2023. május 28.
//
Emil, Csanád névnap

Egy híján negyven gól lőtt a Veszprém a Celjének

Érvényesítette a papírformát, magabiztos tizenöt gólos győzelmet ünnepelhetett szerdán a szlovén bajnok Celje ellen a Telekom Veszprém, amely négy meccs után is hibátlan a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában.

Egy hét szünet után folytatódtak a férfi kézilabda Bajnokok Ligája küzdelmei. A szerdai játéknapon a B-csoportban három győzelemmel rajtoló, sorrendben a francia Nantes, a horvát Zagreb és az ukrán Motor Zaporizzsját is felülmúló Telekom Veszprém a roppant fiatal átlagéletkorú Celjét fogadta, amely a dán Aalborg elleni szoros veresége után a spanyol Barca és a német Kiel együttesével szemben is nagy különbséggel maradt alul.

A csoportban elért eddigi eredmények és a jelenlegi erőviszonyok mellett a múltbéli mérleg is veszprémi sikert ígért: a két gárda eddig lejátszott tizennégy egymás elleni mérkőzéséből ugyanis tizenkettőt a mieink nyertek.

Nyári visszatérése óta először kapott szerepet a legrangosabb sorozatban Ligetvári Patrik, aki a Balatonfüred elleni vasárnapi bajnokin (38-11) kiemelkedő védőmunkát végezve bizonyított David Davis mesternek. A szintén magyar válogatott Székely Márton, illetve Kentin Mahé, Kent Robin Tönnesen és a porcsérülést szenvedő Dannyiil Siskarjov viszont kimaradt a meccskeretből.

Bár az első veszprémi támadásból nem született gól, Jahia labdát szerzett és a hálóba is lőtte azt, majd Horzen egyenlített. Nem kellett sokat várni az első Corrales-védésre, ismét Jahia talált be, aztán Nilsson és Strlek is megzörgette a hálót (4-1). Gal Marguc – a Veszprémben játszó Gasper Marguc öccse – hetesből volt eredményes, a hazai hatos fallal szemben viszont továbbra sem ment az övéinek, a 8. percben, 6-2-nél időt is kért Tomaz Ocvirk.

Ezzel szemben a Telekom ötletesen, szemre is tetszetősen szőtte támadásait. Lékai többször is szép passzal találta meg Nilssont, aki a 12. minutumban már négy gólnál járt (9-4). Ahogyan Gal Marguc, akit Cupara sem tudott megakadályozni a heteslövésben. A vendéglátó hatékonyan védekezett, s Corrales is jól védett. A játékrész derekánál következett a szokásos sorcsere, támadásban Maqueda, Nenadics, Lauge, a hátsó alakzat tengelyébe pedig Ligetvári és Moraes érkezett. A játék képe mit sem változott, folyamatosan növelték előnyüket a bakonyiak, a 17. percben Nenadics révén már hat volt közte (13-7).

Gal Marguc akcióból is betalált, ahogyan a túloldalon Lauge is. Vujovic érkezett a vendég kapuba, aki két bravúrral mutatkozott be. Kljun és Nacinovic góljaival öttel a szünet előtt felzárkózott 15-10-re a szlovén bajnok. Groselj fejbe ütötte Laugét, amiért azonnal piros lapot kapott. A Veszprém kiválóan kihasználta az emberelőnyt, sorrendben Moraes, Nenadics és Lauge is a hálóba lőtt. A 18-11-es félidei állást aztán Grebenc állította be.

A második felvonásra érkező Cupara rögtön egy védéssel mutatkozott be, bár Gal Marguc büntetőjét ő sem tudta hárítani. Úgy tűnt, jót tett a pihenő Borozannak, a montenegrói bombázó vezetésével öt perc alatt tízre növelte fórját a Telekom (23-13). Még jobban elhúzhattak volna a veszprémiek, ám számos lehetőséget is elkönnyelműsködtek, illetve Vujovic több ziccert is hárított. Sarac és Kljun átlövéseinek köszönhetően a meccs háromnegyedéhez érve mínusz nyolcra zárkózott a 2004-es BL-győztes (26-18).

Lékai és Marguc góljaival gyorsan visszaállt a kétszámjegyű különbség, amelyet egészen a 48. percig tartani tudott a rivális (30-20). Ekkor Cupara hárításainak, illetve a Ligetvári vezette kitűnő védelmének köszönhetően 6-1-es sorozatot produkált a Telekom. Nenadics vezetésével a hajrában a közönség maradéktalan kiszolgálása mellett azért is hajtott a vendéglátó, hogy elérje a negyven lőtt gólt. Ez végül egyetlen találat híján meghiúsult, de ez természetesen nem osztott-szorzott (39-24).

Az előző kiírás ezüstérmese négy meccs után is hibátlan a BL-ben. A csapatra egy hét múlva szuperrangadót vív a spanyol Barca vendéglátójaként. Előtte azonban még az NB-ben is vár feladat a gárdára, amely szombaton Gyöngyösön vizitál.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, B csoport, 4. forduló:
Telekom Veszprém–RK Celje Pivovarna Lasko 39-24 (18-11)
Veszprém Aréna, 3000 néző. Vezette: Badura, Ondogrecula (szlovákok)
Veszprém: Corrales – Gasper Marguc 4, Jahia 3, Nilsson 6, Lékai 2, Borozan 5, Strlek 3
Csere: Cupara (kapus), Blagotinsek 1, Lauge 4 (2), Nenadics 4, Maqueda, Ligetvári, Moraes 4, Manaszkov 3
Vezetőedző: David Davis
Celje: Ivic – Gal Marguc 7 (6), Horzen 2, Groselj, Sarac 2, Kodrin, Leban 2
Csere: Vujovic (kapus), Poteko, Grebenc 2, Kljun 5, Nacinovic 2, Mazej, Cvetko, Novak 1, Cepic 1
Vezetőedző: Tomaz Ocvirk
Kiállítások: 6, ill. 4 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 8/7

Így látták a főszereplők

David Davis: – Jól működött a védelmünk, ez volt a siker kulcsa. A végeredmény nem tükrözi hűen a találkozót, hiszen a Celje védekezésben nagyon sok borsot tört az orrunk alá. Szerencsére ki tudtuk használni a hibáikat, s sok gyors gólt szereztünk. Igyekeztem mindenkinek lehetőséget biztosítani. Egész hónapban fegyelmezetten, koncentráltan dolgoznak a fiúk, ez pozitív érzésekkel tölt el.

