Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Pont nélkül távozott Budaörsről a Balaton Bútor FCV

2021. október 4. 21:50
A veszprémi futsalcsapatnak idei harmadik idegenbeli NB I-es mérkőzésén sem sikerült nyernie. Fehér Zsolt csapata hétfőn este az Aramis otthonában maradt alul 6-2-re.

A Balaton Bútor FCV hétfőn este a budaörsi Aramis otthonába látogatott a futsal NBI alapszakaszának hatodik fordulójában. A házigazda a tavalyi idény végén kiesett az I. osztályból, ám a Ferencváros visszalépését követően megkapta a szövetség engedélyét az élvonalban való maradásra.

A vendég bakonyiak célja egyértelmű volt: megszerezni első idegenbeli győzelmüket az idei kiírásban. Ugyanis míg hazai pályán hibátlan Fehér Zsolt alakulata (Haladás, Újpest, TF) addig idegenben mindeddig egy vereséget (Nyírgyulaj) és egy egált (Kecskemét) sikerült elérnie a Magyar Kupa-címvédő együttesnek.

Tűzből nem volt hiány a vendégoldalon: rögvest támadólag léptek fel a veszprémiek. Tatai fürgén elvégzett szögletét követően Boromisza bombázott az házigazda kapujába Soós lábai között (5. perc: 0-1).

Ezt követően ugyanakkor nagyot fordult a kocka a mérkőzésen. Jogosan megítélt szabadrúgáshoz jutott a vendéglátó: a bakonyiak kapusa, Klcsó Gábor viszont rosszul állította a rövid oldalra Fridrich Dávidot. Keresztury ezt kihasználva tizenkét méterről könnyedég egalizált (1-1).

Hazai pályán jobban megy a veszprémieknek (archív fénykép)Hazai pályán jobban megy a veszprémieknek (archív fénykép)

Az Aramis kihasználta a vendégek megingását. Moga tizenhárom méterről könnyedén kilőtte a hosszú alsó sarkot (2-1). Fehér Zsolt azonnal időt kért, de ez sem segített csapatán. Klcsó eladott labdáját követően Keresztury újabb távoli bombát jegyzett (9. perc: 3-1).

Fehér Zsolt is érezte, hogy ez nem Klcsó napja; Spandler Mátyás érkezett a veszprémi porta elé. Úgy tűnt, a vendégek össze is szedték magukat. Ezt igazolja, hogy a félidőt jelző sípszót megelőzően Tatai oldalberugása után Bencsik Ádámnak sikerült szépítenie (félidei részeredmény: 3-2).

A fordulást követően ismét az Aramis került lépéselőnybe. Tatai taktikai szabálytalanságát követően Bognár Bence volt eredményes szabadrúgásból (27. perc: 4-2). A Balaton Bútornak pedig nem sikerült kimászni a gödörből: Bognár öt perccel később ismét betalált (5-2).

A hajrában Fehér Zsolt öt a négy elleni játékra váltott. A veszprémieknek így sem sikerült újabb gólt szerezni. A vendéglátó ekkor váratlant húzott. Hiába a tetemes előny, az Aramis is el kezdett emberelőnyben játszani. Be is jött a hazaiaknak, hiszen Keresztury betalált (38. perc: 6-2).

Több találat pedig nem esett már az összecsapáson. A Veszprémnek idei harmadik idegenbeli mérkőzésén sem sikerült három pontot szereznie.

Férfi futsal NB I alapszakasz, 6. forduló:
Aramis SE–Balaton Bútor FCV 6-2 (3-2)
Budaörs, Aramis Futsalcsarnok. Vezette: Szilágyi (Takács, Strehó)
Aramis: Soós – Horváth, Vattamány, Bognár, Büki
Csere: Nyerges (kapus), Németh, Klushyn, Pap, Hosszú, Moga, Lévai, Keresztury, Sámson
Vezetőedző: Moga Lorant
Veszprém: Klcsó – Tatai, Pál, Boromisza, Rutai
Csere: Spandler (kapus), Firdrich, Dorogi, Serginho, Bencsik Á., Kovács, Kiss
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Gólszerzők: Kresztury (5., 9., 38.) Moga (9.), Bognár (27., 31.), ill. Boromisza (3.), Bencsik (15.)

vehir.hu
Tál Dominik
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
5-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
9-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
A Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2026. február 6. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
további cikkek
A veszprémi futsalosok motiválták a hajmáskéri fiatalokat Európa Sportrégiója A veszprémi futsalosok motiválták a hajmáskéri fiatalokat A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat keretében zajló tizenkét állomásos egészségügyi roadshow a héten Hajmáskérre is megérkezett. A szűrővizsgálatok mellett a lelki egészség és a motiváció is főszerepet kapott azzal, hogy a Vehir.hu Futsal Veszprém két kiválósága, Spandler Mátyás és a rutinos válogatott klasszis, Dróth Zoltán beszélgetett a helyi diákokkal sikerről, kitartásról és a mozgás öröméről. 2026. január 31. 14:23 Kilenc rúgott góllal kezdték a 2026-os évet a veszprémi futsalosok VEHIR.HU Futsal Veszprém Kilenc rúgott góllal kezdték a 2026-os évet a veszprémi futsalosok A vendéglátó VEHIR.HU Futsal Veszprém tükörsima, 9–4-es győzelmet aratott a vendég Maglód felett a férfi élvonal hétfői játéknapján. 2026. január 5. 20:36 Dorogi Benjámin is bekerült az Eb-bő keretbe – 17 játékossal kezdi a felkészülést a futsalválogatott Dorogi Benjamin Dorogi Benjámin is bekerült az Eb-bő keretbe – 17 játékossal kezdi a felkészülést a futsalválogatott A veszprémi Dorogi Benjámin is helyet kapott a magyar férfi futsalválogatott 17 fős bő keretében, amely jövő csütörtöktől kezdi meg közvetlen Európa-bajnoki felkészülését. A spanyol szövetségi kapitány, Sergio Mullor Cabrera a tornáig még szűkíti a névsort. 2025. december 30. 16:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.