Nagyot fordult a világ a legutóbbi beszélgetésünk óta. Hogy telt az elmúlt egy év?
Főként babázással, tehát nem estem letargiába a kialakult helyzettől, hiszen a gyerekek elláttak mindenféle feladattal. Kihasználtuk, hogy sokat lehetünk együtt, kirándultunk, játszottunk. A nagycsaládi kötelékek is erősen összefonódtak, a szociális életünk nyilván megsínylette, de már szerencsére a baráti vonalat is elkezdtük újra megerősíteni.
Ha a zenei részt nézzük, akkor is így telt volna ez az időszak, vagy azért ennyi kényszerpihenőt nem adtál volna magadnak?
Ennyit nem; a második kislányom Imola, tavaly májusban született, és augusztusban, amikor az első hullám után újranyitás volt, akkor azért már koncerteztem is. Ha nincs ez a helyzet, akkor ősszel és télen is mentem volna, de azért nem bántam. Kiélveztem Imola első évét, Lenke után elég hamar dolgozni kezdtem anno, most azért nyugisabb volt.
Egyébként is olyannak tűnsz, aki könnyen megtalálja a lelki békéjét. Ezek szerint ez az időszak sem rendített meg?
Sok mindent átéltem már a harmincnégy évem alatt, kaptam néhány pofont, voltak nehézségek, de nem vagyok önsajnálkozó típus. Kiskoromban is mindig sikerült erőt merítenem például abból, hogy soha nem helyezem magam áldozatszerepbe, hanem próbálok inkább a jó dolgoknak örülni, és azokra fókuszálni. Arról nem is beszélve, hogy rengeteg energiát elvesz az önsanyargatás, és ezt anyaként sem engedhetem meg magamnak. Most - ahogy a szabadidőm engedi - inkább alkotok, mindennap főzök, és logisztikázom, hogy minden, ami fontos, beleférjen, tehát a gyerekek, a család, a játszás, a munka. Úgy érzem, belejöttem a kétgyerekes anyuka szerepébe. Nekem jól jött ez az év.
A zene terén tudtál inspirálódni?
Amíg nem volt ovi a lányoknak, addig nem igazán volt lehetőségem leülni és a dalaimmal foglalkozni. Most, hogy újra van óvoda, tudok időt találni arra, hogy a felgyülemlett dallammennyiséggel és dalkezdeménnyel már komolyabban kezdjek valamit. Szóval készül a negyedik Boggie-lemez.
Mikorra várható?
Eleinte azt mondtam, hogy idén ősszel megjelenhetne, de már úgy vagyok vele, hogy mégsem nagylemez lesz, hanem kislemez, és külön rámegyek a dalokra, a minőségre, szeretnék mindegyikhez videóklippet is. Tehát nem fogok rástresszelni a határidőre, már csak a gyerekek miatt sem, hiszen nem szeretném, hogy a lemezért cserébe egy idegbeteg anyukát kapjanak.
Eddig is minőségi dalokat írtál, hogy érted pontosan, hogy ráfókuszálsz külön a dalokra?
A harmadik lemezemen akadt néhány dal, amin még dolgozhattunk volna. Úgy gondolom, hogy egy erős dal is sokat tud lendíteni a fellépések mennyiségén, tehát nem kell feltétlen megjelentetni egy tízszámos albumot ahhoz, hogy legyen szakmai visszhang. Ami még változás, hogy valószínűleg nem csak a zenekaros lemezkészítésben fogok gondolkodni, hanem szeretnék együtt dolgozni producerekkel. Tehát frissítenék a hangzásvilágon, szeretnék kísérletezni, méghozzá úgy, hogy közben megmaradjon az a zenei ízlésvilág, amit képviselek. Talán rádiókompatibilisebb dalok születnének.
Mi kell ahhoz, hogy a zenekaros formáció mellett a producerek világa felé is nyiss? Bátorság?
