Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Későn zárkózott, kikapott a Veszprém

2021. augusztus 23. 20:32
A vendég Balaton Bútor FCV hétgólos hátrány után végül 7-5-re maradt alul a Nyírgyulaj ellen a futsal NB I alapszakaszának hétfő esti, második fordulójában.

A bajnoki címvédő Haladás elleni remek bajnoki rajtot követően idegenbeli összecsapásra készült hétfőn este a Balaton Bútor FC Veszprém. Tatai József és társai az első osztályú futsal-bajnokság második körében a Nyírgyulaj otthonába látogattak, amely az első fordulóban a jó erőt képviselő Berettyóújfalu ellen mindössze egyetlen góllal maradt alul. Izgalmas találkozóra volt kilátás.

Veszprémi részről igencsak fájóan vette kezdetét a találkozó: a vendégek több védekezési hibát is vétettek, amelyeket a nyírségiek játékosai könyörtelenül kihasználtak. Csoma Alpár már az első percben betalált, őt követte a sorban a légiós Matheus (4. perc: 2-0).

Továbbra sem sikerült rendeznie sorait a Balaton Bútornak. A Nyírgyulaj brazil játékosa a tizenegyedikben és a huszonharmadikban is bevette Spandler Mátyás kapuját, így már az első felvonásban mesterhármast szerzett (4-0). Több találat nem esett a játékrészben.

Elmaradt a veszprémi győzelem (archív fénykép)Elmaradt a veszprémi győzelem (archív fénykép)

A fordulást követően a Nyírgyulaj ott folytatta, ahol abbahagyta: Matheus nyolc perc alatt ismét háromszor volt eredményes, így már 7-0-ra vezetett a házigazda. A veszprémiek azonban nem adták fel: Rutai és Pál találataival szépítettek a kék-fehérek (33. perc: 7-2).

Három perc volt hátra, amikor Tatai József is feliratkozott a góllövők közé. Feltámadtak a vendégek, de igencsak kevés idejük maradt a zárkózásra. Rutai nem törődött ezzel, ismét gólt szerzett (38. perc: 7-4). Az utolsó minutumban Tatainak is sikerült dupláznia, ám a Nyírgyulaj győzelme már nem forgott veszélyben (végeredmény: 7-5).

A válogatott fővárosi összetartása miatt két hétig szünetelni fog a bajnokság. Bakonyi részről öt játékos is meghívást kapott a nemzeti csapatba: a kapus Spandler Mátyás először nyerte el Turzó József szövetségi kapitány bizalmát.

Férfi futsal NB I alapszakasz, 2. forduló:
Nyírgyulaj KSE–Balaton Bútor FCV 7-5 (4-0)
Nyírbátor, Városi Sportcsarnok. Vezette: Szűcs (Forgács, Takács).
Nyírgyulaj: Dobó – Szöcs, Ferreira, Csoma, Lapa.
Csere: Petró, Opre (kapusok), Szabó, Orosz, Krajnyák, Tóth, Domokos, Tamás.
Vezetőedző: Lovas Norbert.
Balaton Bútor FCV: Spandler – Tatai, Pál, Boromisza, Rutai.
Csere: Klcsó (kapus), Fridrich, Ward, Dorogi, Paulista, Bencsik, Fellembek, Kiss.
Vezetőedző: Fehér Zsolt.
Gólszerző: Csoma (1.), Matheus (4., 7., 11., 23., 26., 28.) ill. Rutai (30., 38.), Pál (33.), Tatai (37., 39.)

Simon Dániel
Tál Dominik
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
5-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
9-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
A Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2026. február 6. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
további cikkek
A veszprémi futsalosok motiválták a hajmáskéri fiatalokat Európa Sportrégiója A veszprémi futsalosok motiválták a hajmáskéri fiatalokat A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat keretében zajló tizenkét állomásos egészségügyi roadshow a héten Hajmáskérre is megérkezett. A szűrővizsgálatok mellett a lelki egészség és a motiváció is főszerepet kapott azzal, hogy a Vehir.hu Futsal Veszprém két kiválósága, Spandler Mátyás és a rutinos válogatott klasszis, Dróth Zoltán beszélgetett a helyi diákokkal sikerről, kitartásról és a mozgás öröméről. 2026. január 31. 14:23 Kilenc rúgott góllal kezdték a 2026-os évet a veszprémi futsalosok VEHIR.HU Futsal Veszprém Kilenc rúgott góllal kezdték a 2026-os évet a veszprémi futsalosok A vendéglátó VEHIR.HU Futsal Veszprém tükörsima, 9–4-es győzelmet aratott a vendég Maglód felett a férfi élvonal hétfői játéknapján. 2026. január 5. 20:36 Dorogi Benjámin is bekerült az Eb-bő keretbe – 17 játékossal kezdi a felkészülést a futsalválogatott Dorogi Benjamin Dorogi Benjámin is bekerült az Eb-bő keretbe – 17 játékossal kezdi a felkészülést a futsalválogatott A veszprémi Dorogi Benjámin is helyet kapott a magyar férfi futsalválogatott 17 fős bő keretében, amely jövő csütörtöktől kezdi meg közvetlen Európa-bajnoki felkészülését. A spanyol szövetségi kapitány, Sergio Mullor Cabrera a tornáig még szűkíti a névsort. 2025. december 30. 16:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.