Veszprémet a XIX. század első felében békés fejlődés jellemezte. Elsősorban a természeti adottságokat, főleg a Séd bő vízét kihasználva a malomipar meredeken ívelt felfelé, miközben a kézművesek is nagy számban képviseltették magukat a város társadalmában. A század közepére, azaz a forradalom kitörésének idejére már 14 ezer főt számlált Veszprém, ez egyébként a hatszorosa a 150 évvel azelőtti demográfiai adatoknak.
A módosabb társadalmi réteg megjelenésével a kultúra is nagyobb teret nyert a mindennapokban, rendszeressé váltak a zenés és színielőadások. Ebben, a nagyvilág felé nyitott szellemben érkezett el az ország és benne Veszprém az 1848-as forradalom kitöréséhez.
A XIX. századi Veszprém illusztrációja
A szabadságharc eseményeibe Veszprémből a 696 főt számláló 6. honvédzászlóalj kapcsolódott be, valamint a több, mint 4000 főt számláló megyei nemzetőrségben is képviseltette magát a város.
Igaz, a város területén belül harcok nem dúltak, Veszprém így is többször „gazdát cserélt” a szabadságharc alatt.
Erre az időre Francsics Károly, egykori veszprémi borbélymester így emlékezik:
1848. március 24-én kötelességem végezte után, úgy alkonyat felé sétálni indulék. Midőn a (mai megyeháza helyén álló) cs. kir. Sóház eleibe értem, csodálkozásomra láttam, hogy annak faláról a császári címer, a kétfejű sas elröpült és helyébe Magyarország címere függesztetett. A ház előtt hosszat nyúló karfák pedig éppen akkor nemzeti színre festettek…
A naplójában a kor társadalmi életét és a történelmi eseményeket is tökéletesen megörökítő Francsics az 1848. május 1-jén tartott megyei gyűlésen is részt vett, amiről így ír:
Délelőtti 9 óra volt kitűzve a gyűlés kezdetének, mely a püspökkerten kívül álló főispáni lakás és laktanya előtt lévő kis téren volt tartandó. Hová is a kitűzött órára nem kis néptömeg sereglett össze. Mivel a főispáni lak erkélyéről nagyon sokáig beszéltek, a déli harangszókor a tömeg hazament ebédelni. Majd ebéd után 1 órára a tömeg visszatért az épület elé, ahol – megszakítás nélkül – még mindig folyt a pozsonyi országgyűlésen elhangzottak felolvasása! A végtelenségbe nyúló felolvasást hamarosan félbeszakította az a hír, hogy a Csapószeren – a Vártól északra – lázadás és nagy verekedés tört ki. Mindenki szaladt a Piac (mai Óváros tér) és a Hosszu (ma Jókai) utca felé. Kis laktanyánkba szállásolt lovas katonaság is hasonlóan lóra kapva, erős trappba vágtatott keresztül piacunkon, s le a Hosszu utcába.
Egyenruhaviselet az 1848/49-es szabadságharcból
Francsics Károly irataiból kiderül, hogy egy egyszerű borbélymester is aktívan követte a forradalmi eseményeket. Jelen volt az összes fontosabb gyűlésen, ott volt, amikor hadba vonult a megyei nemzetőrség a Drávához a lázongó horvátok megfélemlítésére.
…odébb, az úgynevezett Komakút felé is egyik szekér a másikat érte. Midőn a Nap című vendégfogadó (a mai Színészház) melletti kapaszkodón (ma Csermák lépcső) fel a vámosi utra értem, bámulást gerjesztő két hosszu szekérsor nyuladt előttem kifelé egész a külső keresztig…
Az egyik legrészletesebben leírt esemény az volt, amikor 1848. szeptember 20-án átvonult Veszprémen a Tapolca felől érkező Drávai hadtest. Ez a sereg pár nappal később részt vett a pákozdi csatában, ahol visszaverték a horvátok támadását.
