Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Borbély tesztje pozitív lett, nélküle készül a VKKFT

2020. november 11. 10:25
Az élvonalbeli Veszprémi KKFT Bajnokok Ligáját megjárt kapusa, Borbély Ádám a hétfői vizsgálat alkalmával pozitív koronavírustesztet produkált; karanténba vonult, de teljesen tünetmentes. Nélküle kényszerül pályára lépni vasárnap 17 órakor Komlón az újonc bakonyi kézilabda-együttes.

Hatvanöt nap eltelte után vasárnap ismét pályára léphet az elsőosztályú kézilabda-bajnokságban az újonc Veszprémi KKFT, amely az ősszel lejátszott három bajnoki összecsapását követően Komlón fog visszatérni a tizenkettedik körben. Tombor Csaba együttese a koronavírus-járvány miatt az elmúlt időszakban sok nehézségen keresztül ment, mostanra azonban már semmi akadálya a pályára lépésnek.

Portálunknak erről Éles József, a Veszprémi KKFT ügyvezető-tulajdonosa beszélt. Az egykori KEK-győztes elárulta, a hétfői tesztelésüknek immár megérkezett az eredménye. A korábban koronavírussal nem megfertőződött nyolc játékosuk közül mindössze egyetlen tanúsított pozitív eredményt, méghozzá az idén igazolt, a Bajnokok Ligáját is megjárt kapusuk, Borbély Ádám, aki rögvest karanténba is vonult.

Ha minden jól megy, akkor Borbély a Ferencváros ellen már vissza is térhet - Fotó: Cseh PéterHa minden jól megy, akkor Borbély a Ferencváros ellen már vissza is térhet - Fotó: Cseh Péter

Egyetlen pozitív tesztünk született, amelyet kapusunk, Borbély Ádám produkált. "Maci" azonnal karanténba is vonult, egyébként teljesen tünetmentes, jól van. Jövő héten ismét teszteljük, ha negatív lesz, jöhet a szívultrahang-vizsgálat, és ha ott sem találnak az orvos eltéréseket, akkor Ádám valószínűleg már a Ferencváros elleni derbi alkalmával visszatérhet segíteni közénk

 – nyilatkozta lapunknak Éles József klubigazgató, aki csapata vasárnapi visszatérésével kapcsolatban is megosztott információkat velünk.

A csapat többi tagjának nem kellett karanténba vonulnia. Vezetőedzőnk, Tombor Csaba álláspontja így az volt, hogy lejátsszuk a mérkőzést. Mindenkiben ég a vágy, ugyanakkor minimálisan féltem is a csapatot: nyugodtabb lennék, ha tudtunk volna játszani egy edzőmérkőzést. Ettől függetlenül maximálisan bízom a srácokban, akik ki vannak éhezve a visszatérésre, újabb győzelemre!

A VKKFT október 15-én, vasárnap 17.00 órakor lép pályára a hasonlóan egy győzelemmel és két vereséggel rendelkező Komló otthonában.

Simon Dániel
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
DVTK
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. szeptember 6. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Miskolc
Eredmény
29-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Eger
Időpont
2025. szeptember 13. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
19-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Dabas KC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. szeptember 20. 18:00
Helyszín
OBO Aréna, Dabas
Eredmény
40-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Vecsési KKFT
Időpont
2025. szeptember 27. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
25-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpont, Debrecen
Eredmény
33-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2025. október 12. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
20-42
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Ferencvárosi TC U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. október 19. 15:30
Helyszín
Elek Gyula Aréna, Budapest
Eredmény
38-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged U21
Időpont
2025. október 25. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Százhalombattai KE
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Városi Szabadidő Központ, Százhalombatta
Eredmény
37-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
PLER-Budapest U21
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
23-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Ceglédi KK
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Gál József Sportcsarnok, Cegléd
Eredmény
36-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
PTE PEAC
Időpont
2025. november 29. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
20-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Békési FKC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. december 6. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Békés
Eredmény
37-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Csépe Salgótarjáni SKC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. január 24. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Salgótarján
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Mezőkövesdi KC
Időpont
2026. január 31. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
DVTK
Időpont
2026. február 7. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Eger
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok, Eger
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Dabas KC
Időpont
2026. február 21. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Vecsési KKFT
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. február 27. 18:30
Helyszín
Halmy József Kézilabdacsarnok, Vecsés
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
DEAC
Időpont
2026. március 7. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. március 13. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Ferencvárosi TC U21
Időpont
2026. március 28. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. április 5. 16:00
Helyszín
Pick Akadémiai Csarnok, Szeged
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Százhalombattai KE
Időpont
2026. április 11. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. április 17. 18:00
Helyszín
Bud Aréna, Budapest
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Ceglédi KK
Időpont
2026. április 25. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
PTE PEAC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. május 3. 12:00
Helyszín
Lauber Dezső Városi Sportcsarnok, Pécs
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Békési FKC
Időpont
2026. május 9. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Csépe Salgótarjáni SKC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Mezőkövesdi KC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. május 30. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Mezőkövesd
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.