Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megújulhat a Kálvin János park gördeszkapályája

2021. október 19. 16:18
A Kálvin János park közösségi tervezése szeptember óta zajlik az EKF program keretében. Az egyik fontos meglátás szerint bővülhetne a jelenlegi gördeszkapálya is, ezért online kérdőívet indítottak arról, milyen irányba fejlődjön a projekt.

Ahogy arról portálunk egy videós anyagban beszámolt a nyáron, az EKF program közösségi tervezésbe vonta be a Jutasi úti lakótelepen élőket, hogy megkérdezzék, milyen lakótelepen élnének szívesen, és milyenen nem. Az itt található Kálvin János park fejlesztése szeptember óta téma az EKF, az Agóra és a környékbeliek körében. Ezekről többször élő fórumot is tartottak az utóbbi időben. Az egyik fontos meglátás, hogy bővülhetne a hőközpont melletti gördeszkapálya környezete, akár bővítéssel, akár új eszközökkel, de mindenképp anélkül, hogy fát vágnának ki- olvasható az Agóra honlapján.

Mivel a beszámolók szerint a közösségi tervezési alkalmakon alig, vagy egyáltalán nem vettek részt a pályát használó fiatalok, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros program kérdőívet indított a múlt héten arról, hogy milyen jövőt szánnának a jelenlegi gördeszkapályának. A leírás  szerint a projektnél felmerült, hogy megnagyobbítják a jelenlegi aprócska területet, de az is, hogy egy újat hoznak létre közvetlenül mellette. Ötlet szintjén az is megjelent, hogy egy úgynevezett „pumptracket” (pumpapályát), mászófalat, parkour pályát, graffiti falat, közösségi leülős részt vagy utcakönyvtárat is építenének.

Akármi is lesz a projekt kimenetele, nem csak a világban, hanem országosan is számos jó példát látni arra, hogy milyen egy jó gördeszkapálya. (Megj.: ahogy a honlapon is olvasható, a tapolcai is felmerült mintaként, amit e sorok írója is tapasztalatból megerősít, hogy jó, de ezzal kapcsolatban mindenképp fontos kiemelni, hogy nem kifejezetten gördeszkásoknak, hanem BMX-eseknek és görkorcsolyásoknak alkalmas sportolásra, - utóbbiakból pedig alig vannak néhányan a városban.)

A témával kapcsolatban a szcénában mozgó és azt jól ismerő helyi gördeszkabolt, a Stég tulajdonosát, Jassek Balázst kérdeztük, szerinte milyen parkra lenne szükség Veszprémben. Szerinte a jelenlegi Kálvin János park fejlesztése egy alacsonyabb költségvetésből megoldható, de véges dolog. „Veszprém a több, mint 30 éves gördeszkás múlttal és a 20 éves aktív lobbizás mellett, megyeszékhelyként és az ország egyik régi deszkás városaként ennél sokkal többet érdemelne”- nyilatkozta portálunknak. Mint mondja, a számos „borzalmas” példa mellett itthon is akadnak jól kivitelezett pályák. Ilyen például a pici, de jól használható óbudai, és az ennél magasabb szintű szentendrei. Szegeden most épül egy ígéretes beruházás.

A szentendrei gördeszkapálya. Fotó: Jassek BalázsA szentendrei gördeszkapálya. Fotó: Jassek Balázs

„Azt el kell fogadni, hogy egy játszótér építő vagy beton gyártó cég nem képes gördeszka parkot építeni. Csak az erre specializálódott cégek tudnak ilyet csinálni, mert ezek gyakorló, aktív gördeszkásokból állnak és ilyenekkel alkotják meg a pályát- a tervezéstől az utolsó simításig”- mondja Jassek Balázs, aki úgy látja, itt lenne az idő nagyobbat álmodni és olyat építeni, amiből a jövőben a sport és a Veszprém városa is sokat profitálhat.

Címlapfotó: Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros Facebook-oldala.

Ge. Á.
további cikkek
Lakótelepen élni jó, ezt már zászló is hirdeti Lakótelepen élni jó, ezt már zászló is hirdeti Csütörtökön ünnepélyes körülmények között felavatták a Jutasi lakótelep hivatalos zászlóját. 2024. április 26. 18:01 Nem szégyen a futás, mert hasznos szabadidősport Nem szégyen a futás, mert hasznos A veszprémi futóközösség és a Jutasi úti lakótelep összefogásából újabb fejlesztés valósult meg az Európa Kulturális Fővárosa 2023 program támogatásával: csütörtök délután közös futással avatták fel a 3278 méter hosszúságú új futókört, mely átszeli a lakótelep szinte minden fontosabb csomópontját. 2023. június 30. 11:45 Idén is segítettek kivirágoztatni a Haszkovót Idén is segítettek kivirágoztatni a Haszkovót Nagy érdeklődés mellett kedden délután Stigelmaier Józsefné, a veszprémi Jutas-lakótelep 3-mas számú körzetének önkormányzati képviselője virágosztást tartott, ahol több százezer forint értékű palántát és termőföldet adtak át a panelekben élőknek, hogy aztán azok elültetésével színesebbé tegyék a lakótelepi környezetet. 2023. június 1. 10:54 Az ország egyik leghosszabb futóköre épül meg a Jutasi lakótelepen Az ország egyik leghosszabb futóköre épül meg a Jutasi lakótelepen Várhatóan jövő nyár elejére elkészül az a 3,2 km-es rekortán futókör, ami a Jutasi lakótelep utcáin és parkjain át vezet majd keresztül. Korábban a lakótelepen végzett konzultáció során is előkelő helyen végzett, mint valós igény egy ilyen futókör megépítése, most pedig a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásából valósul meg. 2022. augusztus 31. 15:10

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.