Shoppingolás és politika. Ízlelgetem az összefüggéseket és magam is meglepődöm, hogy mennyit találok. Nálam például előfordult, hogy éppen egy nyugati cipőboltban döbbentem rá, mennyire nincs rutinunk a választásban… Ez még anno pár évtizede történt: piros szandált akartam venni, de itthon nem találtam. Egyféle volt, az pedig nem tetszett.
Amikor Svájcban jártunk, a férjem megállított egy kirakat előtt, amelyben csak piros szandálok sorakoztak ilyen-olyan fazonban. – Ha itt nem találsz, sehol! – jegyezte meg és kényelembe helyezte magát a bolttal szemben lévő padon. Nem siettem el a válogatást, mégis üres kézzel jöttem ki, sőt, majdnem sírva fakadtam, pedig nem vagyok olyan sírós fajta… A férjem a zsebében kotorászott, mondván, ideadja a cigipénzét is, ha az enyém kevés. De nem erről volt szó, hanem ott szembesültem azzal, mennyire nincs gyakorlatunk és lehetőségünk a választásban és nem csak a cipők piacán.
A rendszerváltás után aztán kinyíltak a csapok… helyesebben nem is a csapok, hanem a tőlünk nyugatra megunt, vagy ott már divatjamúlt ruhaneműk zsákjai. Valóságos kereskedelmi ágazat alakult ki erre, és akik már akkor jártak kincskereső túrákra, még emlékeznek a bálabontások hangulatára.
Voltak legendás helyszínek, például Gyulafirátóton, ahol az egyik családi ház előtt délutánonként annyi autó állt, mintha lakodalom lenne. Jó érzékkel azért tették délutánra a bálabontást, hogy a pedagógusok is időben odaérjenek. Volt ott Gucci táska, Marks and Spencer kabát, hímzett abrosz, sőt bunda, kucsma – hosszú lenne felsorolni, mi minden.
Új ismeretségek, baráti kapcsolatok alakultak ki, annak idején mondogatták is, hogy olyan ez, mint a női kocsma. Na, nem együtt fröccsöztek az asszonyok, hanem egymásnak ajánlgatták a kincseket, mondván, neked biztosan jól áll. Ma is jót derülünk egy-egy sztorin. Előfordult, hogy a „női kocsmai” ismerősömmel, akinek még a nevét sem tudtam, váratlan helyzetben találkoztam. Kulcsfontosságú beosztásban dolgozott, nekem pedig interjút kellett vele készítenem. Hát, mit mondjak?! Tíz percig nevetgéltünk a helyzeten és felidéztük a kölcsönösen egymásnak tett gesztusainkat…
Aztán, ahogy javult a gazdasági helyzet, jöttek az új, eredeti márkák és termékek. A használtruha kereskedések is stílust váltottak, ma szépen berendezett üzletekben, fogason lógnak a szoknyák, blúzok. Van még néhány kivétel, amit egy-egy kivételes kereskedő és kapcsolatteremtő vénával megáldott asszony irányít. Eseteikben működik a szájról szájra hagyomány, például: hallottad, hogy az Ildihez gyönyörű új kendők érkeztek?
Telítődött a piac, és a háztatások zöme is. Néha még a szemetes konténerekből is jó állapotú kabátok, nadrágok lógnak ki. Kellett a hely az újabbaknak. A környezetvédők már többször meghúzták a vészharangot, hogy eláraszt bennünket a felesleges lom, értékeket dobunk ki, pocsékolunk, szennyezzük a földet. Ennek nem lesz jó vége. Aztán a háború a szomszédunkban is nagyot lök az árakon.
Spórolni kell, mondják a politikusok és érezzük ezt a háztartásunkban is. Felértékelődik, amink van és örülünk, ha leértékelve vehetjük, ami hiányzik. Persze azért nem mindig a politikusoknak van igazuk. Egy német EU-s tisztségviselő, aki a spórolásra buzdít, úgy gondolja, hogy nem kell mindjárt mosni a ruhát, olykor elég csak szellőztetni. Nos, a használt ruhák esetében célszerű a mosás után szellőztetni…
