Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Mentőövet dob a honvédség a fiataloknak

2021. augusztus 1. 0:25
Továbbra is várja a Magyar Honvédség önkéntes katonai szolgálatra a fiatalokat. A veszprémi toborzóirodában a héten tartott sajtótájékoztatón megtudhattuk, mennyi ideig tart a kiképzés és milyen jövedelemre számíthatnak a kadétok.

Minden nemzet hadereje a hivatásos katonákon túl a felkészült és sokoldalú tartalékos erőkön nyugszik, hangzott el szerdán a Jutasi úti toborzóirodában tartott sajtótájékoztatón, ahol Soós Gyula alezredes, a veszprémi toborzó központ igazgatója és Barta Sándor ezredes, az MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ parancsnokhelyettese részletezte az önkéntes katonai szolgálat legfrissebb tudnivalóit.

Soós Gyula rávilágított, a magyar haderő az utóbbi időszakban jelentős fejlesztéseken esik át, ugyanakkor az országnak szüksége van olyan önkéntesekre, akik támogatják a honvédség munkáját ésveszélyhelyzetben sem riadnak vissza a segítségnyújtástól.

Soós Gyula, alezredesSoós Gyula, alezredes

A sorkatonaság felfüggesztése óta felnőtt egy generáció, amely nem rendelkezik személyes tapasztalattal a honvédelemről, ez most a program révén megváltozhat.

A katonai vezetők kiemelték, az ország egyik legnagyobb és legbiztosabb munkáltatójaként a honvédség stabil megélhetést tud kínálni akár átmenetileg, akár hosszabb távon is.

Ennek érdekében indították az önkéntes katonai szolgálatot, amelyre jelen esetben kifejezetten azokat a fiatalokat várják, akik érdeklődnek a haderő iránt, élethelyzetük pedig úgy alakult, hogy érettségi után idén nem jutottak be felsőoktatási intézménybe, nekik lehet egy mentőöv a katonai szolgálat.

Barta SándorBarta Sándor

A jelentkezés feltételei azonban nincsenek érettségihez kötve, csupán a 18. életévet kell betöltenie az érdeklődőnek, minimum általános iskolai végzettséggel kell rendelkezni, valamint büntetlen előéletűként, erkölcsi bizonyítvány birtokában lehet beadni a jelentkezést augusztus 31-ig.

A sajtótájékoztatón megtudtuk, megfelelő számú jelentkező esetén (minimum kb. 20 fő) szeptember 15-től indul a kiképzés napi 8 órában a lakhelyhez legközelebbi helyszínen. A kiképzés két két ciklusból áll, elsőként egy kéthónapos felkészítésen vesznek részt a kadétok, ahol 5 hét alapkiképzés után 2 hét lövész szakalap kiképzés is vár még rájuk.

Ezt követően kezdődik a kiképzés második ciklusa, amely már 4 hónapot ölel fel. Az önkéntes katona itt már több lehetőség közül választhat:

  1. A további szolgálati idejére az ÖKSZ program keretében marad a Területvédelmi köteléknél.
  2. A további kiképzését az ÖKSZ program keretében egy „műveleti” besorolású katonai szervezetnél folytatja.
  3. Az első ciklus befejezését követően szolgálati viszonyt vált (szerződéses, ÖMT, ÖVT), mellyel egyidejűleg kikerül az ÖKSZ programból.

Azaz akár arra is van lehetőség, hogy valamely műveleti besorolású katonai szervezetnél folytatja, ahol különböző katonai szakterületek tudományában és képességeiben mélyedhet el. Ilyen például az ejtőernyős kiképzés, búvár kiképzés, speciális lövész kiképzés, vagy éppen a különleges katonai gépjármű, harcjármű, munkagép vezetésére és kezelésére történő felkészítés. Ezen kívül a veszprémi "Sziklában" is van lehetőség elhelyezkedni annak, aki a speciális területet érzi magához közelebbinek.

A sajtótájékoztatón kiemelték, már az alapkiképzés első két hónapjában kapnak juttatást a jelentkezők, ez akkor a mindenkori minimálbérnek felel meg (bruttó 167.000 Ft.), ezt követően a második, négy hónapos kiképzés során ez az összeg a garantált bérminimum összegére emelkedik (bruttó 219.000 Ft.). Ezen juttatásokon kívül utazási költségtérítést, napi egyszeri meleg étkezést és katonáknak járó vásárlási kedvezményeket, szükség esetén szociális támogatást is biztosít a honvédség.

Kiemelték, azt önkéntes katonai szolgálat ideje alatt bármikor lehet jelentkezni szerződéses katonának is, illetve műveleti, vagy területvédelmi tartalékosnak is.

Hajas Bálint
Simon Dani
további cikkek
Főhajtás katonaáldozatok emlékére a Szikla udvarában közélet Főhajtás katonaáldozatok emlékére a Szikla udvarában Amíg mások – elsősorban a gyerekek – számára december 6-a egy vidám Mikulás-nap, négy családnak egy negyvenkét esztendeje történt tragédia évfordulója. 2024. december 7. 13:20 A sporttal népszerűsítették a honvédelmet katonaság A sporttal népszerűsítették a honvédelmet Idén is megszervezte a Veszprémi Toborzóiroda a hagyományos haditorna versenyét, amin a környék iskoláinak kamaszkorú diákjai mérhették össze képességeiket olyan területeken, amelyek a katonák hivatásában is fontosak. 2024. október 1. 15:01 Seregszemlét tartott a köztársasági elnök és a honvédelmi miniszter Veszprémben Seregszemlét tartott a köztársasági elnök és a honvédelmi miniszter Veszprémben Sulyok Tamás és Szalay-Bobrovniczky Kristóf Magyar Honvédség technikai és terepgyakorlati bemutatóin vettek részt Veszprémben és Hajmáskéren. 2024. szeptember 3. 12:02 Mit jelent ma tartalékos katonának lenni? Magyar Honvédség Mit jelent ma tartalékos katonának lenni? A mai huszon- és harmincévesek már csak az apáik és nagyapáik anekdotáiból ismerhetik, hogy milyen volt egykor a sorkatonai szolgálat. Habár ez a kötelező szolgálatot 2004-ben felfüggesztették, a Magyar Honvédség állománya és technológiai felkészültsége folyamatosan növekszik és fejlődik, aminek egyik fontos pillérét a tartalékos honvédek alkotják. Az ő toborzásukról, kiképzésükről és feladataikról is beszélgettünk Soós Gyula alezredessel, a Veszprémi Toborzó Központ parancsnokával. 2024. július 1. 22:18

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.