2023. június 3.
//
Klotild névnap

Kispályás nyári tornasorozatot szervez a VKL – vasárnapig lehet jelentkezni

Júniusi és júliusi versenynapokkal, junior és szenior kategóriákban szervez négyállomásos tornasorozatot a Veszprémi Kispályás Liga nemcsak igazolt csapatoknak, hanem baráti társaságoknak is. Az Erdész utcai sportkomplexumban rendezendő versenynapokra vasárnapig lehet jelentkezni.

Mint ismert, városunkban egészen a közelmúltig két kispályás labdarúgó-bajnokságban is működött. Egyik irányába kisebb, míg a másik felé nagyobb érdeklődés volt. Ahogyan arról viszont korábban már beszámoltunk, a VKL és a VSZTE a következő idénytől együtt kerül be az MLSZ égisze alá.

Kapcsolódó cikk
Egyesülnek városunk kispályás ligái – az MLSZ átveszi a vezetést
Finta Péter, a Magyar Labdarúgó Szövetség Veszprém megyei igazgatója portálunknak adott tájékoztatása szerint a közeljövőben egyesülni fognak városunk kispályás labdarúgó-bajnokságai. A VKL és a VSZTE együtt kerül be az MLSZ égisze alá, így a játékvezetők küldését is utóbbi szervezet koordinálja majd.

A Magyar Labdarúgó-szövetség Veszprém megyei igazgatójától azonban megtudhattuk, hogy az új koronavírus, és az azzal járó védekezés minimálisan átszőtte a programot: az eredetileg tavaszra, nyár elejére tervezett féléves helyosztó bajnokság megtartását egyelőre még nem engedélyezte a vezetés.

Rengeteg nevezés érkezett, pozitívan tekintünk a jövőre! Azért pedig, hogy a csapatok nyáron se unatkozhassanak, felkértük a Veszprémi Kispályás Ligát egy nyári tornasorozat szervezésére, amelyre a játékvezetőket mi biztosítjuk 

– jegyezte meg Finta.

Finta Péter megyei igazgatóFinta Péter megyei igazgató

Jónás Áron, a VKL ügyvezetője kiemelte, egyértelmű céljuk volt, hogy az igazolt alakulatok mellett baráti társaságoknak is biztosíthassanak mozgási lehetőséget a nyár folyamán. Megtudhattuk, négy versenynapot kívánnak szervezni: kettőt júniusban, szintén ennyit júliusban is úgy, hogy közben junior és szenior csoportokat is alakítanak majd az igazságos feltételekért, az egyenlő viszonyokért. 

Minden tornán külön győztest fogunk hirdetni: a nyertes csapat serleggel, labdával, de még egy tálca sörrel is gazdagodhat majd. Emellett az összes résztvevőnek biztosítunk egytálételt. A nevezési díj csapatonként egységesen tizenkétezer forint állomásonként. Természetesen nem kötelező részt venni minden alkalmon.

– tette hozzá.

Jónás Áron

A Veszprémi Kispályás Liga első ízben rendezendő nyári tornasorozatának versenynapjai:

  • június 20.
  • június 27.
  • július 12.
  • július 18.

A szervezők minden alkalomra maximum tíz csapat nevezését tudják fogadni, a napok pedig már félig beteltek. Az Erdész utcai sportkomplexumban tartandó 5+1-es kupákra vasárnapig lehet jelentkezni a kispalya@futsalveszprem.hu e-mail címen, vagy a +36303451415 telefonszámon.

Simon Dani

További cikkek

Véget vethet az RTL az ingyenesen nézhető Bajnokok Ligája meccseknek
Véget vethet az RTL az ingyenesen nézhető Bajnokok Ligája meccseknek
Az elmúlt közel 10 esztendőben a magyar közmédia minden magyar polgár számára ingyen, az ország teljes területén, a legnagyobb elérhetőséget nyújtva biztosította a legrangosabb európai kupasorozatot a csatornáin. Ezt az ingyenes és mindenki számára hozzáférhető elvet eddig sosem írták felül kereskedelmi szempontok, azonban az ingyenes és mindenki számára elérhető szolgáltatás veszélybe került - közölte az MTVA Sajtó- és Marketing Irodája az MTI-vel.
Pető Tamás: Kis pénzből is lehet becsületes focit játszani!
Pető Tamás: Kis pénzből is lehet becsületes focit játszani!
Egyszerű a képlet: ha a Practical VLS-nek sikerül győzelmet aratnia a házigazda Nyíregyháza elleni osztályozón, akkor a veszprémi labdarúgócsapat jövőre az NB II-ben bizonyíthat. A vasárnap esti (17.30) mérkőzés előtt – amelyet az M4 Sport élőben fog közvetíteni – Pető Tamással beszélgettünk.
Veszprémi futósikerek a fővárosban
Veszprémi futósikerek a fővárosban
A tavaszi szezonkezdetben több kiemelkedő futósikert értek el a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) sportolói.
Ki nyeri a labdarúgó vármegyei kupát?
Ki nyeri a labdarúgó vármegyei kupát?
A vehir.hu labdarúgó megyei kupa döntőjében a bajnoki címet már megszerző Úrkút a Balatonfüredi USC-vel mérkőzik meg szombaton 17.30-tól az ajkai stadionban.
Európa-liga - A Sevilla hetedszer is megnyerte a döntőt
Európa-liga - A Sevilla hetedszer is megnyerte a döntőt
A Sevilla 1-1-es döntetlent követően 11-esekkel felülmúlta az AS Romát a labdarúgó Európa-liga szerdai döntőjében, melyet a Puskás Arénában rendeztek.