Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Bravúrral mentett pontot a több sebből vérző VKKFT

2021. március 17. 19:47
A mindössze tizenegy játékost nevező Veszprémi KKFT hatgólos hátrányát ledolgozva 25-25-ös döntetlent játszott a Cegléd otthonában szerdán a kézilabda NB I hatodik fordulójából elhalasztott mérkőzésen.

Pozitív koronavírustesztek és sérülések következtében a közelmúltban két bajnoki mérkőzését is kénytelen volt elhalasztani a kézilabda élvonalban újoncnak számító Veszprémi KKFT. Viszont, hogy a bajnokságot időben befejezhessék a bakonyiak, szerdán tizenegy játékossal is kiálltak az utolsó előtti helyen álló Cegléd vendégeként.

A hatodik fordulóból halasztott mérkőzés komoly fontossággal bírt, hiszen mindkét oldalon a bennmaradásért harcolnak a felek. A veszprémiek vezetőedzője, Tombor Csaba viszont nem számíthatott a műtét után lábadozó kapusára, Borbély Ádámra, míg a védelemből Füleki és Szeitl, támadórészről pedig Tóth Márton hiányzott.

Vendégoldalon a Balatonfüredtől visszahívott fiatal portás, Ágoston Áron kezdett. Az első találat Szepesi nevéhez fűződik, a hazaiaknak kicsivel több mint negyven másodperc kellett a gólszerzéshez. Fürgén válaszoltak viszont a veszprémiek: fej-fej melletti játék következett (7. perc: 4-3). Nagyon akartak a hazaiak, a játékuk minősége is ezt tükrözte.

Nagy Károly csapata az ezt követő hét percben négygólos előnyt harcolt ki magának (14. perc: 9-5). Észleltek viszont a veszprémiek, akik Tóth, Vajda és Éles révén sikerrel faragtak hátrányukból (20. perc: 10-8). A vendégek fellángolása sajnos azonban alább hagyott: a huszonhetedikben már hat volt közte (14-8). A szünetig pedig nem sikerült lefaragnia hátrányából a KKFT-nek (félidei állás: 16-10).

Hatgólos volt a Veszprémi KKFT hátránya, mégis sikerült pontot menteni a bakonyiaknak (archív fénykép)Hatgólos volt a Veszprémi KKFT hátránya, mégis sikerült pontot menteni a bakonyiaknak (archív fénykép)

A pihenőt követően pazar kezdést produkált a vendég veszprémi csapat: Éles, majd Kristóf talált be (33. perc: 16-12). Észlelt a Cegléd, Zakics és Spekhardt révén őrizte előnyét a házigazda. A 38. percig továbbra is négy gól volt a hátránya a veszprémieknek, ezt követően azonban hazai oldalról a játékvezetők több játékost is leültettek két percre.

Az Ágostont váltó Miklós a veszprémi kapu előtt védéseket is bemutatott, emberelőnyös helyzeteit pedig mesésen használta ki a VKKFT (45. perc: 19-18). Fazekas Révén egyenlíthetett is volna a Veszprém, de a fiatal tehetség hibázott. Öt perccel később Éles Benedeket viszont nem lehetett megállítani: a több sebből vérző KKFT kiegyenlített (21-21)!

Izgalmasnak ígérkezett a hajrá, egygólos hazai vezetésnél Vajda Hubát küldték le két percre a játékvezetők. Újabb ceglédi gól esett, Tombor Csaba időkéréshez is folyamodott (53. perc: 24-22). A KKFT talpra is állt, 24-24-es állásnál Miklós hárított. A vezetést is megszerezhették volna a veszprémiek, de Fazekas próbálkozását Kránitz védte. Az utolsó percben még mindkét oldalon egy-egy találat esett, ami azt jelentette, hogy a KKFT bravúros pontmentést produkált (végeredmény: 25-25)

