Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. július 21. Dániel
Veszprém
27°C
2024. július 21. Dániel
Veszprém
27°C

Már mindenki 21-re készül

2020. augusztus 7. 5:02
A várt lazítások elmaradása után keresztet vethetünk az idei fesztiválszezonra, sorra érkeznek a szomorú hangulatú közlemények a szervezőktől.

A nagyok sorsa megpecsételődött

Miután Gulyás Gergely kancelláriaminiszter csütörötökön bejelentette, hogy a kormány augusztus 15. után sem lazít a jelenleg érvényben lévő szabályokon, nyilvánvalóvá vált, hogy nagy fesztiválokat nem lehet tartani idén. A szervezők többségét ez nem érte váratlanul, sokak fiókjában ott lapult az előre megírt közlemény.

Fotó: EFOTTFotó: EFOTT

"Értelemszerűen szomorúan, de tudomásul vettük a tényeket. Mindemellett bízunk abban, hogy sikerül egy olyan támogatási rendszert kialakítani, amely mind a zenészeknek, mind a hozzájuk tartozó stábtagoknak segítségére lesz, és amely mentén mi is fenn tudjuk tartani szervező, résztvevő kollégáink számára a stabil munkahelyet" – írta az EFOTT stábja, akik arra kérik a közönségüket, hogy aki teheti, ne váltsa vissza a jegyét, hanem használja fel azt jövőre – az idei bérletek automatikusan érvényesek lesznek.

Fotó MTIFotó MTI

"Minden eddiginél jobban vártuk az ideit. Azért nem soroljuk fel, hogy mi mindennel készültünk, mert se a Ti, se a saját szívünket nem akarjuk fájdítani. Nem vártuk, ugyanakkor a lelkünk mélyén számítottunk is erre a helyzetre, hiszen 2020-ban minden fesztivál elmarad, szerte a világon.  Nehéz lesz most a jövőre koncentrálni, de azt el kell mondanunk Nektek, hogy a mi szervező csapatunk túlzás nélkül rajong a STRANDért. Éppen ezért biztosra vesszük, hogy pár nap múlva fel fogunk állni és azon törjük majd a fejünket, hogy hogyan építsük fel a 2021-es fesztivált" – kommunikálták a STRAND szervezői, akik szintén a jeyek jövő évi felhasználására buzdítanak.

A piknikkosarat már el lehet pakolni

A környék első kilépője a Paloznaki Jazzpiknik volt.

"Vérzik a jazzrajongók és Balaton-szerelmesek szíve, a kormány mai döntésének értelmében az összes nagyobb rendezvényt, ezek között a 2020-as Paloznaki Jazzpikniket is lemondani kényszerülnek. A festői szépségű Balaton-felvidéken, Paloznakon kilenc év után először nem tarthatják meg a Jazzpikniket. A Balaton egyik legnagyobb fesztiválján olyan világsztárok léptek volna fel idén, mint a hatszoros Grammy-díjas Randy Brecker és a Magyar Jazz Szövetség formációja a Magyar Jazz Napján, valamint a szaxofon-istennő, Candy Dulfer, Mario Biondi, a De Phazz és a Kraak & Smaak Live Band" – írták közleményükben.

Fotó: Paloznaki JazzpiknikFotó: Paloznaki Jazzpiknik

A veszprémi fesztiválok egyelőre csendben vannak, az Utcazene közösségi oldalán szűkszavúan csak időt kértek: 

"A tények makacs dolgok, de rendezzük sorainkat, és hamarosan jelentkezünk."

Ha a megszokott formában nem is térnek vissza idén a szeretett fesztiváljaink, az aktuális szabályozásban is vannak még kiaknázatlan lehetőségek – a kérdés, hogy gondolkozik-e valaki ilyen covid-kompatibilis rendezvényekben. A következő napokban ez is kiderülhet.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Ilyen jól még nem szólt az Africa Veszprémben VeszprémFest Ilyen jól még nem szólt az Africa Veszprémben De nem csak az Africa. A VeszprémFest szombati zárónapjára Kaliforniából érkezett a Toto, és bár a zenekar tagjai közül többen már a hatvanas éveiket tapossák, kétórás fellépésüket úgy tolták végig az eső miatt az arénába költöztetett koncerten, hogy esélyt sem adtak adnak annak a kritikának, hogy csupán egy kelet-európai haknira jöttek Veszprémbe. ma 14:34 Július 29-én kezdődik a veszprémi Auer Fesztivál Július 29-én kezdődik a veszprémi Auer Fesztivál A Mendelssohn Kamarazenekar tizedik alkalommal rendezi meg Veszprémben július 29. és augusztus 3. között az Auer Fesztivált a veszprémi születésű Auer Lipót hegedűművész és hegedűpedagógus emlékére. ma 11:51 A jazz egy kedves szakállas pasi, aki szeretne megismerkedni VeszprémFest A jazz egy kedves szakállas pasi, aki szeretne megismerkedni Van az a sztereotípia a jazz-zenészekről és úgy általában a jazzről, hogy azt füstös new yorki bárokban afroamerikai zenészek adják elő szintén hasonló összetételű közönségnek. Ezzel pedig jelentősen szegregálva műfajt és a közönséget is. Ezért is bátor vállalkozás minden évben a VeszprémFesttől, hogy a koncertsorozat valamelyik napját a jazznek szentelik. Viszont, ha elfogadjuk, hogy a VeszprémFest a két évtizedes múltjával már-már küldetést vállal, hogy hirdesse a zenei sokszínűséget, akkor szinte kötelező a jazzes nap a fesztiválon. Gregory Porterben pedig hű szövetséges találtak ebben a küldetésben, aki immáron másodszor lépett fel péntek este a veszprémi színpadon, koncertje pedig sztereotípia-romboló volt. tegnap 15:23 ,A Művészetek Völgye nemcsak rangidős, de abszolút élvonalbeli szereplője is a magyar fesztiválszezonnak' ,A Művészetek Völgye nemcsak rangidős, de abszolút élvonalbeli szereplője is a magyar fesztiválszezonnak' A kapolcsi Művészetek Völgye Magyarország egyik legjelentősebb művészeti és kulturális fesztiválja - amelyet évente rendeznek meg a festői Káli-medencében - pénteken a 34. alkalommal nyitotta meg kapuit az érdeklődők számára. A fesztivál, ahol tíz napon át a művészeteké és a közösségi élményeké a főszerep több falu összefogásából épült fel, úgy, mint Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend. tegnap 13:33

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.