Molnár Sándor látott már sok mindent az életben. Akár egy középszerű novella is kezdődhetne ezzel a közhelyes sorral, jelen esetben mégsem fikcióról beszélünk. A veszprémi Utas és holdvilág Antikvárium tulajdonosa idestova tizennyolc éve kereskedik könyvekkel, bakelitekkel, és elmondása szerint mindennel, ami bármilyen kulturális értékkel bír. Viszont mielőtt átvette és felépítette volna a veszprémi óváros kulturális pezsgésének megkerülhetetlen szalonját, a könyvespolcok rendezése helyett egy másik, hasonlóan precíz hivatást űzött. Órásként már a szocializmusban is a magánszféra pályáján lavírozott, a rendszerváltás után pedig övé volt az egyetlen órakereskedés a Dunántúlon, ahol eredeti svájci luxusmárkákat is meg lehetett találni a kínálatban. Az Omega cég képviselője egyenesen Bienből jött el Veszprémbe és akkreditálta Sándor üzletét, miszerint az eleganciájában megfelel annak a követelménynek, ami lehetővé teszi, hogy az Omega termékeit is kihelyezhesse a vitrinekbe.
Ezek után miért pártolt át mégis a könyvek világába? – Tesszük fel jogosan a kérdést, amire meglepő válasz érkezik. „Tíz évvel megelőztem a koromat. Akkor azok az idők jártak, amikor egy vállalkozó ember egy Hugo Boss öltönyhöz simán felvett egy műanyag szíjas Casio órát és neki kerek volt a világ. Nem tudták felfogni az emberek, hogy milyen presztízzsel bír egy óra. Ilyen felfogás mellett a kör bezárult, kódolva volt, hogy tönkremegyek. Tönkre is mentem. Belehaltam a szépségbe.”
Persze csak képletesen, hiszen a padlóról felállva Sándor fogta a garázsában tárolt válogatott könyveit, kibérelt egy kisebb üzletet és áruba bocsátotta őket. Egy hét alatt eladta mindet.
2002-t írunk, a könyvnek akkor olyan ázsiója volt, hogy tömegek jöttek abba a kis kuszlikba is. Jobban kerestem a könyvekkel akkor, mint előtte a luxusórákkal.
Három évet húzott le így, amikor megtalálta a belvárosban akkor már jól működő antikvárium tulajdonosa, Szokoly István azzal az ajánlattal, hogy vegye át tőle az Óváros tér melletti antikváriumát. Sándor nem sokat habozott, így született meg az Utas és holdvilág Antikvárium.
Különösebb marketingre nem volt szükség, akkoriban annyian tolongtak az üzletben, hogy alig győzött a polcok mellé állított létráról fel- és lemászni. Az emberek stócokban vitték a könyveket. Sok iskolai könyvtár innen pótolta a hiánycikkeit.
Az Utasban mindenki megtalálta, amit keresett, hiszen Sándor soha nem dobott ki egy könyvet sem. Elmondása szerint előbb vágná le a kezét, mint hogy ilyet tegyen. Persze a jogot fenntartja a mai napig, hogy indexre tegyen néhány könyvet, aminek semmi keresnivalója az ő polcán, de ezek is az antikvárium előtti gyűjtőben landolnak, ahonnan bárki ingyen elviheti őket.
Habár Sándor hallott olyan ügyvédről is Veszprémben, aki esküszik rá, hogy a legjobb fűtőanyag a kályhában, ha fáradt olajba mártják a könyvet és azt égetik el. De ezt a módszert inkább nem akarta bővebben kommentálni nekünk.
Bár csak tizenöt évről beszélünk, ami egy ember életében nem olyan hosszú időszak, pláne nem az irodalomtörténetben, mégis mára jelentősen átalakult a könyvpiac. A kétezres évek derekán még élt az emberekben az az érzés, hogy nem akarnak meghalni úgy, hogy ne olvassanak el nagy klasszikusokat, mint például a Háború és béke. Mára ez megváltozott, Sándor mégsem félti a könyvpiacot. Ahogy megfogalmazta: „Mindenki, aki megtanulta leírni a nevét, már könyvet akar kiadni, hogy aztán büszkén lebegtesse a kezében.” Tehát ebből a megközelítésből a könyvpiac utánpótlása biztosított, de az árat meg kell fizetni: a piac felhígult.
Ebben nagy szerepe van annak is, hogy manapság a gyengébb szerzeményeket is jó áron el lehet adni, ha megfelelő marketing van mellette. Sándor az egyik nagy könyvkiadó vezetőjével történt beszélgetését idézi fel, aki elmondta, hogy egy könyv bekerülési költsége legfeljebb 1000 forint, a polcokról mégis minimum az ötszöröséért lehet leemelni. Ez a különbség megy a marketingre. Ugyanakkor a könyvkiadók ezzel együtt egy öngólt is belőttek maguknak, hiszen 5000 forintért már sokan elgondolkodnak azon, hogy megvesznek-e egy könyvet, ami lehet, hogy elolvasás után a sarokban landol.
A 60-as és 70-es évek tömegirodalma most csapódik le igazán. Az átkosban 25 ezer példány alatt nem adtak ki írást, akkor sem, ha ezeknek a műveknek a szerzőit tíz év elteltével már senki sem jegyezte. Az akkori kultúrpolitika ezzel akarta rászoktatni az embereket az olvasásra. Áldoztak a könyvekre, ami nem lenne baj, de túlságosan is. Ma pedig, ha valakinek az írását kiadják 500 példányban, már nagy szónak számít.
