Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A veszprémi futsalosok is felléptek az állatkínzás ellen

2020. szeptember 2. 20:44
Az 1. Futsal Club Veszprém az év első hazai mérkőzése előtti hagyományos szurkolói ankétját szerdán késő délután egy adományozás, a jövőbeli veszprémi állatmenhely terepismertetése keretében tartotta meg.

Ultráink az elmúlt években büszkén csatlakoztak az országos „Szurkolók az állatkínzás ellen” mozgalomhoz. Ennek apropóján egyesületünk úgy döntött, hogy szintén fellép az állatkínzás, a felelőtlen tartás ellen. Ezért a hagyományos szurkolói ankétunkat idén egy kisebb adományozás keretében tartjuk meg: két beteg kutya kezelésének egyhavi költségeit közösen átvállaltuk, bízva abban, hogy gyümölcsöző együttműködés alakul ki a klub és Veszprém rangidős állatvédő egyesülete között is

– fogalmazott az ügyvezető, Rajki Tamás a város nyugati határán fekvő, a jövőbeli veszprémi menhely területén.

Együtt dobbant a szív, ahogy a futsalosok jelmondata is szólEgyütt dobbant a szív, ahogy a futsalosok jelmondata is szól

Az Állatvédő Egyesület Veszprém elnöke, Böröczky Veronika örömét fejezte ki a támogatás kapcsán. Elmondta, hogy a koronavírus-járvány adta időszakban a legkisebb támogatást is nagyra becsülik. Megjegyezte, szervezetük tagjai – amikor idejük engedi – együtt szurkolnak a bakonyiak meccsein, a legfőbb drukkerek sorai közt állva.

Régmúltú, jó viszonyt ápolunk a veszprémi futsalcsapat ultráival, többször is büszkén álltak mellénk. Külön öröm számunkra, hogy ezt a klub vezetői is észlelték, majd jelezték segítő szándékukat az irányunkba. Egyesületünk különösen nagy figyelmet fordít a beteg, gyógyszeres ellátásra szoruló állatokra. A futsalosok ehhez járultak hozzá: egy Cushing-szindrómás és egy epilepsziás kutya szeptemberi gyógyszeres, probiotikumos kezelésének költségeit vállalták át, ezzel is komoly terhet levéve a vállunkról 

– tudhattuk meg a veszprémi állatvédők vezetőjétől.

Sigmond István és Böröczky VeronikaSigmond István és Böröczky Veronika

Az Otthont az Állatoknak Alapítvány elnöke, Sigmond István elmondta, immár közel harminc esztendeje kuporgatnak azért, hogy a veszprémi gyepmesteri telepről mentett állatok végre méltó otthonba költözhessenek, új esélyt kapjanak az életre. Hozzátette, ha minden jól megy, erre jövő nyáron végre már sor is kerülhet.

Alapítványunk 1992-ben, az Állatvédő Egyesület Veszprém gyermekeként azért jött létre, hogy a szervezet megtakarítását megőrizve, esetleg bővítve idővel új otthonhoz segítse annak lakóit. Mára jutottunk el odáig, hogy a terület 2009-es földhasználati jogának megszerzését követően az építési engedélyekre várhatunk. A félhektáros területen ötven kennel mellett egy kiszolgáló egység is elhelyezésre kerül majd. Terveink szerint jövő ilyenkor már az átadás apropójából köthetjük össze a sajtóeseményt a futsalosok szurkolói összetartásával

– fejezte ki reményét a veszprémi állatkert egykori igazgatója.

Hock Viktor és Rajki TamásHock Viktor és Rajki Tamás

A Veszprém Ultras nevében Hock Viktor vezérszurkoló emlékeztetett, az 1. FC Veszprém a hét elején 5-2-es idegenbeli győzelemmel rajtolt az élvonal 2020/2021-es kiírásában. Elmondta, a tavalyi évad sikertelenségét feledve bíznak abban, hogy az idei év sikerekben gazdag lesz, hogy a csapattal közösen térhetnek majd vissza a dobogóra. Zárásként hozzátette: mindenkit várnak a kapu mögé hétfőn 18.30-kor, amikor is a Nyírgyulaj érkezik vendégségbe a Március 15. utcai sportcsarnokba.

Simon Dani
Kovács Bálint
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 5 5 0 0 32 12 20 19
2. SG KECSKEMÉT FUTSAL 5 3 0 2 16 19 -3 14
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 5 3 1 1 16 11 5 12
4. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 5 2 0 3 15 17 -2 9
5. HALADÁS VSE 5 0 1 4 9 24 -15 8
6. ÚJPEST FC 5 1 0 4 26 31 -5 4
Utolsó módosítás: 2025. május 16. 22:04
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Rubeola FC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. november 18. 20:30
Helyszín
Budapest, Angyalföldi Sportközpont
Eredmény
0-13
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2024. november 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Aramis SE
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. november 29. 19:50
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
0-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2024. december 6. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. január 6. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
B-Kerép Nyírbátori SC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. január 10. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. január 17. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. január 24. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Á Studió Futsal Nyíregyháza
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. január 27. 20:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
2-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. február 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. február 17. 20:45
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Haladás VSE
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. február 27. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2025. március 17. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. március 21. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Újpest FC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. április 4. 18:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
6-10
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2025. április 21. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. április 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. április 28. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
5-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2024/25
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 3. 15:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
5-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2025. május 4. 19:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 8. 18:00
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. május 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 26. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.