Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szűkebb körben emlékeztek meg az '56-os forradalom leveréséről

2020. november 8. 13:45
Szűk körben, de több megemlékezést is tartottak november 4-én a városban az '56-os forradalom és szabadságharc leverésének évfordulóján.

1956. november 4-én a hajnali órákban a szovjet hadsereg megindította az offenzíváját Budapest és több magyar város ellen, hogy leverjék a forradalmi felkelést. Bár a forradalmárok így is tartották magukat a túlerő ellen, a Vörös hadsereg felőrölte az ellenállást, ami pedig ezután jött, az véres leszámolás az utcákon, majd koncepciós perek és kivégzések a megfélemlítés évtizedeiben.

November 4. nemzeti gyásznap Magyarországon, más esetben ilyenkor megemlékezésekkel és az 56-os hősök előtti tisztelgéssel készülnek szerte az országban.

A koronavírus-járvány miatt azonban idén szűk körben tartottak csak ilyen eseményeket, többek közt Veszprémben is, ahol a Várban található Brusznyai-emléktáblát Porga Gyula polgármester és Ovádi Péter országgyűlési képviselő közösen koszorúzták meg, majd a Fidelitas is elhelyezte saját koszorúját.

Porga Gyula és Ovádi PéterPorga Gyula és Ovádi Péter

Ugyanitt tartott megemlékezést a KDNP helyi szervezete is, akik hagyományosan minden évben megszervezik ezt az ünnepséget, valamint az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) is.

Halmay Gábor önkormányzati képviselő és az IKSZ helyi elnöke rövid beszédében elmondta, nem hagyhatjuk, hogy a vírus az ünnepeinket is tönkre tegye, ugyanakkor a biztonság érdekében idén műsorral nem készültek az eseményen, de az emlékezés fontosságát akkor is ki kell hangsúlyozni.

Halmay GáborHalmay Gábor

Az emléktábla megkoszorúzása után Nagy Károly rövid visszaemlékezést tartott az akkori időkről, valamint a rendszerváltás korszakáról, amikor az ország végleg maga mögött hagyta a kommunizmust.

Nagy KárolyNagy Károly

Mindezt korabeli újságcikkekkel, plakátokkal és beszédek felidézésével illusztrálta. Zeitler Gusztáv középiskolai történelemtanár szintén saját emlékeit idézte, amikor a rendszerváltáskor az első szabad megemlékezéseken hatalmas tömegek gyűltek össze a Brusznyai-emléktáblánál. Akkor történt, hogy egy litván turistacsoport éppen arra járt a Várban, amikor pedig megtudták, hogy miért gyűlt össze ennyi ember, egy saját énekkel és főhajtással tisztelegtek a magyar hősök előtt.

Ebből is látszik, hogy a kommunizmustól nem csak Magyarország, hanem egy egész kontinens szenvedett.

Hajas Bálint
további cikkek
A szabadságharc hősi halottjaira emlékeztek emlékezés A szabadságharc hősi halottjaira emlékeztek Vasárnap délután megemlékezéssel, koszorúzással tisztelegtek az 1949. október hatodikán Aradon kivégzett tizenhárom honvéd tiszt előtt. Nemzeti emlékezetünk elsősorban az 1849. október 6-án megölt 13 tisztet tartja számon vértanúként, az ő hősi haláluk jelképezi az egész szabadságharc hatalmas véráldozatát. Önkéntesek, szabadságharcosok ezrei, neves és névtelen hősök áldozták életüket azért, hogy népünk és nemzetünk kilépjen a Habsburg elnyomás alól, és szabadon élhessen. 2024. október 6. 20:43 Emléktornát szerveztek Palotai Nándor tiszteletére sport Emléktornát szerveztek Palotai Nándor tiszteletére Palotai Nándor, az MLSZ Veszprém Vármegyei Igazgatóság versenybizottságának egykori elnöke tiszteletére rendeztek péntek délelőtt emléktornát a VFC USE pályáján, ahol tíz középiskolai csapat mérkőzött meg egymással. 2024. szeptember 28. 16:35 Nyolcvan éve hurcolták el a veszprémi zsidóságot Auschwitz-ba Nyolcvan éve hurcolták el a veszprémi zsidóságot Auschwitz-ba Nyolcvan éve ürítették ki a veszprémi gettókat és hurcolták el a zsidó származású ártatlan embereket a haláltáborokba, ahonnan csak töredékük érkezett haza. A XX. század legtragikusabb eseményére vasárnap délelőtt emlékeztek Veszprémben is. 2024. június 30. 12:08 Száz éve született Brusznyai Árpád, 1956 veszprémi mártírja Száz éve született Brusznyai Árpád, 1956 veszprémi mártírja Mécsesgyújtással emlékezett Brusznyai Árpádra születésének századik évfordulóján a Védegylet Veszprémért Egyesület a Megyeház téren. 2024. június 28. 16:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.