2023. május 28.
//
Emil, Csanád névnap

Karácsony Gergely megtalálta Veszprémet

Közös sajtótájékoztatót tartott Budapest főpolgármestere, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje Karácsony Gergely a megyében induló MSZP-s képviselőjelölt-jelöltekkel kedden délután a Kossuth utcán. Karácsony - ahogy fogalmazott – saját magában látja az egység megtestesítőjét az ellenzéki pártok és a magyar emberek között.

Kis túlzással a Magyar Szocialista Párt teljes megyei vezetése felsorakozott kedden a Kossuth utcán, ahová Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd előválasztási miniszterelnök-jelölt-jelöltje hirdetett meg sajtótájékoztatót a párszövetség két helyi jelöltjével együtt. Főállásban Budapest főpolgármestere végül – valószínűleg a közlekedési helyzet miatt - 20 perces csúszással érkezett meg, majd miután bemutatkozott és megismerte a veszprémi párttársait, Mesterházy Attilával és Grőber Attilával az oldalán ismertette az előválasztás célját és saját személyének jelentőségére is kitért.

Karácsony Gergely úgy fogalmazott, hitet és reményt akar adni a változásra vágyóknak, ehhez pedig az ő személye biztosítja azt az egységet, amely összefogja az eltérő háttérrel rendelkező ellenzéki pártokat. Kifejtette, hogy ezt az egységet az emberek közt is meg kell teremteni, akik már türelmetlenek az előválasztással kapcsolatban, mert még mindig nem ismerik azokat a neveket, akik szembeszállnak majd jövő tavasszal a Fidesz-KDNP jelöltjeivel szemben. A jövő évi választásról úgy fogalmazott, nem csak kormány- és rendszerváltásra van szükség, hanem politikai filozófiaváltásra is.

Karácsony Gergely mellett bemutatkozott Mesterházy Attila is, aki az MSZP-Párbeszéd színeiben méretteti meg magát a DK-s Katanics Csonka Balázzsal szemben. Az ellenzéki politikustól most először választási programpontok is elhangzottak a Fidesz leváltásán túl, igaz csak nagy vonalakban. Eszerint három területen van most válság, amire az ellenzék tud választ adni: egyenlőtlenségek, liberális demokrácia és az ökológiai színtér.

Mesterházy, bár még előtte áll az előválasztási mérkőzés, magát a legesélyesebb jelöltnek tartja, Veszprémet pedig egy olyan körzetnek, amit muszáj megnyerni ahhoz, hogy esély legyen a kormányváltásra.

Grőber Attila Pápán fog elindulni az előválasztáson, szintén az MSZP-Párbeszéd támogatásával, ő ugyanúgy biztos előválasztási sikerében, programjában pedig az oktatásügy és az önkormányzatiság fejlesztését jelölte meg a sajtótájékoztatón.

A jelölteket - Karácsonnyal az élen - méltatták még a többi megjelent helyi, vagy környékbeli szocialista politikusok is, köztük volt Hartmann Ferenc, Pál Béla és Gőgös Zoltán is. Utóbbi hozzátette, hogy régóta nem járt már Veszprémben, viszont ez a város egyszer már megrengette a 2/3-os rendszert, amikor 2015-ben Kész Zoltán legyőzte a Fidesz jelöltjét. Azt Gőgös nem tette hozzá, hogy 3 évvel később történelmi sikert aratott Ovádi Péter (Fidesz-KDNP) Kész ellen a választáson.

Az előválasztás szeptember 18-án indul, viszont Veszprém, mint az ellenzéki összefogás „orvosi lova” még tartogathat meglepetéseket, hiszen a Karácsony Gergely által hangoztatott egység és összefogás mögött Katanics Sándor, a DK kegyvesztett helyi politikusa épp a közelmúltban jelentette be, hogy aláírásgyűjtést kezdeményez az őt támogató Civil Bázis, hogy ő, mint leginkább elfogadott ellenzéki politikus indulhasson a 2022-es választáson, függetlenül az előválasztás eredményétől.

Kapcsolódó cikk
Katanics tovább harcol, hogy elindulhasson a választáson
Petíciót indított a Civil Bázis azért, hogy a jövő évi országgyűlési választáson Katanics Sándort támogassa az ellenzék, mint közös jelöltet Veszprémben.
Hajas Bálint
Kovács Bálint

További cikkek

Tisztázták az Európa Kulturális Főváros programmal kapcsolatos kérdéseket
Tisztázták az Európa Kulturális Főváros programmal kapcsolatos kérdéseket
Ismét ülésezett a városházán az a munkacsoport, amit azért hívtak életre, hogy hatékonyabb legyen az információáramlás az Európa Kulturális Főváros program szervezői, a városi döntéshozók és a képviselők között. A találkozó konstruktív szellemben zajlott, ahol több tévhitet is tisztáztak, valamint egyértelművé tették a következő hónapok prioritásait.
Nagyobb betekintést szeretne az ellenzék az EKF folyamataiba
Nagyobb betekintést szeretne az ellenzék az EKF folyamataiba
Az ellenzéki képviselők nehezményezik, hogy a 2020-ban megalakított munkacsoport – amit azért hoztak létre, hogy hatékonyabb legyen az EKF felől érkező információáramlás a képviselők felé is – nem a célok szerint működik és több esetben ők maguk is csak a sajtóból értesültek a program fejleményeiről.
A demokratikus jogok visszautasítására biztattak Dobrevék Veszprémben
A demokratikus jogok visszautasítására biztattak Dobrevék Veszprémben
A kampány hajrájában Donáth Anna, momentumos EP-képviselő és Gyurcsány Ferenc felesége, szintén EP-képviselő Dobrev Klára is Veszprémbe látogatott, hogy lakossági fórumon álljanak ki Csonka Balázs képviselő-jelölt mellett. A politikusok szerda délután a Kossuth utcán beszéltek a programjukról is, valamint a gyermekvédelmi népszavazásról, pontosabban annak sajátos bojkottálásáról.
Gyurcsány után Márki-Zayjal kampányolt együtt Csonka Veszprémben
Gyurcsány után Márki-Zayjal kampányolt együtt Csonka Veszprémben
Péntek délelőtt az ellenzéki összefogás közös miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter látogatott Veszprémbe, hogy ugyanott, ahol pár nappal korábban Gyurcsány Ferenc, most ő is arra biztassa a veszprémieket, hogy április 3-án szavazzanak Csonka Balázsra, az ellenzék közös jelöltjére. A fórumon a buzdító és a fideszesek szempontjából fenyegető kijelentések mellett néhány meglepő következtetés is elhangzott a jelöltektől.
Gyurcsánnyal fórumozott közösen Csonka Balázs Veszprémben
Gyurcsánnyal fórumozott közösen Csonka Balázs Veszprémben
A volt miniszterelnök, a DK elnöke Csonka Balázzsal tartott közös választási fórumot Veszprémben kedd délután a Kossuth utcán. A felszólalásokban konkrétan Veszprémet érintő választási programpontok nem hangoztak el, de Gyurcsány Ferenc többször is Csonka Balázs támogatására buzdította a közönséget.