Ehhez inkább pénz kell, hiszen egy külsős ember teljesen más munkafeltételekkel vállal egy ilyen folyamatot. Illetve sokáig azért nem dolgoztam producerrel, mert valahogy nem sikerült megvalósítani azt az ízlésvilágot, amit én képviselni szeretnék. De most Toldi Miklós producerrel sikerült közös hangot találni, ő egy jófülű, jó ízlésű szakember, aki remekül rá tudott hangolódni a zenémre.
Olyan hangszerelést készít, ami az én ízlés- és zeneivilágomnak is megfelel, tehát ő maga is hozzáad a zenei világomhoz.
Egyébként olyan tervem is van, hogy a kazetták-korára kicsit visszakacsintva kiadnék egy lemezt, ahol az A oldalon háromperces rádióbarát dalok lennének, míg a B oldalon megőrizném a zenekarral hangszerelt világot. Vizsgálom tehát, hogy miként tudnék sikeresebb dalokat írni.
Fotó: Várai Enikő
A járvány alatt te is jelen voltál az online térben, nem is akármilyen formában. Sok zenész úgy döntött, inkább megvárja a karantén végét… Te miért határoztál az online jelenlét mellett?
Nem vagyok az a típus, aki, ha történik valami váratlan, akkor ül és vár. Úgy voltam vele, hogy érdekes helyzet adódott, ahol más formátumú produktumot lehet nyújtani. Így kipróbáltam több formáját is az online koncertnek, ehhez már inkább kellett a bátorság, mint a producerek felkereséséhez. Megfigyeltem, hogy az emberek rengeteg online tartalomért fizettek, mint a tornáért, színházi előadásokért, így gondoltam, a zenére is adnának.
Egyébként is nagy lecke ez: talán elkényeztettük a zenefogyasztókat azzal, hogy annyi ingyenes tartalom volt elérhető.
Készítettem tehát olyan koncertfelvételt, amit a mobilommal vettem fel, de csináltam nagyobb szabásút is, amikor helyszínt bérelve hívtam egy kamerás csapatot, felvettük, megvágtuk, megkevertük, és leadtuk. Az egyik chanson-estemet pedig megvette egy cég, mint exkluzív tartalmat a munkavállalói céges estjükre. Azért ha ismét ilyen helyzetbe kerülünk, már tudom, mi hogyan működik. Rengeteget profitáltam előadóként is ebből a helyzetből, hiszen meg kellett tanulni úgy áradni, és úgy adni magamból valamit, hogy nem látom közben az embereket. Nagy lecke volt ez: hogy ne az első sorban ülők tapsától legyek jobb az adott este, hanem valamiféle belső energiából kellett dolgozni. Hihetetlen fejlődési lehetőség volt, még az is lehet, hogy kötelezővé tenném a zenei iparban ezt a fajta „tanulást”.
Fotó: Trokán Anna
Mennyire látod, hogy ki a te közönséged?
Ezen sokat gondolkoztam a járvány alatt, az biztos, hogy az országban az a majdnem nem létező középosztály – ha mondhatom így -, amely jórészt a huszonötév feletti értelmiséget fedi le, és a francia kultúra, a jazz, a klasszikus zene, de az irodalom sem áll tőlük távol.
Szombaton már személyesen lépsz fel a veszprémi Hangvillában, méghozzá egy különleges közönség előtt, hiszen a járvány hőseinek énekelsz majd. Mit szóltál a felkéréshez?
Nekem a Hangvilla egyébként is a szívem csücske, rengeteg támogatást, már-már valamiféle tehetséggondozást kapok onnan, konkrétan Bélafi Lászlótól, aki mintegy mecénás követi a pályámat. Különösen izgulok ettől az esttől; ahogy épp ma gyakoroltam a dalok közti átkötőket szembesültem azzal, milyen érzékeny és megható dolog lesz ez az est, hiszen olyanok ülnek majd velünk szemben, akik az elmúlt évben erőn felül dolgoztak – ahogy egyébként eddig is -, és most viszonozhatunk végre. Igyekezni fogok, hogy valami olyan élményt kapjanak, ami igazi, valós, ami segít feltöltekezni, és remélem, átmegy majd az a szeretet, amit érdemelnek a hősök.
Borítókép: Várai Enikő