Szerencsére sokan mindezek ellenére is látnak értéket az irodalomban és keresik a hagyományos könyveket. Amikor az Utas és holdvilág Antikvárium törzslátogatóiról érdeklődtünk, sztereotip módon az idősebb értelmiségi körökre tippeltünk volna, de Sándor hamar kijózanított minket a valósággal.
Sokan járnak be a környező középiskolákból. Állítólag sikk lett olvasni az ő köreikben, felnéznek azokra a diákokra, akik a nagyszünetben egy nyomtatott könyvet vesznek a kezükbe
– meséli Sándor.
Az egyetlen korosztály, aki eltűnt az antikvárium életéből, az egyetemistáké. Ez főleg meglepő annak a tükrében, hogy nyitáskor a látogatók felét ők adták. Manapság viszont ők mindent az interneten keresztül keresnek, és valljuk be, el is érnek.
Egy közösségnek viszont különösen hálás Sándor: a slammereknek. Ők azok a 15 és 18 év közötti fiatalok, akik szabad fordításban az „ütős költészetet” művelik. Verselnek, előadnak, az irodalomnak áldoznak, ehhez pedig az Utas és holdvilág antikvárium helyet biztosít számukra. Sándor megfogalmazása szerint ők a reménysugár az irodalomban, akik egészen biztosan megőrzik az olvasás szenvedélyét.
Ha tehetné, Sándor egy Amsterdamban látott antikváriumot honosítana meg itthon. Ahogy meséli, ha tehetné és ötször ekkora helye lenne, felhalmozna mindent mérlegelés nélkül. Ha pedig valaki betér és keres egy 15 évvel ezelőtti könyvet, csak leveszi a polcról.
Sándornál a beszélgetésünk közben végig lágy dzsessz szólt a háttérből. Nem is volt meglepő, hogy ezek a dallamok is az antikvárium egyik különleges kínálatából származtak. De, mint oly sok mindennek, a bakeliteknek sem volt kikövezett útja, amíg az Utas polcaira kerültek.
Amikor betörtek a piacra a CD-k, fillérekért megváltam a bakelit-lemezeim nagy részétől, a pénzből pedig vettem egy CD-lejátszót. 15 bakelitem maradt összesen, ezeket később behoztam a boltba. Egy hét alatt elvitték mindet
– meséli Sándor a bakelitőrület eredettörténetét.
Rövid ideig aztán megtorpant a lendület, de ma már megint úgy viszik őket, hogy ha behoznak egy-egy különlegességet, az egy napig sem marad a boltban. Futótűzként terjed a városban a híre.
Korábban már említettük, hogy az Utas és holdvilág nem csupán egy antikvárium üzlet, hanem egy kultúrszalon is a városban. Ez a szerep azon kevesek közé tartozik, amit nem a véletlenek formáltak, hanem Sándor kezdeti eltökéltsége alakította ki.
Amikor átvettem az antikváriumot, tudtam, hogy egy irodalmi találkozóhelyet akarok létrehozni. Belső kényszerből jött. Fél évvel azután, hogy áttettem ide a székhelyemet, már a veszprémi irodalom két meghatározó alakja tartott felolvasóestet. Botár Attila és Széki Patka László.
Őket aztán követték sorról sorra a magyar irodalom legnagyobb nevei, úgy mint Garaczi László, Kicsku Pál, Varró Dániel, Eszterházy Péter, hogy csak néhányat említsünk a közel 300 rendezvény vendégéből.
A sor pedig a jövőben még több ilyen eseménnyel bővülhet, hiszen az Utas és holdvilág Antikvárium az Európa Kulturális Főváros hivatalos irodalmi pontja lesz. Sándortól megtudtuk, hogy személyesen Can Togay, az EKF projekt művészeti és kreatív főtanácsadója kereste meg ezzel a javaslattal.
Hogy mit is takar ez a cím? Még több feladatot és programot az antikváriumban.
Író-olvasó találkozók, felolvasóestek eddig is rendszeresen voltak a belvárosi üzlethelyiségben, némely esetben szűk körben csak, máskor még a bejárat elé is kellett szerelni hangszórókat és kivetítőt, hogy a számos érdeklődő hallhassa és láthassa a szellemi diskurzusokat. Most viszont az EKF révén még nagyobb figyelem kerülhet ezekre.
Sándor szerint egyvalaki koronázhatná meg ezt a sort, Nádas Péter, akitől szintén ígérete van egy veszprémi látogatásra. És persze Mick Jagger, hiszen a Rolling Stones frontemberéhez különös rajongás köti Sándort. Megkérdeztük, mit szólna, mit mondana, ha a következő percben belépne Jagger az ajtón. Sándor válasza egyszerű volt: Hi Mick! How are you?
Talán még egy könyvet is eladna neki abból a közel húszezer példányból, ami ki van állítva, és amelyeket Sándor fotografikus memóriájával lefotózott és egyből tudja, hogy hova kell nyúlni, ha valaki keres valamit.
Csupán egy sorozatot nem tesz ki az antikvárium polcaira, a hétkötetes Shakespeare életművet, amit otthon őriz a polcán.
Már régen megszabadultam a birtoklás vágyától, ha költöznöm kéne, egy úti kofferbe be tudnék pakolni mindent.
Az eredeti cikk az Ecoport magazin 2020. decemberi számában jelent meg.
