Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Irány a kupadöntő!

2021. május 22. 14:50
A Balaton Bútor FC Veszprém hátrányból felállva 4-1-re legyőzte a Nyírgyulajt a futsal Magyar Kupa szombati, budaörsi fináléjában. Fehér Zsolt legénysége így vasárnap (19.30) az aranyéremért küzdhet a bajnoki címvédő Berettyóújfalu ellen.

Az NB I felsőházában kiharcolt harmadik helyezése után a Magyar Kupa négyes döntőjében várt újabb embert próbáló feladat a Balaton Bútor FC Veszprém legénységére. A bakonyiak – akik 2012., 2014., 2015., 2019. és 2020. után – immáron hatodszor jutottak el a legjobb négy közé a sorozatban, azért szálltak harcba, hogy túlszárnyalják eddigi legjobb eredményüket, a 2015-ben és 2019-ben szerzett ezüstérmet.

A szombati, budaörsi elődöntőben ehhez azt a Nyírgyulajt kellett két vállra fektetni, amely bár idén csak az élvonal alsóházában szerepelt, a kupasorozat előző körében hatalmas bravúrral búcsúztatta a címvédő Haladást.

A kezdő sípszót megelőzően a résztvevők egyperces gyászszünettel emlékeztek a 65 éves korában elhunyt világhírű játékvezetőre, Puhl Sándorra.

A két-két brazil és ukrán légióssal a kezdőjében felálló Nyírgyulaj rukkolt elő kezdeményezőbb játékkal. A 3. percben Vlasovics, aztán Orosz lőhetett kapura, de Spandler mindkétszer védett. Nem sokkal később Matheus iramodott meg, Spandler ismét résen volt.

A játékrész második felébe lépve láthattuk az első igazán nagy veszprémi lehetőséget. Tatai és Rutai remek összjátékát követően a csapatkapitány elvitte a labdát Opre mellett, majd kisodródva az oldalhálót találta el.

A Veszprém ott lesz a kupadöntőben (archív fotó)A Veszprém ott lesz a kupadöntőben (archív fotó)

A mieinknél Pál és Rutai is megszerezhette volna a vezetést, ám mindketten célt tévesztettek. A túloldalon pedig Lapa és Matheus löketét is bravúrral hatástalanította Spandler.

A 16. percben aztán már a remeklő kapus sem segíthetett az övéin. Ekkor Matheus szerelte Monterót, aki Lapával az oldalán kettő az egyben vezethette a játékszert a veszprémi kapura. A brazil végül az ukránhoz passzolt, aki védhetetlenül lőtt a hálóba (0-1).

A végjátékban meglehetősen paprikássá vált a hangulat. A 19. minutum elején Nagy Bence könyökölte le Komáromit, amiért azonnali piros lapot kapott. Bár a Balaton Bútor két percig emberelőnyben futsalozhatott, mégis Luigi került helyzetbe, de Spandler ezt a bombát is kiütötte.

Fél perccel a szünet előtt aztán Pál tüzelt tizenkét méterről középről, a labda pedig Opre lábai között a hálóba jutott. A slusszpoén pedig a félidő végére maradt. Öt másodperccel a lefújás előtt – közvetlenül Fehér Zsolt időkérését követően – ugyanis Komáromi végezhetett sarokrúgást, a berobbanó Pál pedig megszerezte a vezetést az övéinek (2-1).

A második felvonás elején megduplázta előnyét a Fehér-csapat: Montero forgatta be Matheust a bal oldalon, az oldalvonal mellett, a váratlan lövése pedig becsapta Oprét (3-1).

A nyírségiek meddő harcot folytattak a szépítésért, ellenfelük ugyanis szervezetten védekezett. Az összecsapás háromnegyedéhez érve öt a négy elleni játékkal próbálkozott a rivális. A veszprémiek ezt is kivédekezték, majd ők is előhúzták a vészkapusos játékot a tarsolyból. A próbálkozást pedig siker koronázta: Rutai lőtt passzába a hosszú oldalon érkező Tatai ért bele a gólvonal előtt (4-1).

Lovas Norbert kitűnően felkészített együttese háromgólos hátrányban is űzte, hajtotta ellenfelét, de a taktikusan játszó bakonyiak állták a sarat. Több gól így már nem esett,

a Veszprém lesz ott a vasárnapi (19.30) fináléban a fővárosi Elek Gyula Arénában.

A mieink ellenfele a bajnoki címvédő Berettyóújfalu lesz, amely 5-0-s első játékrészt követően végül hatalmas izgalmak után, 6-5-re verte az Újpest gárdáját.

Férfi futsal Magyar Kupa, elődöntő:
Balaton Bútor FC Veszprém–Nyírgyulaj KSE 4-1 (2-1)
Budaörs, 100 néző. Vezette: Borbás, Belicza, Bereczki
Veszprém: Spandler – Tatai, Boromisza, Rutai, Bencsik Á.
Csere: Sásdi (kapus), Palvek, Fridrich, Pál, Komáromi, Montero, Ábrahám, Kiss M., Bencsik R.
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Nyírgyulaj: Opre – Luigi, Matheus, Vlasovics, Lapa
Csere: Petró (kapus), Dobó, Szabó, Orosz, Nagy B., Hajdu, Harmati, Csoma, Domokos
Vezetőedző: Lovas Norbert
Gólszerzők: Pál (20., 20.), Montero (24.), Tatai (30.), ill. Lapa (16.)
Piros lap: Nagy B. (19.)

További eredmény:
Újpest RFC-220Volt–MVFC Berettyóújfalu 5-6 (0-5)

Keményen küzdöttek a veszprémiek

Úgy alakult a találkozó, ahogyan azt előzetesen vártam: kiélezett csatát vívtunk, amelyen mindkét gárda mindent egy lapra feltéve rohamozott a döntőbe jutásért. Idegesen kezdünk, érezhető volt a csapatomon a nyomás. Azt gondolom, hogy a fordítás után egyértelművé vált, hogy a veszprémi csapat behúzza a találkozót. Nagyon örülök és nagyon büszke vagyok a csapatomra, amely végig keményen küzdött

– értékelt Fehér Zsolt a lefújást követően.

Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 16 16 0 0 72 20 52 48
2. ÚJPEST FC 15 13 0 2 75 30 45 39
3. A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 4 2 86 24 62 31
4. ARAMIS SE 15 7 1 7 48 53 -5 22
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 16 7 1 8 50 57 -7 22
6. DEAC 15 6 4 5 36 34 2 22
7. NYÍRBÁTOR B-KERÉP 15 6 2 7 53 48 5 20
8. PROHUMAN-PTE-PEAC 15 5 1 9 35 53 -18 16
9. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 4 4 7 46 41 5 16
10. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 4 0 11 35 59 -24 12
11. H.O.P.E. FUTSAL-ALPASSPORT 15 3 2 10 32 67 -35 11
12. HALADÁS VSE 15 1 1 13 16 98 -82 4
Utolsó módosítás: 2025. december 3. 21:45
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.