2023. június 3.
//
Klotild névnap

Nagy és Ilics közleményben reagált a szurkolói visszajelzésekre

A Telekom Veszprém sportigazgatója, Nagy László és Momir Ilics vezetőedző hivatalos közleményben reagált a kézilabdacsapatot érintő szurkolói visszajelzésekre.

Mint ismert, a Telekom Veszprém a legutóbbi két Bajnokok Ligája–mérkőzését egyaránt elvesztette, a bukaresti és a zaporizzsjai találkozó között pedig hazai pályán döntetlent játszott a címvédő Pick Szegeddel az NB I alapszakaszában.

A veszprémi klubhonlapon szombat délelőtt megjelent közlemény szerint az utóbbi időben különböző forrásokból olyan visszajelzések érkeztek a klubhoz, melyekben a szurkolók bizonyos szakmai döntések kapcsán egyet nem értésüknek adtak hangot, illetve fejezték ki aggodalmukat egyes játékosok pályán töltött idejét illetően. Ennek kapcsán közölték a sportigazgató és vezetőedző álláspontját.

Szeretném leszögezni, hogy a csapat szerdai teljesítménye semmilyen körülmények között nem elfogadható a Telekom Veszprémtől. Ebben a szezonban játszottunk már szenzációsan, óriási küzdőszellemmel, de rendkívül gyengén is. A stábbal közösen az most a fő feladatunk, hogy ezt a nagy kilengést csökkentsük, és a jövőben egyre kiegyensúlyozottabb legyen a teljesítményünk. A szezonnak még mindig bőven az első felében járunk, és bár az elmúlt három hétben mindent megtettünk, hogy leromboljuk azt, amit az első két hónapban felépítettünk, de messze még a szezon vége, így bőven van időnk kijavítani a hibákat

– fogalmazott Nagy László.

Nagy László: Messze még a szezon vége, így bőven van időnk kijavítani a hibákat (archív fotók)Nagy László: Messze még a szezon vége, így bőven van időnk kijavítani a hibákat (archív fotók)

Ehhez feltétlenül szükséges a szurkolók támogatása, türelme, hiszen velük együtt sikerülhet elérni azt, hogy a szeptemberi formánk legyen közelebb a valósághoz. Ezért közösen kell rengeteget tennünk a jövőben. Az elégedetlenségünket jeleztük a pénteki edzés előtt is, de a legnagyobb büntetés a csapat számára az, hogy a BL-csoportban elvesztette a jó pozícióját, a bajnokságban pedig lépéshátrányba került legnagyobb vetélytársunkkal szemben – emlékeztetett a sportigazgató.

Hozzátette: Momir Ilics és Gulyás Péter minden mérkőzésre úgy alakítja ki a keretet, illetve annyi játékidőt biztosít az egyes játékosoknak, amennyit jónak lát.

Ők azok, akik nap mint nap látják, hogy a játékosok milyen munkát végeznek, milyen formában vannak, és ez alapján döntenek. Semmilyen személyes sértettség nincs senkiben, a stáb és a játékosok viszonya kifejezetten jó. Tehát ha valaki esetleg kimarad, vagy kevesebb játéklehetőséget kap, annak csak és kizárólag sportszakmai vagy egészségügyi okai lehetnek

– nyomatékosította Nagy.

Momir Ilics szintén megosztotta gondolatait a fent említett kérdéskörrel kapcsolatban.

Először is mindenkinek meg kell értenie, hogy ez a döntés csak és kizárólag mindig az edzők felelőssége. Ezt fontos a legelején tisztázni. Nekem, ahogy ezt már rengetegszer elmondtam, a csapat a legfontosabb. A célunk, hogy magabiztos, harcos, magából mindent kiadó csapatot építsünk. Számomra edzőként minden egyes játékos ugyanolyan fontos. Az is, aki öt percet játszik, és az is, aki negyvenet. De csak az a játékos lehet hasznára a csapatnak, aki megérti ezt

– szögezte le a vezetőedző, aki szintén fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a döntések nem egyéni érdekek, illetve preferenciák mentén születnek, hanem egyetlen közös cél vezérel mindenkit.

