Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Most sem volt kérdés: kettős győzelemmel BL-negyeddöntős a Veszprém

2021. április 8. 20:13
A Telekom Veszprém hazai pályán is kiütötte az északmacedón Vardar Szkopjét, így kettős győzelemmel, 80-57-es összesítéssel jutott a legjobb nyolc közé a Bajnokok Ligájában. A negyeddöntőben a francia Nantes vár a bakonyiakra.

Több mint megnyugtató, tizennégy gólos előnnyel várta a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének csütörtök esti hazai visszavágóját a veszprémi kézilabdacsapat, amely az egy héttel ezelőtti első találkozón valósággal lemosta a pályáról a 2017-es és 2019-es BL-győztes Vardar Szkopjét (27-41).

A tetemes fór birtokában David Davis három meghatározó játékosát, a csapatkapitány Lékai Mátét, illetve Gasper Margucot és Nikolaj Markussent is pihentethette a vasárnap kezdődő Magyar Kupa négyes döntő előtt. Első BL-mérkőzését játszhatta ugyanakkor az utánpótláscsapat tehetséges irányítója, Lukács Péter.

Disiinger labdaeladásából indulva Jahja Omar szerezte az összecsapás első gólját. Sztoilov és Dissinger jóvoltából – a párharc során előszőr – vezetést szerzett a Vardar, de Borozan, Omar és Siskarjov góljaival villámgyorsan fordított a Telekom (4. perc: 4-2).

Túlzott keménységről egyik fél védekezése esetén sem beszélhettünk, sűrűn potyogtak a gólok mindkét oldalon. Egyenlített a nyitott védekezésre váltó Vardar, amely a 8. percig tudta tartani a lépést vendéglátójával (6-6).

Risztovszki kétszer is hárított, de Borozan löketével szemben már tehetetlennek bizonyult, ahogyan Siskarjov és Omar is betalált. A Szkopje ismét felzárkózott, a játékrész derekánál a lengyel cserebeállós, Walczak 10-9-re alakította az állást.

David Davis a teljes kezdőcsapatát lecserélte a belső posztokon: egyszerre érkezett a pályára Moraes, Ligetvári, Tönnesen és Nenadics. A szerb játékmester nagyszerű teljesítménnyel szállt be, hetest harcolt, amit értékesített is, majd Nilssont hozta kihagyhatatlan helyzetbe.

Az Alusevszki-csapat védekezése ezúttal sem szuperált. Sevaljevic találatára újabb 3-0-s sorozattal válaszolt a Veszprém, melynek kapujában Cupara több védést is bemutatott (22. perc: 15-10).

Az odavágón egyedüliként dicsérhető szkopjei, Cupic ezúttal is megtette a magát, vezetésével visszajött mínusz háromra a Vardar (16-13). A szünet előtt hét a hat elleni játékkal is próbálkoztak a vendégek, akik továbbra is rengeteget hibáztak, így megint ötre nőtt a különbség (20-15).

Tönnesen duplájával indult a második felvonás, a csereként beállt Corrales pedig rögtön egy hárítással tette le névjegyét. Sztoilov aztán felavatta a spanyol klasszist, de Nilsson és Siskarjov könnyű találata után másodszor is időt kellett kérnie Alusevszki mesternek (34. perc: 24-16).

A magyar rekordbajnok tetszés szerint lőtte góljait, riválisa továbbra is csekély ellenállást tanúsított. Az edzőmeccs hangulatot idéző nyolcaddöntő háromnegyedénél már tíz volt közte (30-20), amikor a harmadik idejét is kikérte a fehér mezesek trénere.

Az intelmek ezúttal megtették a hatásukat, hiszen Gyibirov vezényletével mínusz hatra zárkóztak az övéi (47. perc: 31-25).

Szoros mérkőzésről persze szó sem lehetett, a mieink megint hármat lőttek zsinórban. Mahé alulról eleresztett lökete minden bizonnyal a forduló legszebb találatai közé is bekerül. Az utolsó negyedórára Maqueda is beszállt, az 52. minutumban éppen a spanyol jobbátlövő állította vissza a tízgólos differenciát (36-26).

A hajrában már a hazaiaknál is lanyhult a koncentráció, így újra közelebb lopódzott a Vardar. Ami azonban ennél sokkal fontosabb: az utolsó öt percben a tizennyolc esztendős Lukács is pályára léphetett, aki egy szép gólpasszt is kiosztott Strleknek. A 39-30-as végeredmény éppen így alakult ki.

A Telekom tehát kettős győzelemmel, 80-57-es összesítéssel jutott a negyeddöntőbe.

A Davis-csapatra a következő körben a francia ezüstérmes Nantes gárdája vár, amely kisebb meglepetésre a lengyel bajnok Kielcét ejtette ki.  A negyeddöntő első találkozóit május 12-én és 13-án, a visszavágókat pedig egy héttel később rendezik. A párharcok győztesei bejutnak a június 12-13-ai kölni négyes döntőbe.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó:
Telekom Veszprém–HC Vardar 1961 39-30 (20-15)
Veszprém Aréna, zárt kapuk mögött. Vezette: Marin, Garcia Serradilla (spanyolok)
Veszprém: Cupara – Siskarjov 6, J. Omar 3, Blagotinsek, Borozan 2, Nilsson 6, Manaszkov 2
Csere: Corrales (kapus), Mahé 2, Moraes 3, Ligetvári, Nenadics 3 (1), Tönnesen 4, Strlek 5, Maqueda 3, Lukács
Vezetőedző: David Davis
Vardar: Risztovszki – Georgievszki 3, Cupic 4 (2), Sztoilov 5, Gadza 2, Dissinger 1, Gyibirov 5 (1)
Csere: Kizics (kapus), Kalaras, Walczak 2, Vekic 2, Sevaljevic 4, Dimitrioszki, Jotic 1, Jagurinovszki 1
Vezetőedző: Stevce Alusevszki
Kiállítások: 2, ill. 8 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 3/3
Továbbjutott: a Veszprém kettős győzelemmel, 80-57-es összesítéssel

