Van az a vicc, amikor a Sátán idegenvezetést tart a pokolban. A turisták betekintést nyerhetnek azokhoz a dézsákhoz, amelyekben nemzetiségek szerint őrzik a bűnöslelkű halandókat. Az egyik betekintőnek feltűnik, hogy az utolsó kondér mellett egyetlen démon sem áll. Az ördög fürgén észlel, azonnal megnyugtatja az embert.
Semmi vész! Ők a magyarok. Ha valamelyik megpróbálna kimászni, azonnal visszarántaná a többi!
Anno, amikor szembesültem ezzel a páratlan poénnal egy pillanatra sem vettem magamra. Sőt, boldogság és büszkeség járt át, hiszen akkor még úgy éreztem, a veszprémiekre ez egyáltalán nem jellemző. Az idő múlásával viszont be kellett látnom, minden múlandó. Napjainkra az örömben való osztozkodást felváltotta az irigység.
A segítségnyújtás helyett elfordulnak egymástól az emberek. Lassan mindenki azt lesi, hol rúghat nagyobbat a másikba. Az előbb leírtakról egy helyi Facebook-csoport, az Ezt láttam Veszprémben! tanúskodik. Az online világ felvirágzásával lassan eljutunk arra a pontra, amikor a szemtől szembe való kommunikáció teljesen ki fog halni.
Hogy példával is éljek: a közel tizenhatezer taggal megáldott közösségben talán egy hónapja botlottam bele egy nyilvános bejegyzésbe, amelynek szerzője könyörtelenül elecsetelte a problémáját. Tudniillik az illető panelban lakik, és az egyik szomszéd telefonja minden nap hajnali négykor megcsörren, amelyre ő maga is megébred.
Teszem fel a kérdést: abba bele sem gondol, hogy annak a szerencsétlen szomszédnak uzsonnát is kell csomagolnia a gyermekeinek, mielőtt korán reggel beér a gyárba? És ez a történet csak egy a sok közül. Hiába fejlődik rohamosan a királynék városa, az elégedetlenséggel kapcsolatos posztok szintén elözönlik a csoportot.
Ahogy parkolóhely, úgy strand sincs. A körforgalmak bedugulnak. A kutyák piszkítanak. Az elektromos rollerek útban vannak. Így megy ez napról napra... Szomorú látni, mivé lettünk. Szívből remélem, hogy idővel ismét látótérbe kerülnek azok az emberek, „akik megállnak csodálni a naplementét, kiülnek bámulni a csillagos eget.”
„Ők valami nagyon fontos dolgot értettek meg az életről.”
