Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Évadot hirdetett a Pannon Várszínház

2021. június 4. 10:34
Viharos, de nem sikertelen időszakot hagy maga mögött a Pannon Várszínház; közeleg az évad vége, miközben csütörtök délelőtt már az új évadot bejelentő sajtótájékoztatóra is sor került.

A műsorterv ismertetése előtt Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója beszélt az elmúlt időszakról, mint kiderült, a járvány szerencsére elkerülte a társulatot, köszönhető ez többek között a fegyelmezett járványkezelésnek. A társulat „zárt ajtók közt” is végig jelen volt, tartotta a közönséggel a kapcsolatot, számos új sorozattal jelentkezett, például beszélgetős műsorokkal, podcasttal, miközben valamennyi elődás megtekintésére online volt lehetőség.

Időközben a teátrum a független magánszínház kategóriájába került, ennek kapcsán az intézmény vezetője beszélt arról is, hogy anyagi nehézségek vannak ugyan, de nagyon bíznak a közeljövőben elbírálásra kerülő pályázatokban, illetve a sajtótájékoztatón is jelen lévő alpolgármester, Brányi Mária is megerősítette, hogy a város vezetése nem hagyja magára a színházat, mint elmondta, muszáj összekapaszkodni, hogy továbbra is színt, színvonalat hozzanak Veszprém városába.

Mielőtt az új évad elindul, még egy „tartozással” jelentkezik a színház, hiszen június tizennyolcadikán lesz a Hotel Menthol (…éji álom!) bemutatója, melyet Vándorfi László rendez. A társulatnak nyárra negyvenhat tervezett előadása van, többek között a Balaton térségében, de például Egerben is játszanak majd.

Ami az új évadot illeti, rendkívül izgalmas és színes évadra számíthat a közönség, az öt nagyszínházi bemutatón túl egy workshop-sorozattal is készülnek a színészek, méghozzá június közepétől, ősztől pedig majd oktatási intézményekbe is elviszik.

Jelenet a Hamletból Jelenet a Hamletból

És ami a színházi előadásokat illeti, elsőként Szigligeti Ede Liliomfi című jól ismert vígjátékával indítanak, a darabot Szelle Dávid rendezi. Ahogy elmondta, színészközpontú előadásra készül, és egy mai darabot szeretne színpadra állítani, az eredetit természetesen nem megtépázva.

Ha minden a tervek szerint halad, akkor egy ősbemutatóra is számíthatunk majd, hiszen Géczi János, Vándorfi László, és Likó Marcell közreműködésével a DEkaMerON – még műfajilag nem meghatározott, de talán a kamera-musical kategóriájába sorolnák – című darab is színpadra kerülne. Boccaccio világához nem szorosan kötődve Covid-történetekről lesz szó; Vándorfi László a mű kapcsán elárulta, élőzenés műről beszélünk, melyben izgalmas, újszerű megoldásokkal is készülnek majd, de hogy ez mit jelent pontosan, az később lesz ismert.  

A harmadik bemutató Agota Kristof A nagy füzet című műve, méghozzá Horváth Csaba, a Forte Társulat vezetőjének a rendezésében. A szóban forgó előadást már évekkel ezelőtt bemutatták, most azonban felkerült a Pannon Várszínház repertoárjára is.

A darab egyébként nem lehet teljesen ismeretlen a veszprémi közönségnek, hiszen néhány éve a Tánc Fesztiválján már díjat kapott az előadás.

Horváth Csaba veszprémi származású, és kifejezetten örült Vándorfi László megkeresésének, hiszen az említett együttműködésen túl Horváth Csaba lesz a Tánc Nemzetközi Kortárs Fesztivál művészeti vezetője is, sőt, a Mendelssohn Kamarazenekarral - majd az őszi Auer Fesztiválon - közös produkciót mutatnak be: Horváth Csaba Bartók: 5. vonósnégyes / Concertora koreografált előadásából Bartók és Ady címmel, Kováts Péter az említett kamarazenekar vezetőjének közreműködésével pedig a táncot kísérve élő zenével fog majd megszólalni. 

Horváth Csaba, a Forte Társulat vezetőjeHorváth Csaba, a Forte Társulat vezetője

M. Tóth Géza, Balázs Béla-díjas filmrendező állítja színpadra Peter Shaffer Amadeusát. Mint mondta, nagyon várja a közös munkát, Veszprémbe pedig nem visszajáró, hiszen oly annyira az otthona maradt, hogy ha bárhová indul, akkor Veszprém maradt számára a kiindulópont.

Szelle Dávid és M. Tóth GézaSzelle Dávid és M. Tóth Géza

Az utolsó bemutató pedig Kálmán Imre és Gábor Andor Csárdáskirálynője. Vándorfi László azt is elárulta, hogy a népszerű operettet szívesen elvinnék a Petőfi Színház nyáron megrendezésre kerülő Operettfesztiváljára, építve ezzel is a két színház közötti kapcsolatot.

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Megérkezett az első gólya Veszprémbe egy új rendezvény képében, ami az EKF eredményességét már az azon túli időszakban bizonyítja. Az első Veszprémi Borszalon azokat az értékeket képviseli, aminek erősítésén a kulturális főváros program hosszú időn át dolgozott. Május végén pedig bárki megtapasztalhatja ezt a Várban található impozáns helyszínen, amiről szerda délután árultak el a szervezők többet. ma 1:47 Teljes a line-up a 12. Paloznaki Jazzpikniken Teljes a line-up a 12. Paloznaki Jazzpikniken 2024. augusztus 1-3. között ismét sokszínű zenei élményekbe borul a Balaton-felvidéki jazzfalu: 12. alkalommal rendezik meg a már nemzetközi hírű butikfesztivál, a Paloznaki Jazzpikniket. tegnap 17:07 Új műfaj mutatkozik be a Kabóca Bábszínházban Új műfaj mutatkozik be a Kabóca Bábszínházban Különleges, zenés gyerekelőadással készül a Kabóca Bábszínház 2024 tavaszán: a Piroska és a Farkas című operilla bemutatója 2024. május 11-én 16 órakor lesz a Deák Ferenc utca 13. szám alatt.  2024. április 16. 15:42 Gáspár Sándor: erős szálak kötnek Veszprémhez Gáspár Sándor: erős szálak kötnek Veszprémhez Gáspár Sándor Kossuth-díjas színész volt a Vehír közéleti sorozatának legutóbbi vendége, így néhány szerencsés olvasónk egy kötetlen beszélgetésen vehetett részt, ahol maguk is feltehették kérdéseiket a színésznek. A Veszprémhez szorosan kötődő művész életformájáról, többlakiságáról is mesélt, amelyről egy videós összeállítást is megtekinthetnek. tegnap 13:29

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.