2021. október 16.
//
Gál névnap

Szamovár a padláson, fáraó és királylány a nappaliban

2021. szeptember 29. 10:41
Amikor az útlevelek csak egy irányba mutattak, a haza hozott emléktárgyak is egymásra ütöttek. Van egy korosztály, amelynek tagjai még repülőn vagy vonaton cipelték haza a szamovárt, később a bolgár csergét, a szlovák söröskorsót, a cseh üveget. A korszak jellegzetes ajándéktárgyait ma már nagyrészt a padláson vagy a pincében őrzik és jön helyükbe az egyiptomi fáraó, a görög királylány meg a zenélő kagyló, hogy csak a legjellemzőbbeket említsem. Nyitott kérdés, hogy az élmények mellett tőlünk mit visz majd a turista 2023-ban. Mert, hogy valami emléket vinni akar, abban biztosak lehetünk.

Mindig vonzott a görög drámák különös világa. Amikor először a görög tengerben fürödtem, szinte földbe gyökereztem a meglepetéstől. Egy anya a partról kiabált a kislányának: – Elektra! – hallom és egy hároméves forma gyerek totyogott a vízparton.  Az igazi élmény az epidauroszi 14 ezer személyes amfiteátrumban ért, ahol a görög Nemzeti Színház előadásában nézhettem meg az Iphigeneia Auliszban-t, a görög királyi család drámáját, vergődését az érzelem és a kötelesség között. Szünetben persze ránk tört a valóság… Az árusok tucatjai jelentek meg, Iphigeneia szobrait kínálták. A görögök ugyanis kereskedőnek is nagyon jók, az élmény hatására ott, akkor könnyebben kinyíltak a pénztárcák. Az enyém is. Nem arra gondoltam, hogy az a szobor lehet, hogy nem is hasonlít a királylányra és egy műhelyben sorozatban készül, számomra akkor ez a szobor testesítette meg a görög drámák egy darabját. Ma is őrzöm és kiemelt helyéről semmi nem szorította ki.

A nappalimban előkelő helyet foglal el az egyiptomi fáraónő, Hatsepszut is, akinek korában virágzott a kereskedelem, sokat építkezett és keveset háborúzott. Hozzá két okból ragaszkodtam: az egyik a tisztelet, a másik pedig önmagam büszkesége. Annak idején ugyanis óriási melegben kellett felmászni a fáraónő emlékhelyéhez, turista társaim közül többen, fiatalok is, már útközben feladták. Igaz, hogy amikor felértem, a fiam megjegyezte: úgy nézel ki, mama, mintha az egészet te építetted volna…

Mindkét kis szobor esetében tudtuk, hogy nem műkincset veszünk, hanem emléktárgyat, amely csak hozzánk szól. Nem hoztuk viszont haza azt a kendőt, amit a sivatagi túra előtt vettünk a tevehajcsártól, mert még időben megtaláltuk benne a Made in China felírást. Furcsa kis figurák sorakoznak még a könyves polcomon, ezeket Tunéziában, egy berber piacon vettem. Szép emberek, látványos öltözetben kínálták portékájukat. A galiba akkor keletkezett, amikor elkezdtük fotózni az asszonyokat. Szó szerint futnunk kellett a verés elől. Később tudtuk meg, hogy a berberek szerint, akit lefotóznak, annak ellopják az arcát. Volt, amikor nem úsztuk meg, na nem a verést, hanem a vásárlást. Szintén Tunéziában betévedtünk a bőrdudások utcájába. Csak úgy viccből elkezdtünk alkudni, ám amikor az árusok rájöttek, hogy az alkudozás nekünk csak játék, olyan haragra gerjedtek, hogy kénytelenek voltunk megvenni egyet. Ma is ott lóg az előszobában, régebben egy-egy vendéggyerek kipróbálta, de mára már vesztett a varázsából…

