Kissé koszos, omladozó, monarchiabeli romantika, olaj- és halszag, a kikötő és az Adria fölé magasodó ipari monstrumok, szocialista háztömbök, pálmafák és cédrusok sora. Rijekáról (olasz nevén Fiume) sokan elmondják, valószínűleg nem az a hely, ahova az ember első körben a horvátországi nyaralását tervezné, és talán nem is az, amelyet első látásra Európa Kulturális Fővárosának gondolnánk. Az írországi Galway mellett 2020-ban mégis az egykori magyar kikötőváros viselheti a címet. Igaz, az EKF titulusról azóta már bebizonyosodott, az nem a csillogásról szól, sokkal inkább a közösségépítésről a kultúra eszközével.
Mediterrán báj és jugó nosztalgia
Mindenesetre, amikor néhány éve ott jártam, én is leginkább úgy tértem haza a városból: ide nem fog visszahúzni a szívem. Nem mintha rossz emlékeket hagyott volna bennem Rijeka. Egyszerűen csak nem ragadott magával. Bár az Osztrák-Magyar Monarchia és Olaszország fennhatóságának idejéből több egykori épület is fennmaradt, az idő vasfoga és a világháborús bombázások némelyiken igencsak rajt hagyták nyomukat, a város látképét tekintve pedig a szocialista panelek sokszor hangsúlyosabbak. És ugyan a tenger ad neki némi mediterrán bájt, a jugó emlékek, az underground szubkultúra meg a fő megélhetést jelentő ipar megint csak erősebben alakítják a hangulatát. A legkedvesebb emlékem talán a szállásunkkal szemben, a központi strandtól nem messze található rejtett kis fürdőhely lett a harsogóan zöld színével, meg a kertben sétálgató teknősök.
A 2017-es kedvenc
Szóval, nem terveztem, hogy visszatérek. De adódott a lehetőség, hogy elkísérjem a karneválon fellépő veszprémi csapatot, és ha már így esett, egy kicsit azt is megnézhettem, mennyit változott az Európa Kulturális Főváros cím révén Rijeka. Persze, egy-két nap alatt nem lehet messzemenő következtetéseket levonni egy város hétköznapjairól –, ahogy nyilván annak idején se tudtam –, mégis, mintha a Kvarner-öböl e pontja most egy kicsit másabb lett volna. Az épületek ugyan még mindig a múlt század pusztuló nosztalgiáját árasztják, a Korzó még mindig nem lett érdekesebb (mondjuk egy bevásárlóutca számomra nem is nagyon tud az lenni), a helyijáratos buszok még mindig kicsit hörögnek, ráadásul a város az aktuális útépítések miatt fel is van túrva. De valahogy most észre tudtam venni, mennyi szép antik emlék van, hogy a helyiek élvezik a parkokat és leginkább, hogy a rijekaik nagyon tudnak ünnepelni.
Veszprémiek a világ harmadik legnagyobb karneválján
A február 23-án megrendezett karnevál ugyanis nem egyszeri EKF attrakció, hanem egy évtizedes hagyományokkal rendelkező mulatság. Maga a karnevál tulajdonképpen nem is csak egy napra szól, hanem egy egész hónapra, ami alatt koncertek, kiállítások és jelmezes bulik követik egymást, a február végi parádé, a Grand Finale pedig ennek kicsúcsosodása. A jelmezes felvonulás az évek alatt folyamatosan növekedett: több mint száz fellépő csoporttal (mintegy 3000 emberrel) és közel százezres nézőközönséggel Rio és Velence után mostanra a világ 3. legnagyobb karneválja lett.
Ez csak a tömeg egy nagyon kicsi része
A parádén fellépők magját alapvetően a rijekaiak és a Horvátországból érkezők adják, de a különleges év alkalmából a város több egykori és leendő EKF várost is meghívott, így például az olaszországi Materából és Írországból is érkeztek csapatok.
