Éhezés, migráció, járványok és háborúk. Na meg a szélsőséges időjárás, ami kiváltja mindezt. Többek közt ezekkel kell szembenéznie az emberiségnek a 21. században. Ezt állítja egyre több tudós és tanulmány. A jóslatok és becslések semmiképp sem a pozitív jövőről szólnak, hisz mindegyik a végzetes jövő rémképét vetíti elő. Nem a jelent írják le, hanem a „majd valamikort.” Mivel ez a valamikori időpont ennyire megfoghatatlan, bármennyire is aggasztó, nehéz vele azonosulni. Legtöbbször marad tehát a bénult beletörődés és a reménytelenség, hogy minden úgy rossz, ahogy van. Vagy egy másik esetben a felelősség áthárítása, és az attól való félelem, hogy mivel a kapitalista világrend az okozója mindennek, inkább azt nem piszkáljuk, mert akkor vége az eddig megszokott világunknak. A nagy változásokat meg ugye nem szeretjük.
„Közhelyes azt állítani, hogy nem tudjuk, milyen lesz a jövő, de látjuk a tendenciákat. Nem lehet megjósolni, hogy az emberi találékonyság képes lesz-e hatékonyan letéríteni minket erről a pályáról, amelyen jelenleg haladunk.
Sajnos ha megnézzük, hogy az elmúlt években az innovációs, befektetési és a szabadalmi tevékenységek hogyan alakultak, azt látjuk, hogy az találékonyságunkat mindinkább a fogyasztás és a pénzügyi tervezés szolgálatába állítjuk. Imádkozhatunk, hogy adasson meg nekünk több idő. De az előttünk álló bizonyítékok azt mutatják, hogy a klímaváltozás immáron mozgásba lendült, s olyan romboló és ellenőrizhetetlen következményeket hoz magával, mint az éhezés, pusztulás, migráció, járványok és háborúk.
Nem tudhatjuk biztosan, a klímaváltozás milyen drámai mértékű következményekkel jár majd, és kik lesznek a leginkább érintettek, mivel a gazdasági és társadalmi rendszerek reakciója igen komplex lehet. Az adatok egyre inkább azt támasztják alá, hogy a következmények katasztrofálisak lesznek a jelen életvitelünkre és társadalmainkra nézve.
Viselkedési normáink, melyeket összefoglalóan civilizációnak hívunk, szintén roncsolódhatnak. Ez az eshetőség most absztraktnak tűnhet. A kép, melyet a fenti bekezdésben vázoltam – legalábbis tudat alatt – tévés vagy online híradásokra hasonlít, olyan helyzetekre, amelyek felett legfeljebb sajnálkozunk. De amikor azt mondom, éhezés, pusztítás, migráció, betegségek és háborúk, úgy értem: mindez már a mi életünkben bekövetkezik. Nem lesz áram és hamarosan a csapból nem folyik majd víz. A szomszédainkra kell támaszkodnunk, ha enni és melegedni szeretnénk. Alultápláltak leszünk. Nem tudjuk majd, hogy útnak induljunk-e vagy maradjunk. Attól félünk majd, hogy erőszakos halált halunk, mielőtt az éhség végezne velünk.”
E fenti sorok egy botrányosnak kikiáltott 2018-as tanulmányból származnak, amit egy bizonyos brit kutató, Jem Bendell jegyez. „Mélyadaptáció – útmutató a klímatragédiához” címú írását publikálása óta rengetegszer hivatkozták meg, töltötték le, és karolták fel különböző klímamozgalmak. A magyarul is elérhető 35 oldalas írást a tudóstársak legtöbbször azért támadják, mert nem felel meg az akadémiai elvárásoknak, és túl durván, őszintén fogalmaz a jövővel kapcsolatban.
Na de miről is szól lényegében a Cumbria Egyetem fenntarthatóságot kutató professzorának tanulmánya? Ha röviden kellene összefoglalni, arról, hogy a szélsőséges időjárás miatt belátható időn beül összeomolhat a jelenleg megszokott életünk, ezért muszáj feltennünk magunknak bizonyos kérdéseket, amelyeket megúszni nem, csak halogatni lehet.
A szélsőségesen megváltozó időjárás mindenre hatással lesz. Fotó: Freepik-toa55
Például mit fogok fogyasztani, tanulni és enni akkor, ha minden megváltozik körülöttem? Ha nem lesz víz, fűtés, víz és áram, mihez fogok kezdeni? Mennyire időtálló és szól hosszútávra az, amit most teszek? Bendell többek közt ezeket a kérdéseket feszegeti és sürget arra, hogy nézzünk szembe velük, hisz úgy látja, elkerülhetetlen összeomlás felé haladunk. A valós helyzettel való szembenézés és az ezek mentén való cselekvés sokkal előremutatóbb és eredményesebb lehet mindenki számára. Meg kell hoznunk azokat a döntéseket is, amelyek fennmaradását fontosnak tartjuk, és azt is át kell gondolnunk, mit engedjünk el. Egyéni és globális szinten is.
A mélyadaptáció a hosszútávon és felelősségteljesen való gondolkodásról szól: magyarul a felnőttségről. Valószínűleg részben ezért is mondják sokan botrányosnak az írást (amit itt bárki elolvashat magyarul), hisz nem kívülről várja a megoldást. Utóbbi manapság sok esetben téves elképzelés. Belülről kell megváltoznunk, mert világunk annyira komplex és bonyolult, hogy ezt mástól nemigen várhatjuk el, ha minden hirtelen megváltozik.
Bendell mélyadaptációs mozgalmának hazai képviselői is vannak, Stumpf-Bíró Balázs jövőkutatóval például nemrég beszélgettek a Balázs Showban, és a szeretlekmagyarország.hu is közölt vele egy interjút az ősz folyamán. Stumpféknak egy idén indult podcastjük is van, amely részletesen elemzi, milyen betyáros világ várhat ránk.
