Ha majd túl leszünk a pandémián, érdemes lesz felújítani a Veszprémi Önkormányzat és a Veszprémi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének „Mesél a múlt” című közös pályázatát. Ebben diákok írtak nagyszüleik, idős ismerőseik életútjáról, annak tanulságairól. Több pályamű azzal fejeződött be, hogy most ismertem meg igazán a nagyapámat, nagyanyámat és azt a kort, amiben ők éltek. Hogy ki mit látott igazi értéknek az elődök életében, nagyon eltérő volt. A múltidéző azonban közelebb hozta egymáshoz a generációkat. Az első sikerek után évről évre megismételték a pályázatok kiírását és nem csökkent az érdeklődés. A Vetési Gimnáziumból évente 15-20 diák is jelentkezett, ebben nagy része volt Kocán Béla tanár úrnak, aki nemcsak lelkesítette diákjait, hanem tanácsokkal is bőven ellátta a krónikásokat. Pályáztak a Lovassy Gimnázium diákjai, a Padányi Gimnázium több tanulója és rendszeresen érkezett az előző generációkról szóló írás a Báthoriból is. A szubjektív megközelítés jócskán kiegészíthetné a szociológusok Y, Z vagy más korszakokra bontott elemzéseit.
Csak néhány példa arról, hogy ki mit tartott a legnagyobb értéknek az elődei életében, munkásságában: a lista első helyére a helytállást és az újrakezdés képességét írnám. Háborús emlékek elevenedtek meg a történetekben. Volt, akinek a romos házát kellett két kezével újraépítenie, másnak pedig egyedül felnevelnie négy gyermekét. Volt nagypapa, aki arról mesélt, hogy amikor udvarolt a nagymamának, minden reggel friss süteményt tett az ablakába… Sokszínű történetek, amelyek derűt és tanulságot hoztak az utódok életébe. Röviden szólva, ha vége a járványnak, rendezniük kell a generációknak egymás között a vélt vagy valós ellentéteiket, feszültségeiket. Többet kell tudnunk egymásról, egymás életéről, tapasztalatairól. Ez nagyon hasznos lehet mindkét generáció számára. Érdekes személyes élményem volt például, amikor négy középiskolás fiúval Kositzky tábornok, legendás vadászrepülő házi múzeumában jártunk. A tervezett félórás látogatásból másfél óra lett. Nagy élmény volt számukra a találkozás. A fiúk vacsoránál másról sem beszéltek, hogy olyan emberrel találkoztak, aki a nagy magasságokban, a felhők fölött is tudta, mikor mit kell tennie. Az egyik srác összegezte az élményt: a tábornok úrtól azt is megtudtuk, hogy mi a különbség a bátorság és a vakmerőség között…
Szóval volna mit tanulnunk egymástól. A fiatalok hoznák az új technikát, az idősebbek a bölcsességet, tapasztalatokat. Persze ebben is van már előrelépés, a két veszprémi gimnázium diákjai számítógépes ismereteket tanítottak a nyugdíjasoknak. Annyi módja van a közeledésnek, a feszültségoldásnak, annak, hogy ne legyen ilyen szelektív a szeretet, a figyelem a generációk között, mint most, a járvány idején. Hogy derűsebb legyen a befejezés, elmondom, hogy a gasztronómiai szokások is beilleszthetők a sorba. A minap felhívott az egyik unokám, aki az Erasmus program keretében éppen a Lisszaboni Egyetemen tanul, és azt kérdezte, hogy mivel pácolom a húst a cigánypecsenyéhez, mert a német és olasz lakótársával a hagyományos ételeikkel lepik meg egymást. Természetesen azt is megkérdezte, hogy beoltottak-e már és hogy mi a helyzet otthon. A válasz után arra gondoltam, hogy akár a gasztronómiai hagyományok is közelebb hozhatják egymáshoz a generációkat…
