Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. április 23. Béla
2025. április 23. Béla

„Új” bajnokság kezdődik – a Veszprém a Csömört fogadja

2020. március 1. 12:58
Rögtön egy kiemelten fontos összecsapással kezdi az alsóházi rájátszás küzdelmeit a futsal élvonalban a Veszprém, amely hétfőn (18.30) a Csömört látja vendégül a Március 15. utcai csarnokban.

2012., 2014., 2015. és 2019. után ötödik alkalommal jutott be a Magyar Kupa négyes döntőjébe az 1. FC Veszprém. A mieink a Szombathelyen rendezett múlt heti elődöntőben 4-0-ra alulmaradtak a házigazda Haladással szemben, így – miután bronzmérkőzést nem rendeztek – idén érem nélkül zártak. A Haladás pedig a Veszprém után a címvédő Berettyóújfalut is legyőzte, így megnyerte a sorozatot.

Kapcsolódó cikk
Nem bírt a házigazdával a Veszprém
A helyzeteit kíméletlenül kihasználó Haladás 4-0-ra nyert a Veszprém ellen a futsal Magyar Kupa szombati elődöntőjében, így bejutott a vasárnapi fináléba. Frank Tamás legénysége számára véget ért a sorozat.

Úgy vélem, hogy jobb koncentrációval szorosabb eredményt érhettünk volna el az elődöntőben, bár igaz, hogy az erősebb együttes jutott a fináléba

– ismerte el Frank Tamás, az 1. FCV Vezetőedzője.

Az első félidőben többször is kapujához tudtuk szögezni a kiváló erőkből álló házigazdát, nagyobb helyzeteket dolgoztunk ki, helyenként szépen is játszottunk, de nem tudtuk feltenni az i-re a pontot, kimaradtak a lehetőségeink. A túloldalon Hajmási és Dávid megvillant egyszer-egyszer, s máris 2-0 állt az eredményjelzőn, a szünet után kapott góllal pedig el is dőlt a párharc. Becsülettel tettük a dolgunkat, mindent megpróbáltunk, de nem jártunk sikerrel. A 4-0 simának tűnhet, de a játék képe nem teljesen ezt mutatta – tette hozzá a szakember.

Búslakodásra tehát sem oka, sem ideje nincs a bakonyiaknak, máris kezdődik ugyanis az NB I 6-10. helyért zajló alsóházi rájátszása. Az „új” pontvadászatot két bónuszponttal a harmadik helyen kezdő veszprémiek a negyedik, egy ponttal rajtoló Csömört fogadják hétfőn (18.30) a Március 15. utcai csarnokban. Jól ismerjük a Pest megyeieket, hiszen az alapszakasz mellett a kupa negyeddöntőben is találkozott a két gárda.

Hazai pályán kezdi a rájátszás küzdelmeit az 1. FCVHazai pályán kezdi a rájátszás küzdelmeit az 1. FCV

Kiemeltem fontos találkozó elé nézünk, hiszen, ha kikapunk, helyet cserélünk, azonban győzelem esetén lélegzetvételnyi előnyhöz jutunk. Négy mérkőzést játszottunk az idény során a Csömör ellen. A mérlegünk egy vereség, egy döntetlen és két győzelem, de mindegyik összecsapás kiélezett, szoros küzdelmet hozott. A Csömör fiatal, agilis csapat széles taktikai repertoárral, egy percre sem lehet megnyugodni ellenük. Szeretnénk itthon tartani a három pontot. Remélem, hogy jól jövünk ki a fordulópontokból, s megfelelően koncentrálunk. Ha a helyzeteinket kihasználjuk, úgy vélem, nem lesz problémánk

– nyomatékosította Frank Tamás, aki az alsóházi célkitűzésekről is beszélt.

Az alapvető célunk a biztos bennmaradás. Emellett szeretnénk minél több meccset megnyerni, aztán meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. Természetesen örülnék, ha megnyernénk az alsóházat, ez azonban nem ígérkezik könnyűnek, hiszen négypontos hátrányból indulunk a Dunaferrel szemben. A Debrecen spanyol és brazil légiósakkal erősített, Kecskeméten is bemutatkoznak a szerb és ukrán játékosok. Minden szempontból más bajnokság kezdődik, más erőviszonyokkal és más lélektannal. Nagyon szeretnénk, ha minél hamarabb megnyugodhatnánk a kiesés elkerülését illetően. Ha ez megtörténik, biztos vagyok benne, hogy felszabadultabb lesz a játékunk is.

A bakonyiak Klcsó Gábor mellett az ugyancsak sérült Komáromi Péterre és Gyurcsányi Zsoltra sem számíthatnak a rájátszás nyitányán. Márkus Gábor pedig munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tud segíteni alakulatának.

Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 5 5 0 0 32 12 20 19
2. SG KECSKEMÉT FUTSAL 5 3 0 2 16 19 -3 14
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 5 3 1 1 16 11 5 12
4. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 5 2 0 3 15 17 -2 9
5. HALADÁS VSE 5 0 1 4 9 24 -15 8
6. ÚJPEST FC 5 1 0 4 26 31 -5 4
Utolsó módosítás: 2025. április 21. 22:26
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
TFSE-TENT Budapest
Időpont
2024. október 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2024. november 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa, 2024/2025
Hazai
Nagykanizsa Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. november 11. 19:30
Helyszín
Nagykanizsa
Eredmény
0-11
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
DEAC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. november 15. 18:30
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Rubeola FC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. november 18. 20:30
Helyszín
Budapest, Angyalföldi Sportközpont
Eredmény
0-13
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2024. november 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Aramis SE
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. november 29. 19:50
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
0-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2024. december 6. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. január 6. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
B-Kerép Nyírbátori SC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. január 10. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. január 17. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. január 24. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Á Studió Futsal Nyíregyháza
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. január 27. 20:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
2-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. február 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. február 17. 20:45
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Haladás VSE
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. február 27. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2025. március 17. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. március 21. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Újpest FC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. április 4. 18:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
6-10
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2025. április 21. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. április 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. április 28. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2024/25
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 3. 15:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 12. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. május 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 26. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.