2021. május 11.
//
Ferenc névnap

Jól halad a VLS felkészülése

2021. február 1. 17:51
Az eddig lejátszott négy felkészülési mérkőzésén egyaránt győzelmet aratott városunk harmadosztályban szereplő labdarúgócsapata, a Practical VLS. A vezetőedző Pető Tamás szerint nincs jelentősége az eredményeknek, ugyanakkor elégedett játékosai pályán mutatott teljesítményével.

A labdarúgó NB III nyugati csoportjának negyedik helyén telelő Practical VLS januárban négy felkészülési mérkőzést játszott. Először Szombathelyen, a megyei első osztályban szereplő Király SC otthonában arattak 4-1-es diadalt a bakonyiak, nem sokkal később pedig a Videoton NB III-as csapatához látogattak Székesfehérvárra, ahol 3-2-re sikerült nyerniük.

Jelenleg a felkészülési időszakunk felénél járunk, február végén rajtol a bajnokságunk tavaszi szezonja. Lelkiismerettel készülünk: igaz, az eddigi edzőmérkőzéseinket megnyertük, de számomra ebben a fázisban nem az eredmény az elsődleges. Jelenleg lehetőséget biztosítok az összes fiatal játékosomnak, hogy megtapasztalhassák a felnőtt mezőny sajátosságait

– reagált lapunk megkeresésére Pető Tamás, a Pracitcal VLS vezetőedzője. A szakvezető hozzátette, játékosai eddig nem vallottak szégyent. Boldoggá teszi, hogy az edzéseken gyakorolt formációkat viszontláthatta a felkészülési mérkőzéseken.

Pető Tamás elégedett játékosai teljesítményévelPető Tamás elégedett játékosai teljesítményével

A hazai derbik első játékrészében szinte csak fiatalok alkották az együttesünket. Lelkesek, hiszen ők is hozzájárultak a győzelmekhez, amelyek által az önbizalmuk is növekszik.

– tette hozzá a vezetőedző.

A Practical VLS hazai környezetben két megyei első osztályú gárdával játszott: az Úrkút ellen 6-0-ra, míg a Kapuvárral szemben 5-1-re sikerült nyerniük a Pető-tanítványoknak. Akikre, mint megtudhattuk, még három idegenbeli megpróbáltatás vár a bajnokság folytatásáig: Tihany mellett Dunaújvárosba, valamint Székesfehérvárra is ellátogatnak még labdarúgóink.

Simon Dani
Kovács Bálint
Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 2020/2021
M GY D V LG KG GK P
1. III. Kerület 34 25 5 4 80 19 61 80
2. Mosonmagyaróvár 33 21 7 5 70 25 45 70
3. Practical VLS 34 18 9 7 56 37 19 63
4. Nagykanizsa 34 18 7 9 74 47 27 61
5. Lipót 33 16 7 10 64 53 11 55
6. Érd 34 15 7 12 48 45 3 52
7. Tatabánya 33 15 6 12 46 33 13 51
8. Sopron 34 14 9 11 48 47 1 51
9. Puskás II. 34 15 5 14 58 47 11 50
10. Komárom 33 15 4 14 44 52 -8 49
11. Bicske 33 13 7 13 40 43 -3 46
12. Balatonfüred 34 13 6 15 59 55 4 45
13. Fehérvár II. 33 13 6 14 49 49 0 45
14. Pápa 33 11 7 15 42 51 -9 40
15. BKV Előre 34 9 13 12 42 50 -8 40
16. ZTE II. 34 9 13 12 40 58 -18 40
17. Agárd 34 10 8 16 53 75 -22 38
18. Szabadkikötő 33 8 5 20 53 74 -21 29
19. Ménfőcsanak 34 6 6 22 32 67 -35 24
20. Nagyatád 34 2 3 29 30 101 -71 9
Utolsó módosítás: 2021. május 9. 20:14
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
következő események betöltése
labdarúgás Férfi labdarúgó NB III nyugati csoport, 2020/2021 37. 2021. május 23. 11:00 Zalaegerszeg, Városi Stadion ZTE II. Practical VLS
labdarúgás Férfi labdarúgó NB III nyugati csoport, 2020/2021 36. 2021. május 16. 16:00 Veszprém, Városi Stadion Practical VLS Komárom
labdarúgás Férfi labdarúgó NB III nyugati csoport, 2020/2021 35. holnap 17:30 Érd, Sporttelep Érd Practical VLS
labdarúgás Férfi labdarúgó NB III nyugati csoport, 2020/2021 34. 2021. május 9. 16:00 Veszprém, Városi Stadion Practical VLS BKV Előre 0-0
labdarúgás Férfi labdarúgó NB III nyugati csoport, 2020/2021 33. 2021. május 2. 17:30 Balatonfüred, Sporttelep Balatonfüred Practical VLS 3-0
labdarúgás Férfi labdarúgó NB III nyugati csoport, 2020/2021 32. 2021. április 28. 15:00 Veszprém, Városi Stadion Practical VLS Puskás Akadémia II. 3-1
előző események betöltése