Van a Leány gyöngy fülbevalóval című filmben egy jelenet, amikor a főhősünk, Griet nagy alapossággal, a színek és a formák harmóniáját figyelembe véve rendezgeti a salátástálat, előrevetítve a nézőknek, hogy a lánynak ösztönös tehetsége van a művészethez. Ez a részlet szerintem nemcsak azt mutatja meg, hogy aki nyitott a művészetekre, az mindenben képes felfedezni annak lenyomatát, de azt is, hogy a főzés, a sütés is alkotó tevékenység. Csupán annyi a különbség, hogy itt nem temperával és akrillal hozunk létre alkotásokat, hanem liszt, cukor, tojás összekeverésével.
De a lényeg ugyanaz. Ahogy egy festmény történeteket mesél, érzelmeket közvetít, úgy egy ínycsiklandó desszert is képes erre. A gondosan kanyarított habcsókokban ott van a kisgyermek izgatottsága, ami az első, ünnepi süteménye láttán fogja el, a mandulával, dióval megtöltött gyümölcskenyérben a nagymama szeretete és törődése.
És persze arról sem feledkezhetünk meg, hogy a sütés, a főzés az alkotás révén terápia is: miközben gyúrunk és sodrunk, figyeljük a textúrák változását a sütő ablakán keresztül, akarva-akaratlanul is elszökünk a külvilág zaja elől és megnyugszunk.
Ez az érzés fog el bennünket akkor is, amikor Neubauer Judit gasztroblogján nézelődünk, olvassuk az Emlékek íze bejegyzéseit és ámuldozunk a végtelen harmóniát árasztó fotókon. Judit oldala egyfajta menedék és kincsestár régi családi receptekkel és személyes történetekkel, amelyek nemcsak arra emlékeztetnek bennünket, hogy sütni-főzni mennyire jó, hanem arra is, hogy az elődeinktől kapott örökség mekkora csoda. Mert ízletes, a családot lenyűgöző finomságot akkor is lehet készíteni, ha a kamránk éppen hiányt szenved pár hozzávalóból. Emlékezzünk csak déd- és nagyanyáinkra: a gyerekkorunkban szívesen fogyasztott sütemények receptjeit talán pont olyan időből hagyományozták ránk, amikor a háború miatt nélkülözniük kellett, és csak a leleményességükre támaszkodhattak.
Ezért is kértük meg Juditot, hogy ossza meg olvasóinkkal egyik szeretett receptjét és a hozzá fűződő történetet. Hiszen a mostani bizonytalan időkben a sütés, a főzés igazi mentsvár lehet, illetve ahhoz is kaphatunk tippet, hogyan tudjuk valami finommal meglepni a szeretteinket, ha lemaradtunk az élesztőről vagy csak pár hozzávalónk van.
Íme tehát, egy ínycsiklandó püspökkenyér története és receptje, Judit saját szavaival elmesélve:
“Úgy gondoltam, hogy nálad ez jó kezekben lesz” – mondta Ica, az általános iskolai osztályfőnököm, mikor 20 év után először találkoztunk egy csésze tea mellett, és elém tett egy sötétbarna papírba csomagolt, szalaggal átkötött hengert. Egy megsárgult, kézzel írt régi receptfüzet feküdt előttem – Ica nagymamájáé – egy fehér csipketerítőbe csavarva, amit pedig az édesanyja horgolt. Miután kibontottam a gondosan becsomagolt ajándékot, csak ültem meghatódva, lapozgattam a megsárgult lapokat, néztem a korra annyira jellemző töltőtollal írt zsinórírást, a foltokat, amelyek régi főzésekről árulkodtak. Láttam magam előtt Ica nagymamáját, ahogy épp vajat mér ki, aztán visszalapoz, mert elfelejtette a mennyiséget, vagy éppen a tojást veri habosra fél órán keresztül – ahogy írja az egyik receptben – és bepettyezi a füzetet.
A legelső recept, amit kipróbáltam ebből az azóta is nagy becsben tartott kincsből, a püspökkenyér volt, amelynek szűkszavú leírását 89 éves nagymamám segítségével fejtettük meg. Mami rögtön tudta, hogy a “4.t” és a “6 t.” a recept négy- és hat tojásos változatát jelenti, sőt, rögtön kölcsönadta a négytojásos recept méretének megfelelő őzgerinc formáját. Mami javaslatára – és a párom kedvéért, aki nagy csoki rajongó – annyit módosítottam az eredeti verzión, hogy a mazsolán és a dión kívül étcsokoládét is kevertem hozzá, de pontosan az a csodálatos ebben a receptben, hogy nem kell hozzá különleges hozzávaló, és szabadon változtatható annak megfelelően, hogy mi van éppen otthon. Dió helyett kerülhet bele mandula, mazsola helyett bármilyen aszalt gyümölcs, a csoki pedig szabadon el is hagyható (bár halkan megjegyzem, hogy nem javaslom). A végeredmény egy csodálatos édesség lesz, akár desszertként, akár a délutáni kávé mellé tálaljuk fel.
Püspökkenyér
Hozzávalók:
4 tojás különválasztva
150 g liszt
160 g kristálycukor
1 citrom reszelt héja
100 g dió
60 g mazsola
100 g étcsokoládé
A tojásokat szétválasztom, a tojássárgáját robotgéppel habosra keverem a kristálycukorral. Az étcsokoládét apróra szeletelem, a diót mozsárban összetöröm, vagy késsel durvára felaprítom, a lisztet átszitálom. A tojásfehérjét kemény habbá verem. A diót, a mazsolát, az étcsokit a tojássárgájához keverem, majd a tojásfehérjét felváltva a liszttel óvatosan hozzákeverem a masszához. Kivajazott, kilisztezett (28 cm hosszú) őzgerinc formába öntöm és 180 ºC fokra előmelegített sütőben addig sütöm, amíg szép aranybarna lesz a teteje és tűpróbánál tiszta marad a tű. (kb. 40 perc)
Ha szeretnétek még hasonló recepteket és kedves történeteket olvasni, kövessétek Judit blogját, az Emlékek ízét – a Facebook oldalon most egy kis sorozatot is találtok a nagyszülőktől örökölt egyszerű, de ízletes fogásokról.
Emlékek Íze
www.emlekekize.hu
www.facebook.com/emlekekize
www.instagram.com/juditneubauer