A negyeddöntő párosítása

Nantes–Telekom Veszprém
THW Kiel–PSG Handball
Aalborg Handbold–Flensburg
Meskov Breszt–Barca

Így érezte magát a tizennyolc éves BL-debütáns

David Davis: – Tökéletesen elégedett vagyok a párharc során nyújtott játékunkkal. A csapatom a tetemes előnye ellenére megőrizte a motivációját, s ezúttal is remekelt. Nagyon örülök Lukács Péter debütálásának, s annak is, hogy Ligetvári több időt tölthetett a pályán a támadásban. Minden csapat megérdemelten jut a negyeddöntőbe. Biztos vagyok benne, hogy nehéz dolgunk lesz a Nantes ellen, de mindent elkövetünk a továbbjutásért.

Lukács Péter: – Minden fiatal játékos arról álmodik álma, hogy egyszer pályára léphessen a BL-ben. Amikor megtudtam Gulyás Pétertől, hogy keretbe kerülök, szóhoz sem jutottam, azonnal üzentem a szüleimnek. A társaim azt tanácsolták, hogy élvezzem ki minden pillanatát a meccsnek. Hatalmas szó, hogy tizennyolc évesen pályára léphettem a sorozatban, nagyon boldog vagyok.

Galéria
Telekom Veszprém – HC Vardar 1961 39-30
Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. OTP Bank-PICK Szeged 12 9 1 2 419 332 87 19
2. ONE Veszprém HC 9 9 0 0 364 258 106 18
3. MOL Tatabánya KC 9 9 0 0 302 252 50 18
4. FTC-Green Collect 10 5 1 4 334 331 3 11
5. ETO University HT 10 5 0 5 305 297 8 10
6. Csurgói KK 11 3 2 6 315 322 -7 8
7. NEKA 11 3 2 6 297 324 -27 8
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 10 4 0 6 280 307 -27 8
9. Budai Farkasok-Rév 9 2 4 3 243 273 -30 8
10. PLER-Budapest 10 3 2 5 280 313 -33 8
11. Balatonfüredi KSE 9 3 1 5 243 263 -20 7
12. Szigetszentmiklósi KSK 11 3 1 7 298 334 -36 7
13. Carbonex-Komló 10 2 1 7 271 306 -35 5
14. CYEB-Budakalász 9 2 1 6 266 305 -39 5
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:46
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. Füchse Berlin 8 8 0 0 281 249 32 16
2. Aalborg Håndbold 8 6 1 1 258 229 29 13
3. One Veszprém HC 8 5 0 3 271 245 26 10
4. HBC Nantes 8 4 0 4 262 234 28 8
5. Sporting Clube de Portugal 8 4 0 4 265 274 -9 8
6. Industria Kielce 8 2 1 5 254 265 -11 5
7. Dinamo Bucuresti 8 1 0 7 225 251 -26 2
8. Kolstad Håndball 8 1 0 7 228 297 -69 2
Utolsó módosítás: 2025. november 26. 9:53
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2025. június 8. 17:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
Besiktas
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 13. 21:00
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Al Ahly
Időpont
2025. augusztus 15. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/2026
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
VfL Gummersbach
Időpont
2025. augusztus 16. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
27-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Orlen Wisla Plock
Időpont
2025. augusztus 23. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
FH Hafnarfjörður
Vendég
One veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Hafnarfjörður Arena (Izland)
Eredmény
22-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 6. 17:00
Helyszín
Sportcsarnok Budakalász
Eredmény
32-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 10. 18:45
Helyszín
Sparekassen Danmark Aréna (Aalborg, Dánia)
Eredmény
32-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 13. 18:15
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
30-42
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HBC Nantes
Időpont
2025. szeptember 18. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
30-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2025. szeptember 20. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 24. 18:45
Helyszín
Dinamo Hall (Bukarest, Románia)
Eredmény
27-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
Sydney Uni
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 27. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
15-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
al-Ahli
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 28. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
31-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2025. szeptember 30. 16:15
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
23-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FC Barcelona
Időpont
2025. október 2. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Budai Farkasok-Rév
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 5. 18:00
Helyszín
Budaörs, Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand
Eredmény
26-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Industria Kielce
Időpont
2025. október 9. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2025. október 11. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Sporting CP
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 16. 20:45
Helyszín
Pavilhao Joao Rocha Arena (Lisszabon, Portugália)
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. október 23. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2025. október 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 8. 16:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Kolstad Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 12. 18:45
Helyszín
Trondheim Spektrum (Trondheim, Norvégia)
Eredmény
29-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
NEKA
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
38-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Kolstad Handball
Időpont
2025. november 19. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 22. 17:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
27-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 27. 20:45
Helyszín
Max-Schmeling-Halle (Berlin, Németország)
Eredmény
38-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
24-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
tegnap 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University HT
Időpont
2025. december 7. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. december 9. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2026. február 6. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
HE-DO B BRAUN Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 9. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
Industria Kielce
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 19. 18:45
Helyszín
Kielce, Hala Legionow
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 22. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2026. február 25. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2026. február 28. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
HCB Nantes
Vendég
One Vszprém HC
Időpont
2026. március 5. 20:45
Helyszín
Nantes, H Arena
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 8. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2026. március 12. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2025/26
Hazai
Mol Tatabánya KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 14. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 28. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 4. 18:00
Helyszín
Szabadidőközpont Balatonfüred
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2026. április 12. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2026. április 24. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
ETO University HT
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 10. 18:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.