Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C

Tizenkét gólos döntetlen a presztízsrangadón

2020. február 11. 19:45
Nem mindennapi mérkőzést láthatott a Március 15. utcai csarnok csaknem telt házas publikuma kedden. A Veszprém és Ferencváros ugyanis 6-6-os döntetlent játszott az NB I alapszakaszának utolsó előtti fordulójában.

Igazán pikáns ütközettel, vérbeli presztízsrangadóval folytatódtak az elsőosztályú futsal-bajnokság küzdelmei. A Veszprém élén hat sikeres évet eltöltő Madarász János ugyanis először látogatott ellenfélként a királynék városába, immáron a Ferencváros vezetőedzőjeként. Nem véletlen, hogy a kedd délutáni találkozót az országos sportcsatorna (M4) is élőben közvetítette.

Persze nem csak a presztízsről szólt az alapszakasz utolsó előtti fordulójának záró ütközete. Az FTC a felsőházi rájátszásért, a már biztosan az alsóházba kerülő FCV pedig a nyolcadik helye megtartásáért lépett parkettre.

A Csömör elleni pénteki kupamérkőzésen debütáló Raimundo Junior és Miloszavljevics után a gárda legújabb szerzeménye, a Szombathelyről érkező utánpótlás-válogatott Papp Zsombor is bekerült a bakonyiak keretébe. Továbbra is hiányzott azonban Komáromi Péter, aki a válogatottnál szenvedett részleges bokaszalag-szakadást.

Szép számú közönség, csaknem telt ház várta a feleket. Az első percek „tapogatózó” játéka után nem sokat kellett várni az első gólra. Jó ütemű labdaszerzés után Tatai lőtt a sokszoros válogatott Tóth hálójába. Nem állíthatjuk, hogy a gól megfogta volna a fővárosiakat, másodpercekkel később ugyanis Rábold egyenlített (1-1). Vérszemet kapott a Fradi: előbb Klcsó védett bravúrral, majd Öreglaki veszélyeztetett éles szögből.

Mégis a Veszprém szerzett ismét vezetést: Boromisza gyönyörű átadásából a megiramodó Tatai hasonlóan szép mozdulattal vágta be a játékszert a bal felsőbe. Madarász János a játékrész derekánál időt kért, de ez sem segített csapatán. A jobb oldalról érkező Raimundo Junior ugyanis kilőtte a jobb alsó sarkot, megszerezte tehát első veszprémi gólját a brazil légiós (3-1).

S ezzel még korántsem volt vége a gólzápornak, kisvártatva ugyanis a VLS Veszprém korábbi nagypályás játékosa, Bognár Bence szépíteni tudott. A bakonyiak bizonyítási vágytól fűtve, kiválóan harcoltak. Ami eredményre is vezetett, hiszen Bencsik Roland lekészítése után Tatai újabb nagy bombát vágott. Igaz, erre is volt válasza a Fradinak: ismét Bognár mattolta Klcsót (4-3).

Mindössze hat másodperc telt el a második felvonásból, amikor egy hazai labdavesztés után Tatai szerencsétlen mozdulatának köszönhetően egyenlített a Ferencváros (4-4). Öt perc elteltével pedig már a zöld-fehéreknél volt az előny, Fekete lövése ugyanis a kapufáról Klcsó hátára, onnan pedig a kapuba pattant.

Továbbra is látványos, küzdelmes csata zajlott. No meg fordulatos, a 28. minutumban ugyanis Cseri jóvoltából a Madarász-csapat is öngólt vétett (5-5). Boromisza távoli löketét kispárgázta Tóth a jobb alsó sarokból. A túloldalon öreglaki tette próbára Klcsó reflexeit, de a kapus résen volt.

Fél óra elteltével következett az újabb, immáron a harmadik öngól: a felszabadítani igyekvő Bognár Péter a saját hálójába felelt. Ráadásul egy kidobásnál megsérült Klcsó jobb válla, amellyel korábban is sokat bajlódott. A fiatal kapus nagy fájdalmak közepette hagyta el a játékteret.

