Nem voltam soha, így most sem vagyok a tehetségkutató műsorok rabja, nézője sem, egyáltalán, amiben ott ül a zsűri, amelyik minden esetben hangsúlyozottan nehéz helyzetben van, nos, azokat a műsorokat kerülöm. Nem nézek pontozó bírók döntésein alapuló sportközvetítéseket sem, azon egyszerű oknál fogva, mert még soha nem találkozott az én szimpátiám, ízlésem, kedves sportolóm teljesítménye a vélhetően nagy tudású, kiváló szakemberekből nagy műgonddal kiválogatott igen tisztelt zsűri megítélésével.
Emlékeket felidézve, például ott volt a műkorcsolya, aminek Világ-és Európa-bajnokságait szájtátva néztünk - utólag rájőve nem másért, mint az akkori televíziózás abszolút ingerszegény, silány "választéka" miatt-, ahol pontosan le lehetett mérni az adott nemzetközi helyzet "fokozódását", történetesen szovjet versenyző hazai pontozótól soha nem kapott hatosnál kevesebb pontot, keleti blokkból induló 5,6-nál, persze, ez függött attól is, hogy az adott ország abban az időben hogyan parírozott, és ez működött fordítva is, igaz, sokkal árnyaltabban, kifinomultabban: nyugat-német pontozó kelet-német versenyző esetében "dreikomazeksz"-nél nemigen emelt magasabb tárcsát. Vagy ott van - volt?- az Eurovíziós Dalfesztivál! Itt már a látszat sem számított, igaz, a telefonos szavazásokat is figyelembe vették, de mégiscsak szimpátia alapján döntött a szakmai zsűri, és a szimpátia nem feltétlenül a produkciónak szólt.
Nos, ha a tv-ben nem is néztem a döntőig egyetlen adást sem, de meghallgattam a dalodat, követtem a közösségi hálón a megosztásokat, elolvastam a veled készített interjúkat. Sokszor dühített egy önjelölt kortesed, aki naponta ötször-hatszor osztotta meg ugyanazt, ami aztán ellenkező hatást váltott ki mindenkiból, mert a végefelé már egyetlen lájk nélkül lógtak a semmiben, demonstrálandó az antireklám fogalmát. Jót akart, csak rosszul mérte fel...
Bekapcsoltam a TV-t a döntőre. Ez a fentieket figyelembe véve még egy okkal nagyobb eltökéltség volt, mert amióta kaptam egy "okosítót", azóta kizárólag csak netről átküldött filmeket nézek rajta, hangulatomnak, ráérő időmnek alávetve, napi egy híradót és, khm... néha egy-egy Columbot kivéve, de hát tudom, hogy a koszos ballon zsebéből chillis babot majszoló hadnagynak te sem tudsz ellenállni, Zsolti, és tele előítélettel nézni kezdtem A Dal 2021 döntőjét.
Ami elsőre lejött, az az volt, hogy sokkal bensőségesebb, emberibb, mint a kereskedelmi csatornák celeb-orientált hasonló műsorai, tűzijátékkal megspékelt majomkodása: itt emberek vezették, a zsűriben emberek ültek, érző emberek, az egyik még a gyermekeit sem felejtette el köszönteni. Visszafogott díszlet, visszafogott modor. Az első szám mindjárt el is talált, swinges, Django Reinhardtos, trendiség-kerülő mivoltában, aztán a többi, a miskolci srác, a hitgyülis fiú, és jöttél te. A felvezető kisfilm jópofasága, veszprémisége, benne Arnold, hűtlen mesterem, aki felismerte bennem a leendő hegedűvirtuózt, megtanított kisterpeszben állni, helyesen tartani a vonót, aztán, mielőtt színpadképes lettem volna, simán lelépett, árván hagyva hangszeremmel.
Régebbi életünkben, mikor még napi kapcsolatban voltunk egymással, sokszor beszélgettünk az irigységről, gyakran kihozott a sodrodból, ha ilyennel találkoztál, vagy tudomásodra jutott, ahogy engem is, ebből aztán tudhattuk egymásról, hogy bizony, nekünk sem kell némi irigységért a piacra mennünk, és mikor ne mondhatnám ki, ha nem egy nyilvánosságnak szánt, de mégis csak neked írott baráti levélben, hogy bizony, most nagyon is irigy voltam rád? De megszólalt a dalod...
Érdekes mód Nagy Feró is felül tudott önmagán emelkedni, tudott önmutogatás helyett normális véleményt alkotni, miszerint minden elismerése a tiéd, azé az emberé, aki élete delén kiáll megmérettetni magát, őszinte énjét adja, és egy kis csodát alkotott. Simán bekerültél másodikként a négy "kiválasztott" közé, és onnantól már a közönség döntött.
Egyik régebbi reggelen Orbán Gyuri lépett hozzám, mondta, írt neked, gratulált. Igen, de figyeld meg, Gyuri, annyira jó ez a szám, hogy egyszerűen nem nyerhet! Ez az, csapott a homlokára, valami ilyesmit akart ő is írni neked, de nem merte leírni. Aztán nem a Befúj nyert. Olvastam valahol, hogy a győztes csapat nagyobb figyelmet kapott, gyakrabban játszották a számukat, és ez döntött. Hogy így volt-e, nem tudom, de azt tudom, hogy hogyan működik a sztárcsinálás. Nem feltétlenül a tehetség a meghatározó.
Reggel, cipőhúzás közben áramlani kezdett bennem a Befúj nagyívű dallama. Kilépve az utcára leváltotta a szentségelés, hogy most keresgélhetem a kocsimat ebben a szakadó esőben, annyira bedugultak a parkolóhelyek. Amikor dorombolni kezdett a motor- vagy inkább krehácsolt, mint coviddal fertőzött láncdohányos tüdeje?-, megint a dallam... Kedvenc bevásárlóhelyünkön, a Kis Mocskosban, tudod, megint csak, miközben válogattam a narancsokat.
Mert ezt a versenyt, ahogy Belányi Ági írta reggel a közösségi hálón, akárhogy is volt, te nyerted, Süle Zsolt!
