Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Bejelentette a Jezsuita Romkert színpad fellépőit a VeszprémFest

2020. november 8. 13:45
2021-ben nyolc napon át három helyszínen várja látogatóit a VeszprémFest. A História Kertben és a Várban felállított nagyszínpadokon a nemzetközi jazz, pop és világzene sztárjai lépnek majd fel, a Jezsuita Romkertben pedig a hazai zenei élet világhírű kiválóságai adnak koncertet. A szervezők most ez utóbbi programját hozzák nyilvánosságra.

Július 16 és 18 között három rendkívüli produkciót láthat a közönség.  A sorozat nyitányaként, július 16-án a VeszprémFest történetében legtöbbször fellépett művész, Miklósa Erika és Balázs János ZongOpera címmel ad koncertet. 

Balázs János (Fotó: Emmer László)Balázs János (Fotó: Emmer László)

Július 17-én a Paganini+ programmal Balázs János és Lendvay József mellett az a Szakcsi Lakatos Béla lép színpadra, aki 2004-ben ott volt az első fesztivál fellépői között.  

Szakcsi Lakatos Béla (Fotó: MÜPA)Szakcsi Lakatos Béla (Fotó: MÜPA)

Július 18-án a VeszprémFest Classic záróakkordjaként, Tompos Kátya és Balázs János Cziffra Café című estjét élvezheti a közönség. A VeszprémFest Classic koncertsorozat előadásai a Cziffra Fesztivál és a VeszprémFest közös szervezésében jönnek létre.

Nem ők azonban a 2021-es VeszprémFest első ismert fellépői: a fesztivál szervezői azt már korábban bejelentették, hogy jövő nyáron városunkban lép fel a Jazz+Az, a Postmodern Jukebox és Juan Diego Flores.

vehir.hu
további cikkek
Több mint hatszáz gyermek énekelt a békéért Több mint hatszáz gyermek énekelt a békéért A Pueri Cantores jegyében a Veszprémi Főegyházmegye a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával Nemzetközi Ifjúsági Kórustalálkozót rendeztek, több mint hatszáz gyermek közreműködésével. ma 12:43 Sétafesztivállal és faültetéssel emlékezik a MAZSIKE Sétafesztivállal és faültetéssel emlékezik a MAZSIKE A MAZSIKE Sétafesztivállal ünnepli Veszprém és térségének Európa Kulturális Fővárosa címét. A fesztivál hagyományosan három napig tartó városismereti sétái elsősorban a helyi zsidó történeti és kulturális értékeket igyekszik bemutatni Veszprémben, Balatonfüreden és Inotán. tegnap 21:51 Kik ezek a színes egyéniségek Veszprém utcáin? Kik ezek a színes egyéniségek Veszprém utcáin? Pár napja több életnagyságú emberi szobor jelent meg Veszprém belvárosának különböző helyszínein. Mindegyikük egy kultikus veszprémi polgárt ábrázol, de van egy érdekes csavar a történetben. Cikkünkben eláruljuk, hogy kik is ők valójában, miért kerültek ki az utcára, miért pont ilyen színben, és miért pont ezekre a helyekre. 2023. szeptember 29. 22:10 Közösségi terek, kivilágított Királynék Városa - Veszprém kulturális turisztikai kínálatának fejlesztésének keretében Közösségi terek, kivilágított Királynék Városa - Veszprém kulturális turisztikai kínálatának fejlesztésének keretében Veszprém Megyei Jogú város Önkormányzata, mint projektgazda sikeresen valósította meg „Veszprém kulturális turisztikai kínálatának fejlesztése” című projektjét, 2,382 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásával valósult meg a Széchenyi 2020 program keretében.   2023. szeptember 29. 22:15

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.