Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
13°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
13°C

Művészek életútját mutatja be a balatonfüredi Zsidó Kiválóságok Házában nyílt kiállítás

2021. november 28. 20:04 // Forrás: mti
Több mint száz művész életútját mutatja be a balatonfüredi Zsidó Kiválóságok Házában nyílt digitális tárlat. A Zsidók és művészetek, Chagalltól Spielbergig című kiállítást vasárnap este nyitották meg.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a megnyitón hangsúlyozta: a magyar és a zsidó kultúrát a közösség számára teremtett értékek és a mindkét identitásra jellemző "szabadságharcos lelkület" köti össze.     

2018-ban Einsteintől napjainkig - Zsidók és csúcstechnológia címmel nyílt kiállítás az épületben, amely most kiegészült a művészeti élet nagyjait bemutató gyűjteménnyel, köztük írókkal, képzőművészekkel, zenészekkel - tette hozzá.

Nem lehet elmenni a zsidó művészeknek és tudósoknak a nemzet életében betöltött szerepük mellett. Egy közösség életerejét az alkotóereje mutatja meg, amely a hétköznapi és a kivételes teljesítményekben egyaránt megmutatkozik. "Építkezni és megtartani csak a kultúra ápolásával és gyarapításával lehetséges" - hangoztatta.     Fontosnak nevezte, hogy minél több ember számára váljon megismerhetővé olyan egyéniségek életútja, akiknek példája inspiráló lehet a mai generációk számára.

Jakov Hadas-Handelsman izraeli nagykövet, Olti Ferenc, a Zsidó Kiválóságok Háza Alapítványának kuratóriumi elnöke, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Bóka István (Fidesz-KDNP) polgármester (b-j) meggyújtja a hanuka első gyertyáját a Zsidók és művészetek; Chagalltól Spielbergig című digitális kiállítás megnyitóján a balatonfüredi Zsidó Kiválóságok Házában 2021. november 28-án. A tárlat több mint száz művész életútját mutatja be digitális eszközök segítségével. MTI/Vasvári TamásJakov Hadas-Handelsman izraeli nagykövet, Olti Ferenc, a Zsidó Kiválóságok Háza Alapítványának kuratóriumi elnöke, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Bóka István (Fidesz-KDNP) polgármester (b-j) meggyújtja a hanuka első gyertyáját a Zsidók és művészetek; Chagalltól Spielbergig című digitális kiállítás megnyitóján a balatonfüredi Zsidó Kiválóságok Házában 2021. november 28-án. A tárlat több mint száz művész életútját mutatja be digitális eszközök segítségével. MTI/Vasvári Tamás

Dénes Gábor filmrendező a kiállításról elmondta, hogy "ha győz a gonosz, a kirekesztés" a zsidósággal szemben, akkor abból, amit itt látható, semmi nem maradt volna.

Jakov Hadas Handelsman, Izrael budapesti nagykövete felidézte: 1944-ig aktív közösségi élet jellemezte a balatonfüredi zsidóságot, de ennek véget vetett az elhurcoltatás és bár később újra éledt a közösség, ám a zsidó szenvedés visszatükröződik a művészet eszközeivel.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere arról beszélt, hogy a 2018-ban átadott Zsidó Kiválóságok Háza méltó emléket kíván állítani az elhurcolt zsidóságnak.

A látogatók saját maguk tallózhatnak a digitális eszközök segítségével a nagyságok életrajzai és munkásságukat bemutató hang- és képanyagok között.

vehir.hu
további cikkek
,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből kultúra ,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből Jövő hét kedden nyitják meg hivatalosan az ,,Ember a rács mögött” című kiállítást a várbörtön falai között, amely eddig sosem látott módon kalauzolja el a látogatókat, bemutatva az elítéltek börtönben töltött mindennapjait.   tegnap 21:36 #JÓÉJTPUSZIRA várja a veszprémieket Lackfi János programajánló #JÓÉJTPUSZIRA várja a veszprémieket Lackfi János A #jóéjtpuszi-kötet verseit hallhatjuk május 15-én Veszprémben. A Hangvillában fellép Lackfi János József Attila-díjas költő és Szirtes Edina Mókus Erkel Ferenc-díjas énekesnő, zeneszerző. 2024. március 26. 15:20 Szent Mihály veszprémi egyházának történeteit fűzték csokorba Veszprémi Érsekség Szent Mihály veszprémi egyházának történeteit fűzték csokorba Volt idő, amikor több mint száz kolostor működött a Veszprémi egyházmegyében. De IX. Pius pápa is kapott itt termelt somlói bort. A budapesti Mátyás-templom előtti Szentháromság-szobor pedig szintén Veszprémhez köthető. Az érsekség legújabb, hiánypótló kiadványa az egyházmegye ezeréves történetét mutatja be olvasmányosan, Gizellától napjainkig. 2024. március 26. 11:37 Ecce homo - ilyen volt a virágvasárnapi passió Veszprémben Ecce homo - ilyen volt a virágvasárnapi passió Veszprémben Egy passiójátékon a néző sohasem tud úgy részt venni, mintha egy egyszerű színházlátogató lenne, aki csupán a színészi játékra alapozva engedi, hogy magával ragadja a történet. Ilyenkor az ember valóban be akar futni a játéktérre, félrelökni a római katonákat, szétvágni a farizeusok közt és megmenteni Jézust. De aztán mégsem teszi, ahogy kétezer évvel ezelőtt Júdeában sem tette senki. Csak sodródik a tömeggel, miközben kezdi megérteni az ünnep igazi üzenetét. Ahogy az Veszprémben is történt virágvasárnap délután. 2024. március 25. 16:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.