Meglepetéscsapat
– tökéletes jelző a kézilabda élvonalban újonc Veszprémi KKFT-re. Hogy miért? Lássuk csak: vegyük játékosaik átlagéletkorát. Nem sokkal húsz felett járunk. A 2020/2021-es idény kezdete előtt ez volt az egyik ok, amivel a „hitetlenek” kampányoltak a bakonyi alakulat ellen. „Rajtuk még a tojáshéj, semmi tapasztalatuk” – olvashattuk az internet kommentszekcióiban, ahogy azt is, „ilyen kondival hamar összetörik majd őket a rutinos a rókák.”
Érdekes. Elkezdődött a bajnokság, a veszprémiek pedig futószalagon kezdték szállítani a bajnoki pontokat. Ha pedig kikaptak, azt emelt fővel tették. A „károgókból” hamar szimpatizánsok születtek, a fiatalok teljesítménye pedig ahogy lenni szokott, más csapatok érdeklődését is felkeltette. Erről is kérdeztük Éles József klubigazgatót, ahogy a mögöttük álló bajnoki mérkőzések tapasztalatairól, illetve a következő derbiről.
Nem túlzok akkor, amikor azt mondom, hogy nem csapatunk, hanem családunk van. Sokan kérdezik, hogy mi a titkunk. Nincs titok. Kézilabdázóink kisgyerekkoruk óta egy csapatot alkotnak. Szeretik, becsülik egymást, tisztelik edzőiket. Ha a szükség úgy kívánná, meghalnának egymásért a pályán. És ez így megy hétről-hétre. Lehet bárki az ellenfelünk, mi csakis saját magunkkal foglalkozunk.
Mint ismert, a Veszprémi KKFT az elmúlt két bajnoki fordulóban is varázslatos teljesítményt nyújtott: a bakonyiak előbb a Telekommal korábban ikszelő Csurgót fektették két vállra könnyűszerrel, majd úgy arattak tükörsima győzelmet Orosházán, hogy vendéglátójukat a második játékrészben nyolc gólon tartották.
Egyszerű a képlet: hiszünk bennük, ők pedig hisznek magukban. Szívből játszanak, ettől válnak vérbeli veszprémi játékosokká. A támadósorunkban, a szélen, a védekezésben, mindenhol tökéletes összhang van. Kapusaink pedig támaszt, nyugalmat sugallnak a többieknek. Ezt várjuk tőlük a csütörtöki, Eger elleni hazai bajnoki mérkőzés alkalmával is. Azt, hogy megtegyenek minden tőlük telhetőt.
Éles József hozzátette, szerinte az elmúlt fordulók legnehezebb próbatétele vár majd rájuk. Emlékeztetett, a Heves megyeiek szintén győztes szériában vannak, hiszen a Dabas után ők is felülemelkedtek a Csurgón. Ugyanakkor megjegyezte, ha zárt kapuk mögött is, de a hazai pálya, az aréna a veszprémieket segíti.
Visszatérve arra a kérdésre, ostromolják-e már a játékosokat más klubok is, az elnök úgy fogalmazott, hogy a mutatott teljesítmény függvényében mindez elkerülhetetlen. Azonban hangsúlyozta, a vezetőség mindent megtesz annak érdekében, hogy mind az edzők, mind a kézilabdázók irányába korrekt feltételeket tudjon biztosítani az egyesület a következő idényben. Tartozásaik pedig semmilyen irányba nincsenek.
Több szponzorral is tárgyalásokat folytatunk, hogy az anyagi helyzetünket vaskosabbá tehessük a következő szezonra. Szeretnénk megtartani a játékosainkat, edzőinket, dolgozunk érte, hogy megemelhessük majd a béreket. Ugyanakkor egy fiatal játékosnak szem előtt kell tartania azt is, hogy ennyi idős korban a folyamatos játéklehetőség nagyobb ajándék, mint mondjuk plusz ötvenezer forint. A srácok együttes erővel még rengeteget mindent elérhetnek!
Éles József zárásként elmondta, a magyar kézilabda-élvonalban nemcsak játékosokat, hanem edzőket is előszeretettel csábítanak el egymástól a klubok. Nyomatékosította, a Tombor-Fazekas edzőpáros irányába töretlen a bizalmuk. Hálásak a trénereknek a befektetett, lelkiismeretes munkáért, velük képzelik el a jövőt.