Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Tükörsima veszprémi sikerrel kezdődött a bronzpárbaj

2021. május 28. 20:59
Az újdonsült Magyar Kupa-győztes Balaton Bútor FC Veszprém kiütéses, 6-1-es győzelmet aratott péntek este a vendég Debrecen felett a futsal NB I három nyert meccsig tartó bronzpárharcának első felvonásán.

Mindössze két nap pihenő jutott a veszprémi futsalosoknak a vasárnapi klubtörténeti siker, a Berettyóújfalu elleni Magyar Kupa-győzelem után. Szerdától már az NB I három nyert meccsig tartó párharcának első, pénteki felvonására fókuszáltak a bakonyiak, akik pályaelőnyüknek köszönhetően házigazdaként kezdhették a Debrecen elleni csatát.

Fehér Zsolt vezetőedző feladatát a sorozatterhelés mellett sérülések is nehezítették. A kupadöntőben lábközépcsont-törést szenvedő Fridrich Dávid ebben az idényben már nem léphet pályára. Pál Patrik ugyan ott volt a keretben, de nem lépett pályára.

Kupagyőztes, kupagyőztes! – harsogták a szurkolók a veszprémiek kivonulásakor, akiket Porga Gyula polgármester is köszöntött a kezdő sípszót megelőzően.

A veszprémiek az első perctől fogva dacoltak a fáradtsággal, Montero a 3. percben vezetést szerezhetett volna, de Krajcsi bravúrral védett. A másik oldalon pedig Szabó Lajos tesztelte Spandler reflexeit. A mieink önbizalomtól duzzadva, dinamikusan futsaloztak. Egy villámgyors kontra végén Tatai maradt le centikkel Montero átadásáról. Kisvártatva ismét Tatai tüzelt, megint Krajcsi jelentette a végállomást.

A 6. percben aztán megtört a jég. Komáromi a saját térfeléről indította Monterót, aki Kántort megelőzve a hálóba lőtt (1-0). A veszprémiek rohamoztak, Rutai két ziccert is kihagyott, aztán Komáromit hozta kihagyhatatlan helyzetbe (2-0).

Elek Gergő időkérése sem változtatott a meccs képén, a Balaton Bútor a folytatásban is ellenfele fölé nőtt. Még csak a 9. percben jártunk, amikor Rutai sarokrúgását követően Tatai is betalált (3-0).

A játékrész második felében öt a négy elleni játékkal kísérleteztek a hajdúságiak, de roppant kevés sikerrel. Továbbra is lassan, indiszponáltan játszottak. Az utolsó két percben aztán megélénkült a játékuk, de Spandler eszén nem tudtak túljárni.

Másfél perc sem telt el a második felvonásból, amikor Boromisza is feliratkozott a gólszerzők közé (4-0). Nem sokkal később Bencsik Ádám iramodott meg, de Krajcsi kifogott rajta.

A folytatásban sem működött a debreceniek emberelőnyös játéka, amely továbbra is lassan, körülményesen folyt. A 26. percben Siska lőhetett közvetlen közelről, ám a kapufát találta el.

Tetemes előnye birtokában átengedte a terepet vendégeinek a Fehér-csapat, amely szervezetten, taktikusan védekezett. Amikor mégis lövéshez jutottak a vendégek, ott volt Spandler, aki rendkívüli magabiztosságot sugallva rendre hárította a kapujára érkező löketeket.

A veszprémiek szemlátomást fáradtak, de így is veszélyes kontrákat tudtak vezetni. Öttel a vége előtt Boromisza még a kapufát találta el, a 37. minutumban aztán Rutai már nem pontosan célzott (5-0).

Kisvártatva újabb szélsebes ellentámadást vezetett a vendéglátó: Bencsik Ádám húzta meg a jobbszélen, majd pontosan tálalt Komáromi elé, aki azonnal visszatette a labdát a középen érkező Tatainak a labdát. A csapatkapitány pedig eredményesen fejezte be a mintaszerű támadást (6-0).

A hajrában a veszprémi fiatalok – Palvek, Ábrahám, Fellembek – is bizonyíthattak, a cívis városiak pedig a Sánta révén szerzett becsületgóljuknak örülhettek.

Fehér Zsolt legénysége tehát magabiztosan hozta az első felvonást a párharcban, amely hétfőn Debrecenben folytatódik.

Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 1. mérkőzés:
Balaton Bútor FC Veszprém–DEAC 6-1 (3-0)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok, 400 néző. Vezette: Juhász (Czene-Joó, Imrő)
Veszprém: Spandler – Tatai, Boromisza, Rutai, Bencsik Á.
Csere: Sásdi (kapus), Palvek, Komáromi, Montero, Ábrahám, Fellembek, Bencsik R.
Vezetőedző: Fehér Zsolt
DEAC: Krajcsi – Szentes-Bíró, Szabó L, Thiago, Rácz
Csere: Dobi (kapus), Sánta, Faragó, Tóth A., Siska, Kántor, Szabó J.
Vezetőedző: Elek Gergő
Gólszerzők: Montero (5.), Komáromi (7.), Tatai (9., 38.), Boromisza (22.), Rutai (37.), ill. Sánta (40.)
A párharc állása: 1-0, a Veszprém javára

Az akarat döntött – így látták a trénerek

Fehér Zsolt: – Ott folytattuk, ahol a kupadöntőben abbahagytuk. Az elejétől fogva nagyon akartuk a győzelmet. Tudtuk, hogy a DEAC jó csapat, s nem akartuk elbukni a pályaelőnyünket. Nagyon keményen álltak bele a meccsbe a játékosiam, büszke vagyok rájuk. Külön öröm, hogy a fiatalok is pályára tudtak lépni.

Elek Gergő: – Rosszul játszottunk, nem azt csináltuk, amire készültünk. Öt a négy ellen több helyzetet is kialakítottunk, de semmi sem sikerült nekünk. Leginkább azonban akaratban nőtt fölénk nőtt a Veszprém.

Galéria
Balaton Bútor FC Veszprém – DEAC 6-1
Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 16 16 0 0 72 20 52 48
2. ÚJPEST FC 15 13 0 2 75 30 45 39
3. A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 4 2 86 24 62 31
4. ARAMIS SE 15 7 1 7 48 53 -5 22
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 16 7 1 8 50 57 -7 22
6. DEAC 15 6 4 5 36 34 2 22
7. NYÍRBÁTOR B-KERÉP 15 6 2 7 53 48 5 20
8. PROHUMAN-PTE-PEAC 15 5 1 9 35 53 -18 16
9. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 4 4 7 46 41 5 16
10. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 4 0 11 35 59 -24 12
11. H.O.P.E. FUTSAL-ALPASSPORT 15 3 2 10 32 67 -35 11
12. HALADÁS VSE 15 1 1 13 16 98 -82 4
Utolsó módosítás: 2025. december 3. 21:45
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.