Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Remek teljesítménnyel zárta az évet a Balaton Bútor FCV

2021. december 10. 20:55
A veszprémi futsalcsapat az egyaránt mesterhármast szerző Tatai József és Rutai Balázs vezetésével 8-4-re legyőzte a vendég Aramist az első osztályú bajnokság péntek esti rangadóján.

A felsőházi (1-5. helyért kiírt) rájátszásba jutás szempontjából döntő jelentőségű csata várt a Balaton Bútor FC Veszprém NB I-es futsalcsapatára, amely az alapszakasz idei utolsó, péntek esti mérkőzésén az Aramis SE-t látta vendégül.

Az eddig megszerzett huszonhárom pontjukkal a tabella hatodik helyén álló bakonyiak annak reményében vonultak ki a Március 15. utcai sportcsarnok parkettjére, hogy győzelmükkel megelőzhetik a negyedik pozíciót elfoglaló, eddig huszonöt egységet gyűjtő budaörsieket.

Mindkét gárda taktikus játékkal, szervezett védekezéssel rukkolt elő, így nagyobb helyzetek nélkül telt az összecsapás eleje. Remek labdaszerzést követően Tatai lőtt kapura az 5. percben, de a labda mellé szállt. Kisvártatva a vendégek vezethettek veszélyes kontrát, ám Spandler felszedte a labdát, aztán Fekete gyengécske lövését hárította könnyű szerrel a bakonyi kapus.

A Veszprém viszont gólra váltotta az első igazán nagy lehetőségét: Boromisza jó ütemű bejátszásából Tatai volt eredményes a 8. minutumban (1-0). Azonnal öt a négy elleni játékra váltottak a vendégek, de ez sem segített rajtuk. Egyenlítés helyett kishíján Tatai duplázott, de a csapatkapitány a kapufát trafálta telibe, majd Nyerges védte a kipattanót.

Ismét vészkapussal támadtak a budaörsiek. Egy kipattanót követően Tatai csapott le a labdára két Aramis-játékos között, majd az üres kapuhoz érve a hálóba pöccintett (2-0).

Három perc volt még vissza a játékrészből, amikor Spandler pontatlan kidobását követően Bognár gyűjtötte be a játékszert, majd Hosszúhoz passzolt, aki szépíteni tudott (2-1). Akár egyenlíthetett is volna a rivális, de Spandler javította korábbi hibáját. Sőt, a mieink tudtak indulni, Pál indította remek ütemben a jobb oldalon megiramodó Boromiszát, aki kisodródva is betalált.

A vendégek a hajárban is erőltettek az emberelőnyös játékot, de meglehetősen lassan, körülményesen szőtték támadásaikat. Tatai büntette az egyik pontatlan átadást, aki a saját térfeléről lőtt a hálóba (4-1).

Igazi gólzáporral kezdődött a második felvonás. Mindössze hét másodperc telt el, amikor Moga határozott labdaszerzést követően mattolta Spandlert. Igaz, a válasz sem sokáig váratott magára: Spandler kidobását átvéve Rutai fordult le emberéről, elhúzta a labdát Nyerges mellé, majd a hálóba gurított. Még mindig csak a 22. percben jártunk, amikor Bognár lökete Pálról a hálóba pattant (5-3).

Továbbra is vészkapussal rohamoztak a zöld mezesek. Tatai csent labdát, majd gyönyörűen emelt Rutaihoz, aki egy szép csellel lerázta védőjét és az üres kapuba lőtt. Még mindig nem dőlhettek hátra a bakonyi hívek, Bognár passzát követően ugyanis Hosszú bombázott a hosszú alsóba (6-4).

A játékrész derekához érve aztán minden kérdés eldőlt. Rutai ugyanis labdát szerzett, majd egy hosszú sprint után harmadszor is betalált. A kegyelemdöfést pedig Pál adta meg, aki a saját hatosáról ívelt a továbbra is üresen tátongó vendég kapuba (8-4).

A folytatásban már nem forszírozta az öt a négy elleni futsalt az ellenfél, s több gól már nem is esett.

A Veszprém roppant értékes győzelemmel zárta a naptári év küzdelmeit.

Férfi futsal NB I, 15. forduló:
Balaton Bútor FC Veszprém–Aramis SE 8-4 (4-1)
Március 15. utcai sportcsarnok, 500 néző. Vezette: Czene-Joó (Apkó, Ibriksz)
Veszprém: Spandler – Tatai, Pál, Boromisza, Rutai
Csere: Koncsol (kapus), Fridrich, Komáromi, Dorogi, Serginho, Ábrahám, Bencsik Á., Fellembek, Kiss M.
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Aramis: Nyerges – Vattamány, Fekete M., Bognár, Büki
Csere: Molnár G. (kapus), Fülöp, Horváth Sz., Klusin, Bélavári, Lux, Hosszú, Moga, Sámson
Vezetőedző: Flavius Moga
Gólszerzők: Tatai (8., 12., 20.), Boromisza (18.), Rutai (22., 28., 30.), Pál (31.), ill. Hosszú (17, 28.), Moga (21.), Bognár (22.)

Fehér Zsolt: A mai játékunkkal mindenki ellen győzelmi eséllyel lehetünk pályára

Hiába vezettünk két-három góllal is, egy pillanatra sem dőlhettünk hátra, Magyarországon ugyanis az Aramis alkalmazza a legjobban az öt a négy elleni játékot. A játékosaim maradéktalanul betartották, amit kértem és amit az edzéseken gyakoroltunk. Azt gondolom, hogy egy másodpercig sem forgott veszélyben a győzelmünk. Külön köszönet a szurkolónknak, akik végig buzdítottak minket, ebben biztosan egyedülállóak vagyunk a ligában. Továbbra is azért dolgozunk, hogy a felsőházban folytassuk a rájátszást. Három mérkőzésünk van még hátra januárban, mindegyiket szeretnénk megnyerni. Ez nem lesz könnyű, de a mai játékunkkal mindenki ellen győzelmi eséllyel lehetünk pályára

– értékelt a lefújást követően a Balaton Bútor vezetőedzője.

Galéria
Balaton Bútor FC Veszprém – Aramis SE 8-4
Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 16 16 0 0 72 20 52 48
2. ÚJPEST FC 15 13 0 2 75 30 45 39
3. A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 4 2 86 24 62 31
4. ARAMIS SE 15 7 1 7 48 53 -5 22
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 16 7 1 8 50 57 -7 22
6. DEAC 15 6 4 5 36 34 2 22
7. NYÍRBÁTOR B-KERÉP 15 6 2 7 53 48 5 20
8. PROHUMAN-PTE-PEAC 15 5 1 9 35 53 -18 16
9. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 4 4 7 46 41 5 16
10. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 4 0 11 35 59 -24 12
11. H.O.P.E. FUTSAL-ALPASSPORT 15 3 2 10 32 67 -35 11
12. HALADÁS VSE 15 1 1 13 16 98 -82 4
Utolsó módosítás: 2025. december 3. 21:45
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.