Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C

Kilencet lőtt, négyes döntőbe jutott a Veszprém

2021. február 5. 21:24
Kettős győzelemmel jutott a futsal Magyar Kupa négyes döntőjébe a Balaton Bútor FC Veszprém, miután januári idegenbeli sikerét követően péntek este hazai környezetben is kiütötte a másodosztályú Kistarcsa együttesét.

Januári idegenbeli győzelmének (3-10) köszönhetően hétgólos előnnyel várta az NB II Keleti csoportjában éllovas Kistarcsa elleni Magyar Kupa negyeddöntő visszavágóját az NB I harmadik helyén álló Balaton Bútor FC Veszprém.

Ahogyan azt Fehér Zsolt vezetőedző a találkozó előtt elmondta portálunknak, a tetemes fór dacára is a legerősebb összeállításában küldte pályára csapatát péntek este a zárt kapus Március 15. utcai sportcsarnokban. A nemzeti együttesben szerdán pályára lépő Tatai József és Pál Patrik a kezdősorban szerepelt, Komáromi Péter azonban pihenőt kapott.

Az erőviszonyoknak megfelelően azonnal magához ragadta a kezdeményezést a Veszprém, az első percekben szinte csak a vendégek térfelén folyt a játék. Rutai már a 2. percben vezetést szerezhetett volna, de Dolhai tisztázott a gólvonalról. Pál szabadrúgása után Tatai még közelebb járt a gólhoz, ám a kapufa megmentette a riválist.

Érkezett a bakonyiak második sora, s Bencsik Ádám tűpontos beadása, amit a spanyol Montero közelről be is vágott (1-0).

A folytatásban a vendégek is egyre bátrabban futsaloztak, de sokáig nem tudtak veszélyesebb helyzetet kialakítani. A 9. minutumban Néma löketét elsőre még védte Sásdi, kisvártatva aztán már nem rontott a labdával szemlátomást jó barátságot ápoló támadó (1-1).

A játékrész derekánál Fehér Zsolt időt kért. Nem is váratott sokáig magára az újabb hazai találat: Pál tíz méterről lőtte ki a hosszú alsót (2-1).

Hatalmas lehetőség adódott a Pest megyeiek előtt. Besnyő vezette egy az egyben a labdát Sásdira, aki bravúrral védett. A mieink viszont éltek a sansszal a túloldalon: Tatai passzából ismét Montero volt eredményes (3-1).

A szünethez közeledve egyre inkább kidomborodott az osztálykülönbség. Tatai duplájának köszönhetően 5-1-es vezetéssel vonulhattak pihenőre a kék-fehér mezesek.

A térfélcsere után ott folytatta a Veszprém, ahol az első játékrész végén abbahagyta. Fél perc sem telt el, amikor Pál ismét megzörgette a hálót. Nem sokkal később Rutai és Tatai kényszerítőzött egy gyors kontrából indulva, melynek végén ismét a bakonyi csapatkapitány volt eredményes (7-1).

A hátralévő időben a Balaton Bútor fiataljai is lehetőséget kaptak, akik bátor megmozdulásokkal hálálták meg edzőjük bizalmat. A kapus Klcsó mellett Bencsik Roland is beállt, aki hosszú ideig tartó sérülését követően tért vissza.

A 25. percben Palvek erőszakosságának köszönhetően tovább nőtt a különbség, a labda Némán megpattanva kötött ki a hálóban. Tízzel a vége előtt aztán szépítettek a fekete mezesek, miután Kanalas labdát szerzett a hatoson belül, majd Klcsó eszén is túljárt (8-2).

A végjátékban az öt a négy elleni játékot is gyakorolhatta a házigazda, ami két másodperccel a lefújás előtt eredményre is vezetett: Rutai centerezését követően Tatai lőtte meg önmaga negyedik, csapata kilencedik gólját (9-2).

A veszprém kettős győzelemmel jutott tovább a Magyar Kupa négyes döntőjébe, melyet április végén vagy május elejéln rendeznek meg. A torna helyszíne egyelőre ismeretlen.

Férfi futsal Magyar Kupa, negyeddöntő, visszavágó:
Balaton Bútor FC Veszprém–Kistarcsai VS 9-2 (5-1)
Március 15. utcai sportcsarnok, zárt kapuk mögött. Vezette: Tolnay (Imrő, Tóth)
Veszprém: Sásdi – Tatai, Pál, Boromisza, Rutai
Csere: Klcsó (kapus), Palvek, Fridrich, Montero, Bognár, Ábrahám, Bencsik Á., Fellembek, Bencsik R.
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Kistarcsa: Ribai – Dolhai G., Mezőfalvi Loránd, Méhes, Barabás
Csere: Besnyő, Kanalas, Mezőfalvi László, Néma, Dolhai S.
Technikai vezető: Both István
Gólszerzők: Montero (4., 15.), Pál (12. 21.), Tatai (19., 20., 22., 40.), Néma (25. – öngól), ill. Néma (9.), Kanalas (31.)
Továbbjutott: a Veszprém, kettős győzelemmel, 19-5-ös összesítéssel

Mindkét fronton döntőzne a Veszprém

Fehér Zsolt: – Annak tudatában léptünk pályára, hogy az első meccsen eldőlt a továbbjutás kérdése. Ettől függetlenül mindent megtettünk, hogy ismét jó mérkőzést játsszunk. Köszönöm a kistarcsaiak hozzáállását, akik nagyon sportszerűen játszottak. Az előttünk álló időszakban a bajnokságra koncentrálunk, ahol döntős szereplésben bízunk, s ugyanez a célunk a Magyar Kupában is.

Both István: – Nem voltak illúzióink a sorsolást követően, tudtuk, hogy ennek a párharcnak nem mi vagyunk az esélyesei. Szerettünk volna szorosabb meccseket játszani, de ennyire telt tőlünk. Örülünk és büszkék vagyunk, hogy NB II-es csapatként eljutottunk a Magyar Kupa negyeddöntőig.

A negyeddöntő további párosítása

Újpest RFC 220Volt–REAC-SISE
Az első meccsen 6-4-re nyert az Újpest

Berettyóújfalu–FTC
Nyírgyulaj–Haladás

 

Galéria
Balaton Bútor FC Veszprém – Kistarcsai VS 9-2

 

Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 16 16 0 0 72 20 52 48
2. ÚJPEST FC 15 13 0 2 75 30 45 39
3. A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 4 2 86 24 62 31
4. ARAMIS SE 15 7 1 7 48 53 -5 22
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 16 7 1 8 50 57 -7 22
6. DEAC 15 6 4 5 36 34 2 22
7. NYÍRBÁTOR B-KERÉP 15 6 2 7 53 48 5 20
8. PROHUMAN-PTE-PEAC 15 5 1 9 35 53 -18 16
9. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 4 4 7 46 41 5 16
10. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 4 0 11 35 59 -24 12
11. H.O.P.E. FUTSAL-ALPASSPORT 15 3 2 10 32 67 -35 11
12. HALADÁS VSE 15 1 1 13 16 98 -82 4
Utolsó módosítás: 2025. december 3. 21:45
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.