A veszprémi csapat egy nyílt pályázatot követően állt össze, amelyet még 2019 novemberében írt ki a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. A felhívásra három pályamű érkezett az Ablak a múltra Egyesülettől, a balatonfüredi Reformkori Hagyományőrzők Társaságától és a Kabóca Bábszínház, valamint a Pannon Egyetem és a Veszprémi Egyetemi Színpad társulásától. A négyfős független zsűri (Hegedűs Barbara – Veszprém alpolgármestere, Vándorfi László – Pannon Várszínház, igazgató-rendező, Muraközy Péter – Veszprém-Balaton 2023, operatív igazgató, Zugschwert Szabolcs – Veszprém-Balaton 2023, marketing, kommunikációs és kereskedelmi igazgató) döntése alapján végül a Kabóca Bábszínház és a Pannon Egyetem Veszprémi Egyetemi Színpad társulása utazhatott Rijekába, akik egy menyegzővel összekötött szüreti felvonulást álmodtak meg karneváli témájuknak.
A veszprémi csapat
A társulás ötletét egyébként dr. Kővári Edit, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának docense és EKF referense adta – ő volt az, aki először felhívta az Egyetemi Színpad és az egyetemisták figyelmét a pályázatra, és összekötötte őket a Kabóca Bábszínházzal. Ők pedig igent mondtak, hiszen így egy kicsit már a 2023-as évet megelőzően is megmutathatják a világnak: van lendület a veszprémiekben.
Fekete Balázs, a jelenleg nyitott műhelyként működő, különböző projektekre koncentráló Veszprémi Egyetemi Színpad vezetőjének elmondása szerint három-négy ötlet felvetése után gyakorlatilag már az első találkozón megszületett a performansz koncepciója is, amely még részben ma is élő népi hagyományon keresztül mutatja be Veszprémet és a Bakony-Balaton régiót, és annak egyik legfőbb gasztronómiai produktumát. A házasulandó pár gólyalábon vonult fel a karneváli tömeg előtt, szekerükre pedig természetesen a szüreti hagyományoknak megfelelően némi szőlő is került – utóbbit Várszegi Kata jelmeztervező munkája alapján, szőlőszem jelmezbe bújva, az egyenként mintegy 25 lufit viselő Pannon Egyetem hallgatói alkották –, no meg a varjú sem maradhatott ki a buliból. Önmagában már ez elég látványos, de a performanszhoz koreográfia is dukált – utóbbit Góbi Rita álmodta meg, megidézve az esküvői táncokat, a borkészítést, az őszi szüreti mulatságok vidám forgatagát.
Szemmel láthatóan jól érezték magukat a fiatalok
És bár egy ilyen karneváli részvétel kívülről nézve hatalmas bulinak tűnik – és nyilván az is, részben ezért is jelentkeztek rá a hallgatók: mert jó élmény és remek ismerkedési lehetőség –, komoly elköteleződés is. Mire meglett minden láncszem, akarom mondani szőlőszem a csapathoz, december lett, így az egyetemistáknak előbb a vizsgaidőszakkal kellett megküzdeniük, hogy közben a próbákra is jusson idő, majd a karnevál napján, a helyszínen egy téves információ miatt tűnt úgy egy pillanatra, nem sikerül az eredeti elképzelés szerint bemutatni a fellépésüket. Ők mégsem hátráltak ki. Közös erőbedobással és hatalmas lelkesedéssel túllendültek az akadályon, és végig óriási mosollyal, a gyerekekkel és a közönséggel lepacsizva végigcsinálták a műsort.
És ezt iszonyatosan jó volt látni. Mert ha 2023-ban sikerre akarjuk vinni a saját EKF programunkat, akkor pontosan erre van szükségünk: lelkes önkéntesekre, valami jót létrehozni akaró emberekre, a fiatalok bevonására, összefogásra.
