Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Színházi hangoskodók

2020. július 11. 4:00 // Forrás: Veszprémi Petőfi Színház
Újraindította a színházi háttérmunkákat bemutató beszélgetés-sorozatát a Petőfi Színház. Szerdán a hangosítók kerültek reflektorfénybe.

A Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgató-helyettes által vezetett beszélgetés vendégei Németh Ferenc, Pásztor Károly és Németh Ferenc voltak. 

Az akusztikusok a színpadi próbák első pillanatától részei a darabnak. Egyeztetnek a rendezővel, majd folyamatosan együtt élnek az előadással. Hangeffekteket rögzítenek, zenéket vágnak, elkészítik az úgynevezett hangképet. Mindezt egy komplett számítógépes rendszer segítségével programozzák fel a keverőpultra.

Fotó: Veszprémi Petőfi SzínházFotó: Veszprémi Petőfi Színház

A technikai végzettség mellett egy jó akusztikusnak nagy szüksége van a számítástechnikai ismeretekre, hiszen sokat kell programozni, illetve elengedhetetlen némi zenei érzék és zeneismeret is, mert például a zenében fel kell ismernie - mondjuk - a nyolc ütemet. Emellett pedig emberi tulajdonságként elengedhetetlen a pontosság, a fegyelmezettség és az önálló munkára való készség, és persze a nagyon nagy stressztűrő képesség, de emellett nyitottnak kell lenni az újdonságokra is, hiszen a technika óriásit változott az évtizedek során.

A színház honlapján további részleteket is olvashatnak a veszprémi hangosítók konkrét munkájával kapcsolatban.

vehir.hu
további cikkek
Francia és argentin ízbombákat telepítettek a Veszprémvölgybe gasztronómia Francia és argentin ízbombákat telepítettek a Veszprémvölgybe Csütörtök délután elindult a második Balaton Wine&Gourmet gasztronómiai fesztivál a Veszprémvölgyben, ami rekordgyorsasággal lett Veszprém egyik nemzetközileg is jegyzett fesztiválja. Idén Argentína magyarországi nagykövete is ellátogatott ide, nem pusztán kedvtelésből. ma 2:53 A közönség támogatását kéri a Pannon Várszínház Pannon Várszínház A közönség támogatását kéri a Pannon Várszínház Bár az önkormányzat és az Európa Kulturális Főváros program is a színház mellett áll, most mégis a közönsége támogatására is szüksége van a teátrumnak, tették közzé a közösségi médiában. tegnap 11:17 Öt napig Svájc közelebb lesz, mint bármikor máskor Öt napig Svájc közelebb lesz, mint bármikor máskor Szeptember 20–25. között az alpesi ország vendégeskedik a királynék városában: a Svájci Napok Veszprém-Balatonon rendezvénysorozat keretében nemcsak a közös pontokat ismerhetjük meg, de svájci filmet, színházi előadást is nézhetünk, valamint gasztronómiai különlegességeket is kóstolhatunk. 2023. szeptember 20. 21:06 A szépség filozófiája volt terítéken a Pannon Kultúrklubban A szépség filozófiája volt terítéken a Pannon Kultúrklubban A Pannon Kultúrklub 3.0. eseménye A szépség filozófiája címet kapta. Az EKF támogatásával megvalósuló beszélgetéseket már harmadik éve szervezi a Pannon Egyetem, az új tanévben ez volt az első. A rendezvény vendégei Pataki Ági sztármodell, filmproducer, valamint Kajdi Csaba modellügynök, influenszer volt. A beszélgetést András Ferenc filozófus vezette. 2023. szeptember 20. 15:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.