Blaz Blagotinsek: – A Celje ellen nagyon nehéz kézilabdázni, de ma jó munkát végeztünk. A védelmünk volt a győzelem kulcsa, hiszen sok labdát szereztünk, s számos könnyű gólt lőttünk. Különleges érzés volt a nevelőegyesületem ellen pályára lépni, de remekül éreztem magam.

Tomaz Ocvirk: – Bár tizenöt góllal kikaptunk, összességében elégedett vagyok a védekezésünkkel. A támadójátékunk viszont egyáltalán nem tetszett, tizenkilenc hibát vétettünk, amiből rengeteg lerohanásgólt kaptunk. Igaz, nagyon nehéz ilyen magas és erős játékosok ellen szerepelni.

Gal Marguc: – Sok pozitívumot lehet találni a meccsben, hiszen végig óriásit harcoltunk. A Veszprém azonban minden hibánkat megbüntette. Vendéglátónk megmutatta, hogy nemcsak a mai meccsnek, hanem az egész sorozatnak az egyik fő esélyese.

Képek
Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
M GY D V LG KG GK P
1. OTP Bank - PICK Szeged 26 25 0 1 938 713 225 50
2. Telekom Veszprém 26 24 1 1 1008 747 261 49
3. MOL Tatabánya KC 26 19 1 6 802 703 99 39
4. Ferencvárosi TC 25 17 1 7 844 773 71 35
5. Balatonfüredi KSE 25 13 3 9 705 677 28 29
6. HE-DO B BRAUN Gyöngyös 26 12 2 12 729 751 -22 26
7. Csurgói KK 25 11 3 11 683 698 -15 25
8. Dabas KC 26 11 1 14 726 780 -54 23
9. CYEB-Budakalász 26 9 4 13 700 768 -68 22
10. HSA NEKA 25 9 3 13 665 693 -28 21
11. Sport36-Komló 26 7 3 16 704 782 -78 17
12. Fejér B.Á.L.-Veszprém 25 5 0 20 709 854 -145 10
13. HÉP-Cegléd 26 4 0 22 660 781 -121 8
14. Budai Farkasok - Rév 25 2 0 23 715 868 -153 4
Utolsó módosítás: 2023. május 26. 20:58
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
kézilabda Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023 2. 2023. június 5. 18:30 Veszprém Aréna Telekom Veszprém OTP Bank-Pick Szeged
kézilabda Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023 1. 2023. június 2. 18:15 Szeged, Pick Aréna OTP Bank-Pick Szeged Telekom Veszprém
kézilabda Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023 26. 2023. május 26. 18:00 Cegléd Cegléd Telekom Veszprém 32-44
kézilabda Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023 25. 2023. május 20. 17:00 Budakalász Budakalász Telekom Veszprém 29-34
kézilabda Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 1/4, 2022/2023 2. 2023. május 18. 18:45 Lengyelország, Kielce Industria Kielce Telekom Veszprém 31-27
előző események betöltése

További cikkek

Ekkor játszik a Veszprém a Szegeddel a bajnoki döntőben
Ekkor játszik a Veszprém a Szegeddel a bajnoki döntőben
A címvédő OTP Bank-Pick Szeged péntek este bebiztosította győzelmét a kézilabda NB I alapszakaszában, így kialakultak a bajnoki döntő mérkőzéseinek hivatalos időpontjai.
A Telekom nyert, a Fejér-B.Á.L. bennmaradt
A Telekom nyert, a Fejér-B.Á.L. bennmaradt
A Telekom Veszprém tizenkét góllal nyert a Cegléd otthonában a kézilabda NB I alapszakaszának utolsó mérkőzésén. A magyar rekordbajnok győzelmével biztossá vált, hogy a Fejér-B.Á.L. Veszprém jövőre is az élvonalban szerepelhet.
Jól küzdött a Budakalász, de a Veszprém örülhetett
Jól küzdött a Budakalász, de a Veszprém örülhetett
A Telekom Veszprém ötgólos diadalt aratott a házigazda Budakalász felett a férfi kézilabda NB I alapszakaszának idei utolsó előtti, szombat esti fordulójában.
Esély sem volt a továbbjutásra
Esély sem volt a továbbjutásra
Ha a szívünkre tesszük a kezünket, minden elfogultságunkkal együtt elismerhetjük, hogy a Telekom Veszprém csapatának esélye sem volt a Kielce ellen kiharcolni a Final4-ba jutást a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Önmagunkat csapjuk be, ha ennek az ellenkezőjét akarjuk bebizonyítani...
Az első félidőben a védekezésünk majdhogynem minősíthetetlen volt – Nagy László
Az első félidőben a védekezésünk majdhogynem minősíthetetlen volt – Nagy László
A Telekom Veszprém sportigazgatója a Kossuth Rádión úgy nyilatkozott, a játékosok erőlködtek, felőrölte őket a Kielce nagyon masszív, nagyon kemény védekezése.