Momir Ilics: A célunk közös, hogy a Telekom Veszprém minél sikeresebb legyenMomir Ilics: A célunk közös, hogy a Telekom Veszprém minél sikeresebb legyen

Azt kell látni és érteni, hogy senki sem fontosabb, mint maga a klub. Se én, se akármelyik játékos. Mi mind fogaskerekek vagyunk ebben a hatalmas gépezetben, amit Telekom Veszprémnek hívnak, és mindannyiunknak megvan a maga feladata. Az enyém – többek között − a meccskeret és a kezdőcsapat összeállítása. A célunk ugyanakkor mindannyiunknak közös: hogy a Telekom Veszprém minél sikeresebb legyen.

A szakember végül a veszprémi szurkolótábornak is üzent.

Nagyon hálásak vagyunk a szurkolóknak a biztatásért, gyakran plusz egy játékost jelentenek a pályán. Számítunk rájuk, és igyekszünk a tőlünk telhető legjobb teljesítménnyel meghálálni a bizalmukat. De akkor tudnak igazán sokat segíteni, ha csapatként támogatnak minket, nem egyénenként.

vehir.hu
Domján Attila
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
M GY D V LG KG GK P
1. OTP Bank - PICK Szeged 26 25 0 1 938 713 225 50
2. Telekom Veszprém 26 24 1 1 1008 747 261 49
3. MOL Tatabánya KC 26 19 1 6 802 703 99 39
4. Ferencvárosi TC 25 17 1 7 844 773 71 35
5. Balatonfüredi KSE 25 13 3 9 705 677 28 29
6. HE-DO B BRAUN Gyöngyös 26 12 2 12 729 751 -22 26
7. Csurgói KK 25 11 3 11 683 698 -15 25
8. Dabas KC 26 11 1 14 726 780 -54 23
9. CYEB-Budakalász 26 9 4 13 700 768 -68 22
10. HSA NEKA 25 9 3 13 665 693 -28 21
11. Sport36-Komló 26 7 3 16 704 782 -78 17
12. Fejér B.Á.L.-Veszprém 25 5 0 20 709 854 -145 10
13. HÉP-Cegléd 26 4 0 22 660 781 -121 8
14. Budai Farkasok - Rév 25 2 0 23 715 868 -153 4
Utolsó módosítás: 2023. május 26. 20:58
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
kézilabda Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023 2. 2023. június 5. 18:30 Veszprém Aréna Telekom Veszprém OTP Bank-Pick Szeged
kézilabda Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023 1. tegnap 18:15 Szeged, Pick Aréna OTP Bank-Pick Szeged Telekom Veszprém 31-25
kézilabda Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023 26. 2023. május 26. 18:00 Cegléd Cegléd Telekom Veszprém 32-44
kézilabda Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023 25. 2023. május 20. 17:00 Budakalász Budakalász Telekom Veszprém 29-34
előző események betöltése

További cikkek

Csalódást keltő veszprémi játék – előnyben a Szeged
Csalódást keltő veszprémi játék – előnyben a Szeged
A házigazda OTP Bank-Pick Szeged szinte végig vezetve, 31-25-re legyőzte le a Telekom Veszprémet a bajnoki döntő első, pénteki összecsapásán. Momir Ilics együttesének a játék minden elemében javítania kell a hétfői hazai találkozóra.
Az aranyérem mellett a szép búcsú is tét a Szeged-Veszprém döntőben
Az aranyérem mellett a szép búcsú is tét a Szeged-Veszprém döntőben
Az aranyérem mellett a szép búcsú is tét az újabb Szeged-Veszprém párharcban, a férfi kézilabda NB I pénteken kezdődő döntőjében.
Gulyás Péter szerint ez lehet a győzelem kulcsa a Szeged ellen
Gulyás Péter szerint ez lehet a győzelem kulcsa a Szeged ellen
A Telekom Veszprém másodedzőjével, Gulyás Péterrel beszélgettünk a férfi kézilabda NB I bajnoki döntőjének péntek esti (18.15), első mérkőzése előtt. A két nyert meccsig tartó párharcot az alapszakasz-győztes OTP Bank-Pick Szeged kezdheti hazai környezetben.
Ligetvári Patrik édesapa lett
Ligetvári Patrik édesapa lett
A magyar válogatott kézilabdázó klubja, a Telekom Veszprém szerdán hivatalos közösségi oldalán gratulált az újdonsült édesapának.
Ki lesz idén a piacvezető?
Ki lesz idén a piacvezető?
Közeleg a bajnoki döntő a férfi kézilabda NB I-ben, ezúttal a hazai trónért csap össze a Veszprém és a Szeged – Darcsi István jegyzete,