Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szerb válogatottal és két brazil futsalossal erősített a Veszprém

2020. január 28. 14:54
Egyelőre a 2019/2020-as idény végéig három külföldi játékossal kötött szerződést városunk élvonalbeli futsalcsapata, az 1. FC Veszprém. A 20, illetve 26 esztendős brazil, valamint a 21 éves szerb válogatott futsalos támadásban és védekezésben egyaránt bevethető lesz.

Kedden késő délután a Március 15. utcai sportcsarnokban tartott hivatalos sajtótájékoztatót városunk élvonalbeli futsalcsapata, hogy bemutathassa újonnan igazolt játékosait.

Az eseményen Rajki Tamás, az 1. Futsal Club Veszprém ügyvezetője, Frank Tamás, a bakonyi klub vezetőedzője, valamint Ovádi Péter társadalmi elnök is jelen volt a két brazil légiós, Caio Matheus és Raimundo Junior mellett.

Rajki Tamástól, az 1. FCV ügyvezető igazgatójától megtudhattuk, hogy komoly egyeztetés előzte meg a légiósok érkezését. A klub jelenlegi helyzetét ismerve azonban teljes egyetértés mellett hozták meg ezt a döntést.

A vezető hozzátette, hogy magyar futsalost amúgy sem lett volna könnyű igazolniuk, ugyanis félévkor a rivális csapatok csak komoly összegek ellenében hajlandóak megválni játékosaiktól.

Caio Matheus örömmel érkezett hazánkbaCaio Matheus örömmel érkezett hazánkba

Caio Matheus a másodosztályból, míg Raimundo Junior egyenesen a brazil élvonalból érkezett a bakonyi megyeszékhelyre: mindketten az idény végéig kötötték szerződésüket.

Akárcsak a 21 éves szerb Milosavljevics Lazar, aki szintén hazája első osztályú bajnokságából érkezett városunkba, de válogatottbeli elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen a sajtótájékoztatón.

Ovádi Péter országgyűlési képviselő az egész város nevében hangsúlyozta, 

büszkék arra, hogy ez az egykor még kicsi klub kilenc év alatt meghatározó egyesületévé vált Veszprémnek.

Caio Matheus és Raimundo JuniorCaio Matheus és Raimundo Junior

A társadalmi elnök hozzátette, a vezetőség tagjaival karöltve eddig is, s ezután mindent megtettek, s meg is tesznek majd, hogy kiszolgálják a szurkolókat. Megjegyezte, hogy a tavalyi sikeres év után a jelenlegi idényben természetesen volt hiányérzetük. 

Reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az új igazolások segítségével a jövőbe vezető út első alapkövét tudják letenni, hogy elindulhassanak az újabb álmok irányába.

Frank Tamás, az 1. Futsal Club Veszprém vezetőedzője hangsúlyozta, tisztában van azzal, hogy a gárda jelenlegi helyzete nem túl rózsás. Azonban reményét fejezte ki, hogy az újonnan igazolt légiós játékosok segítségére válnak majd az egyesületnek a rájátszásban.

A vehir.hu kérdésére Caio, valamint Raimundo is nyomatékosította, hogy komoly tervekkel, valamint nagy örömmel érkeztek a királynék városába, ahol már most kellemesen érzik magukat. Előbbi, 20 éves játékos a 88-ast, míg utóbbi, 26 esztendős tehetség a 47-es számú mezt fogja viselni.

Ha minden jól megy, akkor a játékosok már februárban pályára léphetnek a Veszprém képviseletében a magyar bajnokságban.

Juniornak volt ajánlata Brazíliából, ő mégis Veszprémet választottaJuniornak volt ajánlata Brazíliából, ő mégis Veszprémet választotta

A tavalyi idényben Magyar Kupa-ezüstérmet, valamint bajnoki bronzérmet szerző veszprémi alakulat a jelenlegi évadban a tíz csapatos bajnokság nyolcadik helyén áll. Komáromiék alsóházi szereplése biztos, a kupasorozatban viszont előnnyel szállhatnak harcba.

A Csömör elleni, négyes döntőt érő találkozót február 7-én, pénteken 18.30-kor rendezik a Március 15. utcai sportcsarnokban, ahová a belépés természetesen ingyenes lesz.

Tatai József és társai a bajnokságban legközelebb kissé szokatlan időben, február 11-én, kedden 16.45 órakor szerepelnek.

Ellenfeleik nem mások, mint az exveszprémi Madarász János fővárosi zöld-fehér futsalosai, a ferencvárosiak lesznek.

Az összecsapás valóban parázs derbinek ígérkezik, a hazai mérkőzést éppen ezért a Magyar Televízió M4 Sport csatornája is élőben közvetíti majd.

Simon Dani
Kovács Bálint
Férfi futsal NB I alapaszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 6 6 0 0 29 10 19 18
2. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 6 5 1 0 27 12 15 16
3. NYÍRBÁTORI SC 6 3 1 2 19 17 2 10
4. SG KECSKEMÉT FUTSAL 6 3 0 3 16 18 -2 9
5. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 6 2 2 2 20 15 5 8
6. MVFC BERETTYÓÚJFALU 5 2 1 2 13 12 1 7
7. ÚJPEST FC-220VOLT 5 2 1 2 18 19 -1 7
8. MAG-LOG MAGLÓDI TC 5 2 1 2 12 15 -3 7
9. DEAC 6 1 4 1 16 16 0 7
10. ARAMIS SE 6 1 2 3 18 21 -3 5
11. PTE-PEAC 5 0 1 4 7 17 -10 1
12. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 6 0 0 6 9 32 -23 0
Utolsó módosítás: ma 21:47
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
SG Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. augusztus 28. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2023. augusztus 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Újpest
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. augusztus 14. 19:45
Helyszín
Budapest, UTE Sportcsarnok
Eredmény
2-6
részletek
Sorozat
Nemzetközi felkészülési mérkőzés
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
FT Levice
Időpont
2023. augusztus 4. 18:30
Helyszín
Március 15. utcai sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. június 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. június 2. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. május 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. május 26. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
6-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Berettyóújfalu
Időpont
2023. május 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. május 15. 18:30
Helyszín
Kecskemét
Eredmény
3-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. május 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. április 27. 18:30
Helyszín
Debrecen
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás
Időpont
2023. április 22. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-4
részletek
Sorozat
Futsal Magyar Kupa, negyeddöntő, 2022/2023
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. április 6. 18:30
Helyszín
Kecskemét
Eredmény
7-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. április 2. 19:00
Helyszín
Berettyóújfalu
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Futsal Magyar Kupa, negyeddöntő, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. március 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. március 27. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2023. október 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. október 16. 18:30
Helyszín
Debrecen, DESOK csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
PTE PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 29. 19:00
Helyszín
Budapest
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyírbáror
Időpont
ma 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai csarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Aramis SE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis Futsalcsarnok
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
AS Nyíregyháza
Időpont
2023. szeptember 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2023. december 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyírbátor
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. december 8. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. december 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 17. 0:00
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2023. november 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Haladás
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. október 30. 0:00
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.