Mazsorettesek fellépésével kezdődött a karnevál
Egyébként nem csak nekem volt jó ezt megélni. A Kabóca Bábszínház tagjai szerint is az egész felvonulás legkellemesebb része a fiatalok pörgése volt. Nyilván a gólyalábas színész mindenképpen végigcsinál egy ilyen műsort, hiszen neki ez valamelyest munka, és nem is teljesen idegen terep: Rumi László, Erdei Gergő és Miller Patrik korábban már a Savaria Karneválon és a Karlovy Vary fesztiválon is fellépett, igaz, utóbbin hivatalos művészek lépnek fel, nem civilek, így egy kicsit másabb, de határozottan jó volt az élmény. Egy kis bohóckodás pedig azért részükről sem maradt el. A varjút alakító Rumi László nagy improvizátor hírében áll, így ha kellett, most is üzletablakot tisztogatott szárnyával vagy éppen karatézni kezdett a vele „kekeckedő” piros, felfújható bábuval.
Mintha a horvát VEN-en lennél
Visszatérve pedig a horvátok bulizási kedvére, lelkesedésből náluk sincs hiány. Ha szemléltetni akarnám, milyen is a rijekai karnevál Grand Finaléja, azt mondanám: olyan, mint a VEN, csak az egész város részt vesz benne, és annál százszor nagyobb. A polgármester jelképesen itt is átadja a város kulcsát a karnevál polgármesterének, a parádét mazsorettesek nyitják és minden vendégül látott város képviselői beköszönnek (Veszprémet dr. Kővári Edit és Kruppa-Jakab Éva képviselte), majd jön a jelmezes csapatok felvonulása és (kortes) műsora, amit este hatalmas közös bulizás, szalmabábu égetés, busó csapat fellépése és tűzijáték zár a kikötőben.
És ahogy a VEN egyik jellemzője az, hogy évről évre rendkívül ötletes témák kerülnek elő, úgy a rijekai karneválon is elképesztő a sokszínűség. Bár a tenger tematika többször is előfordult tengerészek, sellők, matrózok képében, az ír tündérek, a busók, a középkori komédiások, fake taxisok, ősemberek, marionett bábuk, Riót idéző karneválosok, egy egész cirkusz, Sherlock Holmes detektívek, egy méhészet, a menny és a pokol is megjelent a résztvevők között, időként egészen grandiózus formában.
De igazából hétköznapi viseletű civillel nem is nagyon találkozni a karneválon, még a közönség sorai között sem: egy-egy Mickey egeres fül, egy színes fejfedő kicsiken és nagyokon, fiatalokon és idősökön is ott volt. Talán ezért is nőhetett ekkorává ez a fesztivál: mert mindenki a magáénak érzi. EKF kulcsszó megint csak, ugyebár...
Szóval, a karnevál másnapján, a hazafelé tartó úton már csak azon gondolkodtam: megidézve a régi farsangok hangulatát, legalább piciben, a hazai űrt pótolva, annyira jó lenne egy ilyen a régióban is.
A honi EKF csapat tagjai
Szebeni Tünde, Szalai Evelin, Horváth Abigél, Kovács Veronika, Birkás Zsófia, Bagó Petra, Mezei Anna, Svégel Sára, Őri Dóra, Horváth Eszter, Vincze Gréta, Baranyai Viktória, Baranyai Dóra, Cséri Viktória, Dégi Melánia, Fazekas Laura, Puha Cintia, Cseh Patrícia, Pajor Eszter, Csapó Panna, Szendrő Sára, Mikó Rebeka, Katavics Zsófia, Pelyvás Eszter, Kelemen Márta, Glassl Dominik, Szabó Ádám, Tuza Tibor. Ördög Csongor, Hege Efraim, Fekete Balázs (PE-VESZ),
Rumi László, Erdei Gergő, Miller Patrik (Kabóca Bábszínház), Várszegi Kata (jelmeztervező), Takács Renáta (szakmai vezető), Kővári Edit, Kruppa-Jakab Éva (Pannon Egyetem), Fazekas Gábor (EKF projektmenedzser), Kovács Ruben, Bárány Jordán (EKF)