Az idő gyönyörű volt. Délután két órakor tódult ki a nép, s közte én is a vámosi országutra. A szélső házon kívül, amint szivarra gyújték, hallatszott kívülről a nagy dobszó és még távolabbról harsogó zene. Visszafordultam, s a komakúti kis téren egy kis alkalmas magas összehányt dombocskára álltam, melyről többed magammal vártam a mindig közelebb-közelebb érkező zenét. Alig álltam jó kilátásu helyemen, kívülről a kanyarodó országuton egyszerre előbukkant nádorunk, gyönyörű pej paripán lovagolva, mellette egyik felől Móga (János), másik felől Teleki (Ádám) tábornokok lovaglának, s utánok a hozzájuk tartozó kíséret. Midőn az említett kis térre értek, megálltak kissé oldalvást, ugy, hogy a jőendő katonaságnak előttük kelle elvonulni. Pár perc mulva jöttek néhány huszárok, vagy kétszáz lépésnyi távolságra ismét néhányan, melyeket aztán egy egész csapat követe. Ezek után jött a zene, mely után császári gyalogkatonaság halada előre. A zene a kis téren félrevonulva állt mindaddig, míg az egész következő vonal behuzódott a városba, folyvást játszva a marsot.
A gyalogság után ismét huszárok jöttek, s ezek után egy nagy sereg gyalog önkéntesek, kiket ismét egy csapat huszárok követének, utánok császári gyalogság, s ezek után hat ágyuk és hat lőporos szekerek jöttek, melyeket egy nagy csapat huszárok kísérének, kiket nyomban követe egy nagy sereg önkéntes, s ezek után a fehérvári őrsereg jött, egyenlő pörge kalap fejükön, utánuk ismét császári gyalogkatonaság, ki után ismét hat ágyuk és hat lőporos szekerek dörömböztek, ezeket is egy nagy csapat huszárok kísérének, kik után utoljára jöttek a sok mindenféle tábori szekerek. Miutána ezen leirt hadtest bevonult a városba, nádorunk és kíséretével utána lovagolt, hanem ugyancsak csendesen léptethete a kísérő roppant néptömeg közt. Mennyisége az egésznek hatezerre mondatott. Töprenkedtünk, aggódtunk, hogy hogyan és hol fér el köztünk a tömérdek sok ember. Szeptember 21-én délelőtti 10 órára mintha ki lett volna söpörve városunk, úgy kitisztult belőle a katonaság…
A pákozdi csata, amelyben a Veszprémen átvonuló hadtest is részt vett (J. Rauh litográfiája)
Az ezt követő időszakban a császári hadsereg 1849 januárjában ugyan megszállta a várost, a Sóház karfáit visszafestették a császár sárga-fekete színekre, de ekkor csak pár hónapig tudták tartani, hiszen nyár elejére ismét a magyaroké volt Veszprém. Sok idő nem telt azonban és ismét osztrák katonák állomásoztak a Királynék városában.
Ennek ellenére 1849. július 16-án sikerült megtartani az első szabad választásokat, amelyen 94 képviselőt választottak meg, valamint Halász Györgyöt a város első polgármesterének.
A viszontagságos időben azonban nem sokáig irányíthatták a várost, hiszen a forradalom leverésével a császári adminisztráció rövid időn belül felszámolta a testületet.
A szabadságharc után némileg megtorpant Veszprém fejlődése. Az akkoriban épített vasútvonalak sokáig elkerülték a várost, ami a többi dunántúli településhez képest lemaradást jelentett. A század végére alig nőtt valamit Veszprém lakosságának a száma az 1848-as adatokhoz képest.
Változást a századforduló évei hoztak Veszprémnek, amikor Szeglethy György és Komjáthy László polgármestersége idején ismét jelentős fejlődésnek indult a város, de ez már egy másik kor volt, más kihívásokkal.
Ahogy több helytörténeti cikkünk, úgy ez sem készülhetett volna el a Veszprémi Szemle szerkesztőinek munkája nélkül. A cikk megírásában nagy segítséget nyújtott Veress D. Csaba „A veszprémi Komakút és a Szent Miklós-szegi Kálváriadomb története” című írása, ami a Szemle 12. számában jelent meg 2007-ben.
