Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nem ismer lehetetlent a Veszprémi KKFT

2021. február 4. 13:37
A külföldiekkel, rutinos, válogatottakat megjárt kézilabdázókkal tűzdelt Budakalász otthonában győzelemmel nyitná szombaton az NB I tavaszi szezonját városunk újonc alakulata, a Veszprémi KKFT. Tombor Csaba együttesében mindenki felépült; sőt, még egy érkezőről is beszámolhatunk.

Idénynyitó sajtótájékoztatót tartott csütörtökön a férfi kézilabda NB I mezőnyében újoncnak, de kemény riválisnak számító Veszprémi KKFT. A Grund Sportbárban rendezett eseményen a vezetőedző Tombor Csaba mellett a csapatkapitány-helyettes Kristóf Mátyás, valamint a 2021-es egyiptomi kézilabda-világbajnokságon a magyar csapattal ötödik helyig menetelő kapus, Borbély Ádám volt jelen.

Tombor emlékeztetett, csapata már január negyedikén elkezdte felkészülését a tavaszi nyitányra. Komoly terhelést kaptak jétékosai, hiszen az őszről elhalasztott Magyar Kupa-, illetve Liga Kupa-mérkőzéseket is be kellett pótolnia a bakonyi alakulatnak még a bajnoki folytatás előtt. Elmondta, büszke kézilabdázói teljesítményére, de a neheze még csak most következik majd, hiszen nagyon sűrű menetrend áll előttük.

A KKFT januárban hat mérkőzést vívott a Liga Kupában, mind a hat alkalommal győztesen hagyhatták el a játékteret a veszprémiek, akik pár napja a Magyar Kupában való továbbjutást is kiharcolták a másodosztályban szereplő Tata ellen. Éles Benedekék előbbi sorozatban a négy közé jutásért a Dabassal, míg utóbbi kiírásban a legjobb nyolcban való szereplésért a Budai Farkasokkal harcolnak majd meg.

Borbély Ádám és Tombor Csaba (archív fénykép)Borbély Ádám és Tombor Csaba (archív fénykép)

Tombor Csaba kiemelte, egy ilyen fiatal átlagéletkorú gárda esetében, mint a VKKFT, nagyon fontos a jó kezdés, mivel az erőt adhat a játékosoknak az elkövetkezendő fordulókra. Tehát nem csak a két pont múlik a szombaton 17.00 órakor kezdődő idegenbeli összecsapás kimenetelén: felkészülés tekintetében mindent megtesznek azért, hogy két vállra fektessék a Csoknyai István által vezérelt rutinos Budakalászt.

Kristóf Mátyás, a bakonyiak csapatkapitány-helyettese védekezésük fontosságára hívta fel a figyelmet. Elmondta, felkészülésük zavartalanul folyt, felkészültek az előttük álló sorozatterhelésre. A hétvégi, első felvonáson sem mentálisan, sem fizikálisan nem érheti őket meglepetés. Egyértelműen győzelmi szándékkal utaznak támadószellemű vendéglátóikhoz, akiknek védőfalán keresik majd a gyenge pontot.

Kristóf hozzátette, tisztában vannak azzal, hogy Csoknyai István alakulatában légiósok, válogatottakat megjárt rutinos kézilabdázók is szerepelnek, de ez nem rettenti őket vissza céljuktól. Felidézte, hogy kétszer a sokszoros BL-résztvevő, háromszoros magyar bajnok Mol-Pick Szegeddel is ki-ki meccset játszottak, ugyanakkor a bajnoki dobogóra pályázó Ferencvárost hazai pályán kilenc góllal múlták felül.

Kristóf Mátyás (archív fénykép)Kristóf Mátyás (archív fénykép)

Borbély Ádám, a lengyel Wisla Plockkal anno a BL-t is megjárt kapus nemrég érkezett vissza a 2021-es egyiptomi kézilabda-világbajnokságról, ahol a magyar együttessel az előkelő ötödik helyen végzett. Sok ideje nem volt a pihenőre, rögvest csapata mellett folytatta a felkészülést, hiszen ahogy arra ő maga is felhívta a figyelmet, szombaton valódi derbi várható, amelyen ha kell, meghalnak egymásért.

Nem ismerünk lehetetlent! - nyomatékosította Borbély.

A sajtóeseményen fény derült arra is, hogy immár Tombor Csaba minden játékosa majdhogynem teljesen egészséges. Szakály Benedek mellett Bartha Bencére, Éles Benedekre és Somogyi Bálintra is számíthat már a veszprémi szakvezető, aki bejelentette, Széles Ákos személyében egy junior-válogatott jobbátlövővel erősödött a gárdájuk. A 21 éves játékos Lipcséből érkezett a megyeszékhelyre.

Simon Dániel
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
DVTK
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. szeptember 6. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Miskolc
Eredmény
29-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Eger
Időpont
2025. szeptember 13. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
19-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Dabas KC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. szeptember 20. 18:00
Helyszín
OBO Aréna, Dabas
Eredmény
40-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Vecsési KKFT
Időpont
2025. szeptember 27. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
25-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpont, Debrecen
Eredmény
33-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2025. október 12. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
20-42
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Ferencvárosi TC U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. október 19. 15:30
Helyszín
Elek Gyula Aréna, Budapest
Eredmény
38-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged U21
Időpont
2025. október 25. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Százhalombattai KE
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Városi Szabadidő Központ, Százhalombatta
Eredmény
37-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
PLER-Budapest U21
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
23-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Ceglédi KK
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Gál József Sportcsarnok, Cegléd
Eredmény
36-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
PTE PEAC
Időpont
2025. november 29. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
20-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Békési FKC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. december 6. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Békés
Eredmény
37-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Csépe Salgótarjáni SKC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. január 24. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Salgótarján
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Mezőkövesdi KC
Időpont
2026. január 31. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
DVTK
Időpont
2026. február 7. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Eger
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok, Eger
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Dabas KC
Időpont
2026. február 21. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Vecsési KKFT
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. február 27. 18:30
Helyszín
Halmy József Kézilabdacsarnok, Vecsés
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
DEAC
Időpont
2026. március 7. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. március 13. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Ferencvárosi TC U21
Időpont
2026. március 28. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. április 5. 16:00
Helyszín
Pick Akadémiai Csarnok, Szeged
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Százhalombattai KE
Időpont
2026. április 11. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. április 17. 18:00
Helyszín
Bud Aréna, Budapest
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Ceglédi KK
Időpont
2026. április 25. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
PTE PEAC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. május 3. 12:00
Helyszín
Lauber Dezső Városi Sportcsarnok, Pécs
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Békési FKC
Időpont
2026. május 9. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Csépe Salgótarjáni SKC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Mezőkövesdi KC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. május 30. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Mezőkövesd
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.