A veszprémiek töretlen lelkesedéssel nyomultak előre, sikerült is beszorítaniuk a Fradit, de az újabb gól még váratott magára. Három perccel a lefújás előtt ezért öt a négy elleni játékra váltott Frank Tamás. A húzás pedig bejött, Bencsik Roland passzából Boromisza közvetlen közelről a hálóba lőtt (6-6).

Ekkor a ferencvárosiak vitték le kapusukat, de nem tudták feltörni a hazai védelmet. Hosszú lövése elkerülte a kaput, aztán Spandler hárított nagyot. Az i-re a pontot Tar tehette volna föl a hajrában, de nem találta el a rivális üres kapuját, így maradt a döntetlen.

Az 1. FCV jövő hétfőn a sereghajtó Kecskemét vendégeként zárja az alapszakasz küzdelemit. Jövő hétvégén pedig a Magyar Kupa szombathelyi négyes döntőjében lesz érdekelt, melynek sorolását pénteken tartják.

Futsal NB I, 17. forduló:
1. FC Veszprém–FTC 6-6 (4-3)
Március 15. utcai sportcsarnok, 1100 néző. Vezette: Kovács G. (Wittner, Szilágyi).
Veszprém: Klcsó – Tatai, Márkus, Boromisza, Raimundo Junior. Csere: Spandler (kapus), Miklós, Tar, Gyurcsányi, Miloszavljevics, Papp, Bognár P., Bencsik Á., Bencsik R. Vezetőedző: Frank Tamás.
FTC: Tóth Gy. – Öreglaki, Fekete R., Cseri, Hosszú. Csere: Bajusz, Gellérfi, Fehér, Rábold, Büki, Fülöp, Bognár B., Óhdi. Vezetőedző: Madarász János.
Gólszerzők: Tatai (5., 9., 15.), Raimundo Junior (11.), Cseri (28. – öngól), Boromisza (39.), ill. Rábold (5.), Bognár B. (13., 15.), Tatai (21. – öngól), Fekete (26.), Bognár P. (30. – öngól).

Edzői értékelések

Frank Tamás: – Igazságosnak mondható a döntetlen, bár a végén meg is nyerhettük volna a találkozót. Örülök, hogy a csapatom kétszer is felállt hátrányból. Ma is látszottak a hibáink, amelyeket ki kell javítanunk, de a játékunk biztató. Ha ilyen meccseket játszottunk volna ősszel, most nem itt tartanánk.

Madarász János: – Rengeteg öröm ért a Veszprémben töltött hat évem alatt, ahol számos sikert értünk el. Most azonban félretettem az érzelmeimet, s arra készültem, hogy a csapatommal legyőzzük a házigazdáinkat. Minden igényt kielégített a mérkőzés, a szurkolók és a tévénézők nagyon jól szórakoztak. Igaz, rengeteg hibát vétett mindkét együttes, így ebből a szempontból is igazságos a döntetlen.

Galéria
1. FC Veszprém–FTC 6-6
Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 6 3 2 1 25 14 11 18
2. SG KECSKEMÉT FUTSAL 6 4 2 0 18 13 5 17
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 6 3 1 2 19 16 3 15
4. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 6 2 2 2 11 15 -4 10
5. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 6 1 0 5 12 21 -9 7
6. DEAC 6 1 1 4 16 22 -6 5
Utolsó módosítás: 2024. március 25. 20:54
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
PTE PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 29. 19:00
Helyszín
Budapest
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. október 16. 18:30
Helyszín
Debrecen, DESOK csarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2023. október 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2023. november 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
8-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 16. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. december 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyírbátor
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. december 8. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2023. december 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Hidegkúti SC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 8. 20:00
Helyszín
Budapest, Klebelsberg Kunó Általános Iskola
Eredmény
2-12
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
5-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. január 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 22. 19:00
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. január 25. 19:45
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Maglód
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 1. 21:00
Helyszín
Monor Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Dunaújváros Futsal
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 18. 19:30
Helyszín
Rácalmás Sportcsarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2024. február 23. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 29. 18:30
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Berettyóújfalu
Időpont
2024. március 4. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 8. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2024. március 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 25. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
tegnap 19:00
Helyszín
Pécs, PTE-TTK
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2024. április 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. április 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. április 22. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. április 26. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. május 6. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.