2020. július 6. // Csaba névnap

Városi rangadóval indulhat a férfi kézilabda NB I

A Magyar Kézilabda Szövetség elkészítette a 2020/21-es élvonalbeli idény programját. A rekordbajnok Telekom Veszprém és az újonc Veszprémi KKFT már a második fordulóban összecsaphat.

A szövetség honlapjának pénteki tájékoztatása szerint a nyitófordulókat mindkét nemnél szeptember 6-án rendezik, az alapszakasz a férfiaknál május 23-án, a nőknél egy héttel később zárul.

A Telekom Veszprém az első fordulóban a Csurgót látja vendégül, az újonc VKKFT pedig a Dabashoz látogat. A második körben következik a városi rangadó, amikor is a VKKFT a Telekomot látja vendégül. A Tombor-legényekre ezt követően újabb kőkemény feladat vár, hiszen ezt követően a Mol-Pick Szegedhez látogatnak.

A Szeged–Veszprém csúcsrangadó első felvonását december 16-án rendezhetik a Tisza-parton, a bakonyi megyeszékhelyen pedig 2021. március 21-én csaphat össze a két gigász.

Fontos hangsúlyozni, hogy a most elkészített program csak tervezet. A végleges mentrend később fog kialakulni.

A bajnoki döntőre a versenykiírás szerint május 27. és június 3. között kerül sor.

A teljes sorsolást ITT találja.

Férfi kézilabda BL, B csoport 2019/2020
M GY D V LG KG GK P
1. THW Kiel 14 9 2 3 437 398 39 20
2. TELEKOM VESZPRÉM 14 10 0 4 448 386 62 20
3. Kielce 14 8 2 4 421 389 32 18
4. Montpellier 14 8 1 5 386 375 11 17
5. Porto 14 6 2 6 400 410 -10 14
6. Vardar Szkopje 14 5 1 8 396 444 -48 11
7. Meskov Breszt 14 4 0 10 401 431 -30 8
8. Zaporizzsja 14 1 2 11 406 462 -56 4
Utolsó módosítás: 2020. március 1. 11:19
Férfi kézilabda NB I, 2019/2020
M GY D V LG KG GK P
1. Szeged 20 19 0 1 733 485 248 38
2. Veszprém 19 19 0 0 686 477 209 38
3. Gyöngyös 18 12 1 5 541 496 45 25
4. FTC 18 11 1 6 518 454 34 23
5. Tatabánya 18 11 0 7 511 479 32 22
6. Balatonfüred 18 10 1 7 525 496 29 21
7. Csurgó 18 9 1 8 450 457 -7 19
8. Komló 18 8 2 8 470 478 -8 18
9. Eger 18 6 2 10 482 546 -64 14
10. Dabas 19 6 1 12 487 556 -69 13
11. Orosháza 18 4 2 12 451 520 -69 10
12. Mezőkövesd 18 2 5 11 451 552 -101 9
13. Budakalász 20 2 1 17 492 590 -98 5
14. Vác 18 1 1 16 417 598 -181 3
Utolsó módosítás: 2020. március 10. 21:46
Férfi kézilabda SEHA-liga, 2019/2020
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 10 8 0 2 306 265 41 24
2. PPD Zagreb 10 7 0 3 289 259 30 21
3. Meskov Breszt 10 6 0 4 307 279 28 18
4. Eurofarm 10 4 0 6 279 275 4 12
5. Metaloplasztika 10 4 0 6 272 302 -30 12
6. Szpartak Moszkva 10 1 0 9 254 327 -73 3
Utolsó módosítás: 2019. december 21. 14:30
Férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 2019/2020
M GY D V LG KG GK P
1. Veszprémi KKFT 15 13 1 1 423 337 86 27
2. PLER-Budapest 15 10 1 4 389 342 47 21
3. Balatonfüred U21 15 10 0 5 406 381 25 20
4. ETO-SZESE 15 10 0 5 411 399 12 20
5. Tatai AC 15 9 1 5 401 366 35 19
6. Telekom Veszprém U21 15 9 1 5 411 380 31 19
7. Budai Farkasok 15 8 1 6 388 405 -17 17
8. NEKA 15 5 2 8 374 368 6 12
9. Pécsi VSE 15 4 1 10 399 425 -26 9
10. Szigetszentmiklós 15 4 0 11 374 429 -55 8
11. PEAC 15 2 2 11 416 481 -65 6
12. Rév tsc 15 1 0 14 343 422 -79 2
Utolsó módosítás: 2020. március 9. 13:53
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
kézilabda férfi kézilabda SEHA-liga, 2019/2020 1/4 2020. március 14. 19:00 Veszprém, Veszprém Aréna Telekom Veszprém Vojvodina ELHALASZTVA
kézilabda férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2019/2020 15. 2020. március 10. 18:30 Tatabánya, Földi Imre Sportcsarnok Tatabánya Telekom Veszprém 26-33
kézilabda férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 2019/2020 15. 2020. március 8. 19:00 Tata, Güntner Aréna Tata Veszprémi KKFT 29-30
vehir.hu
Tál Dominik
2020. július 6. // Csaba névnap