Hiába mondjuk, hogy az élmény a lényeg, 2023-ban is többen szeretnék majd annak egy-egy kézzelfogható darabját magunkkal vinni, legyen az CD, vagy kerámia, porcelán kávéscsésze, egy jól kitalált figura vagy valamilyen népművészeti tárgy. Mindegy, csak legyen üzenete, emlékeztető, gondolatébresztő megjelenése. A népművészeti vásároknak van hangulata, úgy hallom, bemutató termek is nyílnak az igényesebb és pénzesebb vásárlókra várva. Persze tudom, hogy nem vásárra, hanem történelmi, kulturális értékeink bemutatására készülünk. Ehhez igazítjuk környezetünket, és, például a lakótelepeken az olykor már szürkeségbe hajló hétköznapokat. Az Agóra előtt a minap egy néptáncos, zenés rendezvényen úgy fogalmazott az egyik néző: tudod, szerintem a nagy rendezvények, a hangversenyek, a világhírű fellépők alapozták meg a város hírnevét, a bakonyi, balatoni hagyományok őrzése pedig az otthonosságát. A kettő együtt az oktatási, tudományos háttérrel és sikerekkel nagyban hozzájárult, hogy a közvéleménykutatás szerint Veszprém az ország egyik legélhetőbb városa lett. Hogy ehhez milyen tárgyi emlékek, ajándéktárgyak társulnak majd, nos, az még okozhat némi fejtörést…

Ha már a tárgyaknál tartunk, van, aki leszólja és van, aki kedveli a vasárnapi veszprémi bolhapiacot. Megjegyzem, Zürichben hét bolhapiac van, ami a turisták kedvelt helye. Én láttam ott afrikai fafaragásokat, tibeti szőnyeget, népművészeti díszeket a világ minden tájáról. Rómában hat, Berlinben állítólag nyolc bolhapiac működik tele régiségekkel és persze szedett-vedett eladnivalóval is. Ha rózsaszín szemüveggel nézzük a mi vasárnapi bolhapiacunkat, akkor megcsodálhatjuk a gyönyörű erdélyi faragásokat, kerti bútorokat a régi réz gyertyatartókat, homokórákat, a különleges üvegeket, porcelánokat. Ha levesszük a rózsaszín szemüveget, észrevesszük a földön kupacokba rakott izzadságszagú használt ruhákat, cipőket is. Ne higgyük, hogy oda nem megy ki a különlegességeket kereső turista, ezért jó lenne betervezni egy kis szellőztető nagytakarítást…

Barta Éva

További cikkek

Buli a kútnál
Buli a kútnál
A Koma-kút meséje Kilián László tollából.
Boditó
Boditó
Molnár Sándor, az Utas és Holdvilág Antikvárium tulajdonosának személyes története egy megszállott kisgyermekről, a határozottságról és eltökéltségről.
A szőlő, a bor és a gyökerek – Generációváltás a füredi bornapokon
A szőlő, a bor és a gyökerek – Generációváltás a füredi bornapokon
Első látásra nincs nagy változás. Hasonló pavilonok, azonos nevek sorakoznak a füredi bornapokon, valami mégis változott. Megfiatalodtak a borászok. Egy-egy őszülő bajusz vagy haj fel-felvillan a háttérben, de a terepet már inkább a fiatalok uralják. – Generációváltás van a borászatban – magyarázza Varga Zoltán, aki több mint két évtizedig volt a Balatonfüred-Csopaki Borvidék Hegyközségi Tanács elnöke. Barta Éva írása.
Ódon július szirtje
Ódon július szirtje
A Veszprémi Vár legelső ábrázolása nem a Királynék városában van, de még csak nem is Magyarországon. Kilián László, író legújabb értekezésében ezt a témát boncolgatja.
Csend és kiáltás
Csend és kiáltás
Van egy angol tengerész szokás: ha egy matróz fordítva teszi fel a sapkáját, silddel tarkó felé, akkor nem akar senkivel sem beszélgetni, ne szóljanak hozzá. Rossz napja van, rágódik valamin, magányra vágyik. Ezt a többiek tiszteletben is tartják, nem szólnak hozzá, nem vájkálnak a lelkében addig, amíg a sapka vissza nem fordul. Molnár Sándor írása.