. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Budai Farkasok-Rév
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 5. 18:00
Helyszín
Budaörs, Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand
Eredmény
26-45
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Industria Kielce
Időpont
2025. október 9. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-33
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2025. október 11. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-28
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Komárom VSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 12. 13:00
Helyszín
Komárom Molaji Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Óbudai Kaszások
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. október 12. 16:45
Helyszín
Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
Eredmény
93-89
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Sporting CP
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 16. 20:45
Helyszín
Pavilhao Joao Rocha Arena (Lisszabon, Portugália)
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Időpont
2025. október 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
82-71
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
FC Sopron
Időpont
2025. október 19. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. október 23. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2025. október 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-32
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Puskás Akadémia FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 26. 11:00
Helyszín
Puskás Akadémia Pancho Aréna
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
DEAC U23
Időpont
2025. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
93-87
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Jászberényi KSE
Időpont
2025. november 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
86-50
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Budaörs
Időpont
2025. november 2. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 8. 16:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Salgótarjáni KSE
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
92-62
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Újpest FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 9. 11:00
Helyszín
Újpest Labdarúgó Sportcentruma
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Kolstad Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 12. 18:45
Helyszín
Trondheim Spektrum (Trondheim, Norvégia)
Eredmény
29-43
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Szombathelyi Haladás
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 15. 16:00
Helyszín
Szombathelyi Haladás Sportkomplexum
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
NEKA
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
38-31
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
PVSK-Veolia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
82-81
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Kolstad Handball
Időpont
2025. november 19. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-34
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 22. 17:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
27-35
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-74
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Ikoba Beton Zsámbék
Időpont
2025. november 23. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 27. 20:45
Helyszín
Max-Schmeling-Halle (Berlin, Németország)
Eredmény
38-34
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
24-32
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Eredmény
83-59
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
2025. december 4. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
MEAFC-Peka Bau
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 6. 17:00
Helyszín
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
Eredmény
75-74
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University HT
Időpont
2025. december 7. 17:30
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
47-36
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. december 9. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
39-27
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2025/26
Hazai
Mol Tatabánya KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 14. 16:30
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
29-31
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
BKG PRIMA Akadémia
Időpont
2026. március 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
78-75
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
A Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. március 16. 18:00
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
PVSK-Veolia
Időpont
ma 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. március 20. 20:45
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
MEAFC-Peka Bau
Időpont
2026. március 21. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Dorogi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 22. 17:00
Helyszín
Dorog, Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 27. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2026. március 27. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
Vasas Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. március 28. 18:30
Helyszín
Budapest, Sport11 Sport-, Szabadidő és Rendezvényközpont
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2026. március 29. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, rájátszás 2025/26
Hazai
One Veszprém
Vendég
Paris Saint- Germain Handball
Időpont
2026. április 1. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. április 3. 19:00
Helyszín
Nyírbátor, Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 4. 18:00
Helyszín
Szabadidőközpont Balatonfüred
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Gyirmót FC Győr
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 5. 18:00
Helyszín
Győr, Alcufer Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Phoenix-MT Fót
Időpont
2026. április 5. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, rájátszás 2025/26
Hazai
Paris Saint- Germain Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 9. 20:45
Helyszín
Párizs, Stade Pierre de Coubertin
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2026. április 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2026. április 13. 17:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2026. április 18. 14:45
Helyszín
Győr, Audi Aréna
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Balatonfüredi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 19. 17:00
Helyszín
Balatonfüred, Balatonfüredi FC Sporttelep
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. április 20. 0:00
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2026. április 24. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
A Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2026. április 24. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2026. április 26. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Berettyóújfalu
Időpont
2026. május 2. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
FC Sopron
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
Sopron, Soproni Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2026. május 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Puskás Akadémia FC II
Időpont
2026. május 10. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
ETO University HT
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 10. 18:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Budaörs
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 17. 17:00
Helyszín
Budaörs, Budaörsi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. május 18. 18:00
Helyszín
Debrecen, DESOK Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Újpest FC II
Időpont
2026. május 24. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2026. május 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
további cikkek
Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem közélet Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. ma 10:03 A magyarok maradtak az utolsó poroszok közélet A magyarok maradtak az utolsó poroszok Vajon tényleg a magyarok lennének az utolsó poroszok, akik még hisznek egy olyan dolgos és precíz Németországban, amely talán már a németek számára is csupán a múlt emléke? A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának legutóbbi előadásán Bauer Bence, a Magyar Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója rántotta le a leplet a Németországot feszítő mély társadalmi, politikai és gazdasági ellentmondásokról, megvilágítva azt a folyamatot is, amelynek során hazánk egyfajta nyugodt menedékké vált a hagyományos értékeket kereső nyugati állampolgárok számára. ma 13:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.