Nem tudok elmenni a tény mellett, miszerint két óra múlva a színpadon kell lenned. Nyugodtan ülsz most itt?
Igen, hiszen szerepe válogatja, hogy mennyi idő szükséges előtte; ma este a Keménykalap és krumpliorr lesz, ahol az első felvonásban csupán néhány mondatom van, és majd a második felvonásban van nagyobb feladatom. Ilyenkor tehát az első felvonás alatt fel tudok készülni a következőre. Ez többnyire úgy néz ki, hogy az öltözőmben lévő ruhák alá befekszem, és elmondom a teljes szövegemet. Keresztes Gáborral vagyok egy öltözőben, amíg ő a színpadon van, én egyedül tudok lenni.
Igényled is, hogy előadás előtt ne zavarjanak?
Ezt is szerepe válogatja. Amikor Avignonban francia nyelven játszottam Hamletet, akkor azért nagy fegyelemre volt szükségem. Egy iskolában voltunk elszállásolva, és én reggeli után mindig rögtön kimentem az udvarra, és elmondtam a teljes szöveget. Az nagyon nehéz volt, pedig eljártam egy éven keresztül magántanárhoz, de ekkor még nem is sejtettem, hogy a címszerepet játszhatom el. Ekkor még csak annyi tudtam biztos, hogy szerepelek benne.
Meg sem fordult a fejedben, hogy esetleg te kapod meg?
Á, nem. Anca Bradu volt a rendező, aki egyébként egy veszprémi előadás során nézett ki magának, és kis idő múlva tehát közölte, hogy én leszek Hamlet. Nagyon megörültem, bár ez ugye hatalmas felelősség, nem csupán a szerep súlya miatt, de ez Európa egyik legnagyobb színházi fesztiválja. Elég jó időszak volt, eközben pedig beugrottak az itteni futó darabjaimba.
Te ugrottál már be más helyére?
Igen. Na, az a halál. Nem szeretek beugrani, de ugye azt illik elvállalni, bár van, akinek a szíve nem bírja… Nehéz műfaj, hiszen elsőnek azt gondolod, nem is olyan rossz, hiszen bíznak benned és drukkolnak neked a kollégák, de aztán kimész a közönség elé, és nekik fogalmuk sincs arról, hogy miről van szó. Amikor lemegy az első ilyen előadás, megnyugszik az ember, csak aztán jön a másnap, amikor szintén előadás van,
de ekkor már mindenki azt gondolja körülötted, hogy ha egyszer ment, akkor másodszorra is menni fog.
És akkor ilyenkor jön a tévesztés. Velem is előfordult már, hogy nem jutott eszembe a folytatás, de szerencsére nálam nem jellemző a teljes roló, ekkor is elkezdtem mást beszélni, amit szerencsére a többiek jól vettek.
Úgy tudom, már a vége felé tartanak A Szerenád című filmed munkálatai. Hogy áll pontosan a dolog?
Valóban, már az utómunkálatok folynak, a film szerintem novemberre kész lesz, de valószínűleg a járvány miatt csak tavasszal, vagy esetleg nyáron kerül bemutatásra. Ez egy régi, 2006-os történet, amit a Győrből hazavezető buszúton álmodtam meg, szó szerint. Felkeltem és tudtam, ezt le kell jegyeznem. 2012-ben Palásthy Bea rendezésében került végül színpadra. Közben belekerültem Buvári Tamás Szeretföld című filmjébe, ahol Ladányi János operatőrrel történő beszélgetéseim során kiderült, hogy ezt a történetet a vásznon is el lehet képzelni. Magam mellé állítottam sok-sok szereplőt, akik egyébként a barátaim. A két főszereplő Szelle Dávid a Pannon Várszínház színésze, valamint Buvári Lilla, aki egyébként még anno járt hozzám „felvételi előkészítőre”.
Milyen érzés a másik oldalon lenni?
Rengeteget számít, hogy olyan emberekkel dolgoztam együtt, akik hittek és hisznek bennem. Így könnyebben neki mertem állni ennek a folyamatnak. Az összes forgatási nap remekül telt, egy hetet kint töltöttünk Horvátországban, ahol a forgatási részek jórészt reggel és este voltak, így nap közben azért volt idő a nyaralgatásra is. Remekül működött együtt a csapat,
én egyébként is konfliktuskerülő és nyugodt ember vagyok, és pont ilyen embereket választottam magam mellé is.
Nézeteltérések persze mindig akadhatnak, de ezeket is remekül kezeltük. Kíváncsian várom, milyen lesz a film fogadtatása, de azt elárulhatom, hogy egy kedves ismerősöm által meghívást kapott San Franciscoba.
Utaltál arra, hogy fiatalokat készítesz a Színművészetire. Hogyan kell ezt elképzelni? Lehet hozzád jelentkezni?
Több ember is járt hozzám, akár nem is csupán egy bizonyos felvételi miatt, de például az emberek előtti kiállás is tanulható. Ezeket én nagyon szívesen teszem, félre értés ne essék, ez egy baráti gesztus, tehát ha megkér valaki, szívesen segítek. Jelenleg az időmbe is belefér, nem úgy, mint amikor tényleg rengeteget játszottam, és alig tudtam fellélegezni is.
Most egyébként is egy olyan időszak előtt állok, hogy egy kicsit szeretném tágítani a teret magam körül.
Szeretnék alkotni, ahogy eddig is írtam például dalszövegeket, de jó lenne utazni, kipróbálni dolgokat, és hagyni, hogy új ingerek érjenek. Sok fiatallal dolgoznék együtt, rengeteg tehetséges kortárs szerző és rendező van, de egy picit azt látom, hogy sok színház inkább a biztosra megy, és kicsit nehezebben lép ki ebből a komfortérzetből, a már jól bevált ötletekből.
Köztudott, hogy társasjáték-készítéssel is foglalkozol. Ez hogy jött?
Az első társas pont A Szerenádhoz kapcsolódik, mert amikor a műsorfüzet készült, arra gondoltam, milyen jó lenne, ha szerepelne benne egy játék a gyerekeknek. Ebből kitaláltam egy társast, és egy grafikus barátom megcsinálta. De már korábban is a fejemben volt a terv, ami egyébként egy színházra nevelő játék. Gyakorlatilag arról szól, hogy az emberek minél jobban megismerjenek darabokat, egyfajta színházi nevelési köpenybe bújtatva. Most úton van egy zenével foglalkozó társas is, ami pedig hangszereket, zenekarokat ismertet meg, emellett érinti a zeneelméletet, és magában rejt egy kis kottaolvasást is. Nem mondom, hogy gyerekkoromban sokat összejártam társasozni, de mindig is szerettem a Rizikót.
