2021. október 19.
//
Nándor névnap

Szerény körülmények, lelkiismeretes munka

2021. július 29. 16:15
Zachán Péter visszatért a Practical VLS kötelékébe, Iszlai Bence még mindig a csapattal edz. Utóbbi labdarúgó is Veszprémben folytatja? – erről is kérdeztük Pető Tamás vezetőedzőt a Komárom elleni vasárnapi (17.30) hazai bajnoki rajt előtt.

Hála Istennek – és a szakmai stábban bekövetkezett változásoknak –, ha Veszprém nagypályás labdarúgócsapatára gondolunk, már nem a kiesés elől való menekülés jut első körben az eszünkbe. Elég visszatekintünk az elmúlt idényre, és a hazai veretlenség megőrzése mellett és bajnoki bronzérem megszerzése is kedves lesz a lelkünknek. Pető Tamás vezetőedző ugyanakkor nem néz hátra.

Szép volt, jó volt, vége van. A felkészülésünk első napján betettük az emlékeket a fiókba. Erre szeretném kérni a szurkolóinkat is. Ugyanis amit tavaly elértünk, az a csodával határos volt. Mindig is tisztában voltunk a csapat teljesítményével, tudtuk, mik lehetnek a reális célkitűzéseink. Túlszárnyaltuk azokat, lehet, idén kevésbé fog összejönni. A szurkolóinkra viszont akkor is szükségünk lesz

– regált megkeresésünkre a szakmai vezető. Pető Tamás hangsúlyozta, a csapat gerince együtt maradt, de az elmúlt évadból a riválisok is tanultak. Valószínűleg sokkal defenzívebben fognak futballozni a veszprémiek ellen, akiknek így még nehezebb dolguk lesz, de állnak elébe a próbatételnek.

A költségvetésünk idén sem változott: így szinte lehetetlen felvenni a versenyt a bajnokságunk más csapataival. Ezért is döntöttünk ismét úgy, hogy fiataloknak adunk fejlődési és bizonyítási lehetőséget, hiszen ők egyelőre még nem az anyagiak miatt fociznak. Varga Márk, Kotroczó Péter és Papp Adrián a jövő reménységei, reméljük, élnek majd a lehetőséggel a kötelékünkben.

Mellettük azért olyan játékosok is érkeztek a Bakonyba, akik számára nem ismeretlen a felnőtt mezőny: Takács Martin Kaposvárról, Baldauf Konrád Pápáról tette át a székhelyét Veszprémbe. Deczki Máté váratlan távozása miatt pedig a kapus Bonnyai Márkot is átigazolta a VLS Nagyatádról.

Pavlitzky Balázs is elbúcsúzott tőlünk, míg Rápó Csanád felhagyott a futballal. Jó hír azonban, hogy a védelmünkbe visszatért a helyi nevelésű, az NB I-et is megjárt Zachán Péter. Öt héten át komoly fizikális terhelés érte a játékosaimat: megpróbáltunk mindenkit csúcsformába hozni a vásárnap 17.30-kor kezdődő hazai bajnoki rajtunkra, amelyen a Komárommal fogunk összecsapni.

Úgy tudjuk, a rutinos, szintén veszprémi Iszlai Bencének még továbbra sincs csapata a következő idényre. Megkérdeztük a trénert, előfordulhat-e, hogy a játékos Veszprémben folytatja a pályafutását? Pető Tamás úgy fogalmazott, nincs kizárva, hiszen a csapattal edz, de Bence az NB III-nál többre hivatott, főleg úgy, hogy nincs rossz állapotban.

A Practical VLS nyári felkészülése alatt több edzőmérkőzést játszott: NB II-es és NB III-as csapatokkal is összemérte az erejét. A vezetőedző a találkozók eredményeiről úgy vélekedett, nincs jelentőségük, hiszen a gyakorlást szolgálták. A vasárnap rajt kapcsán továbbá annyit megjegyzett, győzelemmel üdvözölnék szurkolóikat.


A VLS nyári edzőmeccseinek eredményei:

  • Practical VLS – Iváncsa (NB III) 2-0
  • Csákvár (NB II) – Practical VLS 3-0
  • Practical VLS – Úrkút (megye I) 6-0
  • Practical VLS – Sopron (NB III) 2-0
  • Practical VLS – MTK II. (NB III) 1-1

Portálunkat megkereste a Veszprémi Városi Stadionban elhelyezkedő Fitt Büfé tulajdonosa, Bakai László hogy közölje: a készlet erejéig (!) a kilátógató szurkolókat szeretné megvendégelni egy hideg pohár sörrel (kb. 150 fő).

Simon Dani
Kovács Bálint
Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 2021/2022
M GY D V LG KG GK P
1. BVSC 12 10 1 1 23 9 14 31
2. Mosonmagyaróvár 12 8 2 2 27 10 17 26
3. Practical VLS 11 7 2 2 15 5 10 23
4. ETO Akadémia 11 6 4 1 22 8 14 22
5. KELEN SC 12 5 4 3 20 16 4 19
6. ÉRDI VSE 12 5 2 5 18 18 0 17
7. Tatabánya 12 4 5 3 15 11 4 17
8. Gyirmót II. 12 5 1 6 25 27 -2 16
9. Fehérvár II. 12 4 4 4 11 15 -4 16
10. Pápa 12 4 3 5 14 14 0 15
11. Komárom 12 4 3 5 16 17 -1 15
12. Kaposvár 12 4 3 5 10 11 -1 15
13. Balatonfüred 12 4 3 5 17 20 -3 15
14. Sopron 12 4 2 6 12 15 -3 14
15. Puskás II. 12 3 5 4 15 14 1 14
16. Bicske 12 3 5 4 11 15 -4 14
17. Nagykanizsa 12 4 1 7 15 23 -8 13
18. ZTE II. 12 3 4 5 15 21 -6 13
19. Gárdony 12 2 2 8 14 23 -9 8
20. Andárshida 12 1 2 9 10 33 -23 5
Utolsó módosítás: tegnap 11:15
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
következő események betöltése
labdarúgás Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 2021/2022 15. 2021. október 31. 11:00 Veszprém, Városi Stadion Practical VLS Kaposvár
labdarúgás Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 2021/2022 14. 2021. október 24. 13:00 Andráshida, Sportpálya Andráshida Practical VLS
labdarúgás Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 2021/2022 13. holnap 13:00 Veszprém, Városi Stadion Practical VLS Balatonfüred
labdarúgás Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 2021/2022 12. 2021. október 16. 13:00 Tatabánya, Városi Stadion Tatabánya Practical VLS 1-2
labdarúgás Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 2021/2022 11. 2021. október 10. 15:00 Veszprém, Városi Stadion Practical VLS Pápa 0-0
labdarúgás Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 2021/2022 10. 2021. október 3. 16:00 Sopron Sopron Practical VLS 1-0
előző események betöltése