Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

Félidei döntetlen után nagyarányú vereség

2019. december 16. 21:17
A vendéglátó Veszprém kétszer is felállt az első játékrészben, a szünet után azonban ötöt vágott és egyet sem kapott az Aramis, amely így sima győzelmet ünnepelhetett a futsal NB I hétfői játéknapján.

Idei utolsó hazai fellépésén a kiváló formában lévő, az utolsó három fordulóban hét pontot gyűjtő, így a tabella negyedik helyén álló Aramis gárdáját fogadta az utolsó előtti Veszprém. Frank Tamás korábbi együttese – amelynél játékosként és edzőként több mint másfél évtizedet töltött – ellen készülhetett a visszavágásra, a két gárda őszi fellépésen ugyanis a budaörsiek nyertek 3-2-re.

Kapkodva, sok hibával kezdtek a felek. Boromisza és Schmidmajer asszisztálása mellett Sámson már a 4. percben a hálóba gurított (0-1). Nem sokáig érezhette azonban nyeregben magát a rivális. Másodpercekkel később ugyanis Tatait buktatták a hatoson belül, a megítélt hatméterest pedig Gyurcsányi vágta be a jobbfelsőbe. Egy perccel később pedig máris ismételhetett a rutinos fusalos, aki a második hatméterest is higgadtan értékesítette, immáron Molnár kapussal szemben (2-1).

Tovább hullámzott a találkozó, Márkus labdavesztését követően ugyanis Vattamány lőtt a hosszúba (2-2). A játékrész derekánál Tatai juttathatta volna ismét előnyhöz az övéit, de Soós előbb az alapvonalon túlra, másodjára pedig a kapufára segítette a játékszert. Hazai vezetés helyett ismét a rivális került lépéselőnybe. Bencsik Roland ugyanis nem tudta szerelni Fekete Márkot, aki a kapujából kimozduló Schmidamjer kezei között a hálóba lőtt (2-3).

Érkezett is a hazai kapuba Klcsó, aki öttel a szünet előtt az éles szögből próbálkozó Harnischt akadályozta meg a gólszerzésben. A túloldalon viszont Gyurcsányi gyönyörű mozdulattal, sarokkal passzolt Bencsik Rolandnak, aki be is vágta a labdát a kapuba (3-3). A hajrához érve mindkét csapatnak összegyűlt az ötödik szabálytalansága, de több faultot már nem ítélt a játélvezető, s több gól sem esett a játékrészben.

A második felvonás is Aramis-góllal indult: Sámson húzogatott Komáromi mellett, majd lőtt váratlanul Klcsó feje fölött a hálóba. A Veszprém – sebzett vadként – átvette a játék irányítását, valóságos tűzijáték alakult ki Soós portája előtt, de Tatai és Márkus lábában is ott maradt a gól.

Roppant szerencsétlen körülmények között jutottak vezetéshez aztán ismét a Pest megyeiek. Fekete Olivér lövése nyomán a másik irányba mozduló Klcsó mellette a hálóba csorgott a labda (3-5). Klcsó aztán javított Sámson lövésével szemben, majd a kapufa is segített a küzdelemben jeleskedő bakonyiakon.

Héttel a szünet előtt Boromisza járt közel a szépítéshez, amikor is Harnisch a gólvonalról tisztázott. Rögtön jött az „ellencsapás”. Klcsó szerelte szabálytalanul a büntetőterületen belül Sámsont, a mérkőzés harmadik, az Aramis első büntetőjét Fekete Olivér varrta be (3-6).

A hajrára reményvesztetté vált az öt a négy elleni játékkal is előrukkoló vendéglátó játéka. Kettővel a vége előtt Harnisch is betalált egy szöglet után, majd Fekete Márk állította be a 3-8-as végeredményt.

A továbbra is kieső helyen álló 1. FCV pénteken a Haladás ellen zárja az évet.

Férfi futsal NB I, 13. forduló:
1. FC Veszprém–Aramis SE 3-8 (3-3)
Március 15. utcai sportcsarnok, 600 néző. Vezette: Farkas (Futó, Janitz).
Veszprém: Schmidmajer – Tatai, Márkus, Komáromi, Boromisza D. Csere: Spandler, Klcsó (kapusok), Miklós, Tar, Gyurcsányi, Varga Á., Bognár P., Bencsik Á., Bencsik R. Vezetőedző: Frank Tamás.
Aramis: Soós – Sámson, Pankotai, Vattamány, Harnisch. Csere: Molnár (kapus), Fekete M., Moga E., Bognár B., Juhász, Fekete O., Papp, Gál, Boznánszky. Vezetőedző: Flavius Moga.
Gólszerzők: Gyurcsányi (4., 5. – büntetőből), Bencsik R. (16.), ill. Sámson (4., 22.), Vattamány (8.), Fekete M. (11., 38.), Fekete O. (28., 33. – a másodikat büntetőből), Harnisch (38.).

Edzői értékelések

Frank Tamás: – A szokásos forgatókönyv szerint zajlott a mérkőzés. Tisztességgel küzdöttünk, megvoltak a lehetőségeik, de nem értékesítettük azokat. Az első félidőben még felálltunk hátrányból, a másodikban ez már nem sikerült. Tanácstalan vagyok, ilyen helyzetben még nem voltam.

Flavius Moga: – Döcögős kezdés után feljavult a játékunk. Szerencsénk is volt, hiszen volt olyan találatunk, amikor alig csorgott át a labda gólvonalon. De annak van szerencséje, aki tesz érte. A játékosaim nagyon fegyelmezettek az edzéseken és a mérkőzéseken is, igazi csapatként dolgozunk. Azt gondolom, hogy nagyon nagy lépést tettünk a felsőházba jutásért.

Galéria
1. FC Veszprém – Aramis SE 3-8
Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 7 4 2 1 28 16 12 21
2. SG KECSKEMÉT FUTSAL 7 5 2 0 21 15 6 20
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 7 3 1 3 21 19 2 15
4. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 7 2 2 3 13 18 -5 10
5. DEAC 7 2 1 4 19 24 -5 8
6. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 7 1 0 6 14 24 -10 7
Utolsó módosítás: 2024. április 8. 21:36
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2023. október 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2023. november 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
8-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 16. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. december 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyírbátor
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. december 8. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2023. december 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Hidegkúti SC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 8. 20:00
Helyszín
Budapest, Klebelsberg Kunó Általános Iskola
Eredmény
2-12
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
5-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. január 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 22. 19:00
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. január 25. 19:45
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Maglód
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 1. 21:00
Helyszín
Monor Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Dunaújváros Futsal
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 18. 19:30
Helyszín
Rácalmás Sportcsarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2024. február 23. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 29. 18:30
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Berettyóújfalu
Időpont
2024. március 4. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 8. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2024. március 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 25. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 27. 19:00
Helyszín
Pécs, PTE-TTK
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2024. április 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. április 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. április 22. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. április 26. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. május 6. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2024. május 11. 18:00
Helyszín
Budapest, Koltay Jenő Sportközpont
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.