Férfi kézilabda NB I, a 6. fordulóból halasztott mérkőzésen:
Ceglédi KKSE–Veszprémi KKFT 25-25 (16-10)
Abony, Varga István Sportcsarnok, zárt kapuk. Vezette: Medve, Südi
Cegléd: Tamási – Pásztor Á., Mazák 1, Spekhardt 1, Németh B. 4, Juhász 4, Szepesi 6 (2)
Csere: Kránitz (kapus), Kiss R. 1, Zakics 2, Gyene 2, Kállai 3, Vranac 1, Teleki
Vezetőedző: Nagy Károly
Veszprém: Ágoston – Tóth P. 2, Kristóf 2, Éles 8 (2), Vajda 4, Fazekas 5, Hári 1.
Csere: Miklós (kapus), Somogyi, Szemtán 1, Seregi 2 (2), Bugyáki
Vezetőedző: Tombor Csaba
Hétméteresek: 2/2, ill. 5/4
Kiállítások: 16, ill. 4 perc

Simon Dániel
Kovács Bálint
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. Veszprém Handball Academy U21 11 10 1 0 375 284 91 21
2. Dabas KC 11 8 2 1 383 324 59 18
3. Vecsési KKFT 11 8 2 1 321 275 46 18
4. Eger 11 7 3 1 309 267 42 17
5. DEAC 11 7 1 3 327 273 54 15
6. Békési FKC 11 7 1 3 335 318 17 15
7. Százhalombattai KE 11 7 1 3 319 308 11 15
8. OTP Bank - Pick Szeged U21 11 4 2 5 329 325 4 10
9. Ceglédi KK 11 5 0 6 327 333 -6 10
10. PLER-Budapest U21 11 3 2 6 329 343 -14 8
11. Ferencvárosi TC U21 11 4 0 7 328 343 -15 8
12. Csépe Salgótarjáni SKC 11 2 2 7 303 330 -27 6
13. Mezőkövesdi KC 11 3 0 8 302 337 -35 6
14. PTE PEAC 11 2 2 7 300 352 -52 6
15. Veszprémi Kézilabda KFT 11 1 0 10 286 386 -100 2
16. DVTK 11 0 1 10 295 370 -75 1
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:48
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
DVTK
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. szeptember 6. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Miskolc
Eredmény
29-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Eger
Időpont
2025. szeptember 13. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
19-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Dabas KC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. szeptember 20. 18:00
Helyszín
OBO Aréna, Dabas
Eredmény
40-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Vecsési KKFT
Időpont
2025. szeptember 27. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
25-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpont, Debrecen
Eredmény
33-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2025. október 12. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
20-42
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Ferencvárosi TC U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. október 19. 15:30
Helyszín
Elek Gyula Aréna, Budapest
Eredmény
38-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged U21
Időpont
2025. október 25. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Százhalombattai KE
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Városi Szabadidő Központ, Százhalombatta
Eredmény
37-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
PLER-Budapest U21
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
23-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Ceglédi KK
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Gál József Sportcsarnok, Cegléd
Eredmény
36-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
PTE PEAC
Időpont
2025. november 29. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
20-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Békési FKC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
holnap 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Békés
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Csépe Salgótarjáni SKC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. január 24. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Salgótarján
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Mezőkövesdi KC
Időpont
2026. január 31. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
DVTK
Időpont
2026. február 7. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Eger
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok, Eger
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Dabas KC
Időpont
2026. február 21. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Vecsési KKFT
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. február 27. 18:30
Helyszín
Halmy József Kézilabdacsarnok, Vecsés
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
DEAC
Időpont
2026. március 7. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. március 13. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Ferencvárosi TC U21
Időpont
2026. március 28. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. április 5. 16:00
Helyszín
Pick Akadémiai Csarnok, Szeged
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Százhalombattai KE
Időpont
2026. április 11. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. április 17. 18:00
Helyszín
Bud Aréna, Budapest
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Ceglédi KK
Időpont
2026. április 25. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
PTE PEAC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. május 3. 12:00
Helyszín
Lauber Dezső Városi Sportcsarnok, Pécs
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Békési FKC
Időpont
2026. május 9. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Csépe Salgótarjáni SKC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Mezőkövesdi KC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. május 30. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Mezőkövesd
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.