Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kézilabda: a nyári korosztályos világversenyek sorsa is kérdéses

2020. április 18. 10:19 // Forrás: utanpotlassport.hu
Mind a négy nyári utánpótlás kézilabda-esemény veszélybe került a koronavírus-járvány miatt. Az utanpotlassport.hu összegyűjtötte, mely tornákról van szó, hivatalos döntés még nincs.

A koronavírus-járvány miatt természetesen az utánpótlás-világversenyeket is elhalasztották, a májusig rendezendőket az eredeti időpontban már biztosan nem tartják meg. A kézilabda-események csak június végétől esedékesek, ezzel nyert egy kis időt a nemzetközi, illetve európai szövetség, ám a helyzet alakulását nézve így is nehéz elképzelni, hogy mindent az eredeti időpontban lebonyolítanak.

Női U20-as világbajnokság (Románia, június 28-július 13.)

Először a junior lányok világbajnoksága következhetne. Ki ne emlékezne rá, hogy tavaly Győrben Golovin Vlagyimir tanítványai a korábbi bronz- és ezüstérem után megnyerték az U19-es Európa-bajnokságot?

Mondhatnánk, hogy milyen szép lenne ezt így, egy nagy győzelemmel lezárni, ám a magyar válogatott játékosai mindig többre és többre vágynak: vb-arannyal koronáznák meg már így is párját ritkító utánpótlás-pályafutásukat. Erről a napokban a csapatkapitány Vámos Petra és Schatzl Natalie is nyilatkozott honlapunknak.

Férfi U20-as Európa-bajnokság (Ausztria-Olaszország, július 2-12.)

A junior lányok bevezetését nagy tavalyi sikerrel kezdtük, s ugyanezt megtehetjük a fiúkkal kapcsolatban is. A fiúk augusztusban a minden idők legjobb szereplésének számító ötödik hellyel térhettek haza az észak-macedóniai U19-es vb-ről.

A mostani évadban immár új szövetségi edzővel, Kárpáti Krisztián után Sótonyi Lászlóval a juniorkorosztályban szerepel a társaság. A sorsolás már megvan, a csoport kőkemény (Dánia, Németország, Izrael – két továbbjutó), nagy kérdés viszont lesz-e torna. Már csak azért is, mert az egyik helyszín a járvány egyik gócpontjának számító Olaszország.

A junior fiúk éppen Olaszországba utazhatnának az Eb-re - Fotó: MKSZA junior fiúk éppen Olaszországba utazhatnának az Eb-re - Fotó: MKSZ

Sótonyi nemrégiben úgy fogalmazott, a mostani kiváló alkalom lehetne arra, hogy nyárról télre helyezzék át a korosztályos világversenyeket is, de ugye minden a nemzetközi szövetség vezetésén múlik…

Fiú U18-as Európa-bajnokság (Szlovénia, augusztus 13-23.)

Parádés szezont futottak az ifjúsági fiúk, már ameddig játszani lehetett. A felkészülési mérkőzések, tornák során valamennyi találkozójukat megnyerték. Pedig játszottak a franciákkal, a dánokkal és a szlovénokkal is.

Egy évvel ezelőtt már szerepeltek a fiúk a svédországi U17-es nyílt Eb-n, amelyen nem mindennapi körülmények között estek el az elődöntőtől, és végül ötödikek lettek. Kárpáti Krisztián vezetésével az első hivatalos világversenyére készül az együttes, a kontinenstornát a szlovéniai Celjében rendezik, a csoportkörben Svédország, Spanyolország és Izrael lehet az ellenfél.

Leány U18-as világbajnokság (augusztus 18-30.)

Két év alatt egyetlen mérkőzését sem veszítette el a leány ifjúsági válogatott. Csupán egy döntetlen csúszott be, a 2018-as U16-os nyílt Eb-döntőjében a franciák ellen, de hosszabbításban azt a találkozó is megnyerte ifj. Kiss Szilárd együttese. Egy évvel később az U17-es celjei Európa-bajnokságon pedig a mezőnyből kiemelkedve, százszázalékos mérleggel lett aranyérmes.

Az idei vb-nek hányattatott a sorsa, eredetileg Kínában lett volna, a koronavírus-járvány miatt átették Horvátországba, ám mivel Európában is válságossá vált a helyzet, még minden kérdéses.

Bár a világban jelenleg sokkal fontosabb problémákkal találkozunk, a főszereplők bíznak benne, hogy találnak valami megoldást, sajnálnák, ha elmaradnának a vb-k, Eb-k. A junior lányok azért, mert nem tudnák feltenni az i-re a pontot. A junior fiúk azért, mert nem mutathatnák meg, hogy a tavalyi bravúr nem csak egyszeri alkalom volt. Az ifjúsági fiúk azért, mert a szinte hibátlan felkészülés után nem bizonyíthatnának téthelyzetben. Az ifjúsági lányok pedig azért, mert nem nyúlna még hosszabbra a már így is hihetetlen veretlenségi szériájuk.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.