Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C

Döntetlennel kezdte a rájátszást a Veszprém

2021. február 22. 21:05
Legalább nyolc kapufát lőttek és háromszor is vezetést szereztek a bakonyiak, a vendég Debrecen azonban rendre egyenlíteni tudott, így egy pontot elvitt a Március 15. utcai csarnokból a futsal NB I felsőházi rájátszásának nyitó fordulójában.

Az alapszakaszban elért harmadik helyének köszönhetően két bónuszponttal kezdte a rájátszást a Veszprém, amely a felsőház hétfői nyitányán a pont nélkül rajtoló Debrecent fogadta a zárt kapus Március 15. utcai sportcsarnokban.

Agilisan kezdtek a hajdúságiak, akik távoli lövésekkel veszélyeztettek a találkozó elején. Az 6. percben már védenie kellett Sásdinak, miután Tóth „megkínálta” egy kellemetlen lökettel. A Veszprém még közelebb járt a gólszerzéshez, Fridrich lövése nyomán ugyanis a kapufán csattant a játékszer.

Sásdi újabb védést mutatott be, ezúttal a brazil Thiago kísérletét blokkolta. A túloldalon megint a lécen csattant a játékszer, ezúttal Tatai járt centikre a gólszerzéshez.

A játékrész derekához érve még inkább felpörögtek az események. Előbb Montero iramodott meg egy gyors kontrát követően, majd lőtt a kapu mellé, aztán Sásdi spárgázta ki Tóth kísérletét.

A 12. percben megzörrent a háló: Fridrich és Pál tetszetős összjátékát követően utóbbi talált be közelről (1-0). Meg is duplázhatta volna előnyét a Balaton Bútor, ám Rutai szabadrúgását követően Tatai ismét csak a kapufát találta el.

Öttel a szünet előtt Tóth lépett ki remek ütemben, de csúnyán fölé durrantott. Thiago szép csellel csapta be védőjét, majd közelről tüzelt, de Sásdi bravúrral védett.

A 18. minutumban egyenlített a DEAC. Szentes-Bíró távoli lövését Sásdi még védte, a kipattanót azonban Siska elegánsan a hálóba emelte (1-1).

Nem sokáig örülhettek az egálnak a vendégek, Tatai kapáslövése ugyanis a hazaiakon megpattanva a hálóban landolt (2-1). A játékrész újabb bakonyi kapufával zárult: ezúttal Rutai zörgette meg a lécet.

Egy perc sem telt el a második felvonásból, Kántor életerős lövését máris védeni kellett Sásdinak. A túloldalon Szentes-Bíró tisztázott, továbbra is magas színvonalú, lüktető mérkőzést láthattak az internetes közvetítés nézői.

A folytatásban a Veszprém dominált, amely többet birtokolta a labdát és több veszélyes lehetőséget is teremtett. A 29. percben Boromisza próbálkozott éles szögből, de Krajcsi ezúttal is résen volt. Fordultak a vendégek és fordult a kocka is: Kántor kilenc méterről hatalmas bombát ragasztott a hosszú felsőbe (2-2).

Montero lábában volt az újabb hazai találat, de a spanyol mellé durrantott. Egy támadáson belül Komáromi és Boromisza is eltalálta a kapufát, de a fekete mezesek szabálytalankodtak a hatoson belül. Pál állt a büntetőhöz, s kíméletlenül be is varrta (3-2).

Aki nem látta, talán el sem hiszi, de Tatai újabb két kapufát lőtt. A kihagyott helyzetek pedig nem maradtak büntetlenül: öttel a vége előtt Thiago élesen belőtt labdája Fridrichről a hálóba pattant (3-3).

Úgy tűnt, hogy egyik alakulat sem elégszik meg az egy ponttal, záporoztak a helyzetek mindkét porta előtt, de több gól már nem esett. Fehér Zsolt legénysége tehát döntetlennel kezdte a rájátszást.

Férfi futsal NB I, felsőházi rájátszás, 1. forduló:
Balaton Bútor FC Veszprém–DEAC 3-3 (2-1)
Március 15. utcai sportcsarnok, zárt kapuk mögött. Vezette: Vass (Wittner, Ibriksz)
Veszprém: Sásdi – Tatai, Boromisza, Rutai, Bencsik Á.
Csere: Spandler, Klcsó (kapusok), Cseresznyés, Palvek, Fridrich, Pál, Komáromi, Montero, Bencsik R.
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Debrecen: Krajcsi – Faragó, Szentes-Bíró, Siska, Kántor
Csere: Dobi (kapus), Sánta, Tóth, Thiago, Berecz, Szabó J.
Vezetőedző: Elek Gergő
Gólszerzők: Pál (12., 32.), Tatai (19.), ill. Siska (18.), Kántor (29.), Fridrich (35. – öngól)

Edzői értékelések

Fehér Zsolt: – Úgy vélem, hogy megérdemeltük volna a három pont, hiszen rengeteg energiát mozgósítottunk a győzelemért. Sajnos azonban a ziccer helyzeteinknél nem megfelelően koncentráltunk, illetve lőttünk mintegy tíz kapufát. A debreceniek előtt is le a kalappal, mert jól küzdöttek, de úgy érzem, hogy játékban többet nyújtottunk. Nem történt tragédia, megyünk tovább. Tudtuk, hogy a felsőházban ehhez hasonló mérkőzések várnak ránk. Az idei szezon egyik legmagasabb szintű mérkőzését vívtuk ma.

Elek Gergő: – Kiegyenlített meccset játszottunk. A találkozó összkép elapján megérdemeltük az egy pontot. Az első félidőben abszolút ki-ki meccs zajlott, mindkét oldalon ugyanannyi helyzettel. Tatai extra megoldása kellett a Veszprémnek a vezetéshez. A második félidőben a vendéglátó többet birtokolta a labdát, ami annak is betudható, hogy sérülések miatt kevesebb játékost tudtam forgatni. Csúsztunk, másztunk, remek hozzáállást tanúsítva nagyon fontos pontot szereztünk.

Galéria
Balaton Bútor FC Veszprém – DEAC 3-3
Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 16 16 0 0 72 20 52 48
2. ÚJPEST FC 15 13 0 2 75 30 45 39
3. A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 4 2 86 24 62 31
4. ARAMIS SE 15 7 1 7 48 53 -5 22
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 16 7 1 8 50 57 -7 22
6. DEAC 15 6 4 5 36 34 2 22
7. NYÍRBÁTOR B-KERÉP 15 6 2 7 53 48 5 20
8. PROHUMAN-PTE-PEAC 15 5 1 9 35 53 -18 16
9. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 4 4 7 46 41 5 16
10. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 4 0 11 35 59 -24 12
11. H.O.P.E. FUTSAL-ALPASSPORT 15 3 2 10 32 67 -35 11
12. HALADÁS VSE 15 1 1 13 16 98 -82 4
Utolsó módosítás: 2025. december 3. 21:45
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.